Fehérvasárnap (latinul Dominica in albis, az ünnepi introitus alapján: quasi modo-vasárnap, a magyar néphagyományban: mátkálóvasárnap, komálóvasárnap) húsvét utáni, vagyis húsvét nyolcadát (a fehérhetet) záró vasárnap, amelyet a II. vatikáni zsinat óta húsvét második vasárnapjának nevez a katolikus egyházi naptár. Nevét onnan kapta, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ezen a napon vehették le a fehér ruhát, amelyet egy héten át viseltek.

II. János Pál pápa erre a napra tette az isteni irgalmasság vasárnapjának ünnepét.

A nap neve a keleti katolikus egyházaknál tamásvasárnap, szakrális tartalma a halottakról való megemlékezés, a „halottak húsvétja” volt.

Egyházi, vallási jelentés A korai kereszténységben a felnőtteket nagyszombaton keresztelték, akik a liturgia során – a tisztaságot jelképező – fehér ruhát kaptak. A frissen kereszteltek ezt a ruhát egy hétig viselték, és húsvét utáni szombat este, illetve vasárnap vették le. Keresztszüleik ilyenkor megvendégelték őket, ezzel megünnepelve a keresztgyerek–keresztszülő közötti lelki rokonságot. A keresztelés későbbi évfordulóján is ajándékokkal emlékeztették őket a keresztség szentségében való újjászületésre.

bélyegkép|balra|340px|Quasi modo geniti infantes - ünnepi gregorián introitus A húsvét nyolcadát záró vasárnapi szentmise introitusa is ezt fejezi ki: „Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, alleluja.”1Pét 2,2 A latin változat (Quasi modo geniti infantes, rationabile, sine dolo lac concupiscite) kezdő szavai után kapta az ünnep a quasi modo-vasárnap, Quasimodogeniti nevet.

A katolikus liturgia szerint ezen a napon az evangéliumból Szent Tamás apostol történetét olvassák fel, aki először nem hitte el a többi apostolnak, hogy Jézus feltámadt, és az Úr következő megjelenésekor lett hívő, amikor láthatta és megérinthette őt. Innen ered az ünnep alternatív neve: tamásvasárnap, melyet a keleti katolikus egyházak használnak.

Népszokások, néphagyomány Amikor a felnőttkeresztség helyett az újszülöttek megkeresztelése terjedt el, Magyarországon szokásba jött, hogy ezen a napon választották ki a következő gyermek számára a keresztszülőt (komát), és ezt komatál küldésével fejezték ki, ami lehetett jelképes (pl. piros tojás, gyümölcsök), vagy akár az ünnepi asztalról vett igazi bőségtál is.

A komálás változataként alakult ki egyes vidékeken a mátkálás, ami a fiatal lányok szertartásos barátságkötése volt, amit hímes tojások vagy mátkatál cseréjével pecsételtek meg. Az ajándékot a legtöbb helyen nem személyesen adták át, hanem fehérbe öltözött kisebb lányokkal küldték, akik a kiszemelt mátkához belépve így szóltak: „N. N. tiszteli, ha megmátkálná a tojást!” A szoros kapcsolat legalább férjhezmenetelig tartott, de akár egész életre szólhatott, különösen, ha később keresztkomák (egymás gyermekeinak keresztanyjai) is lettek. A mátkálás után a lányok egymást kegyelmezik, azaz magázták és mátka-, vagy komaasszonynak szólították.

Komatálat kaptam,Föl is aranyoztam. Koma küldi komának,Koma váltsa magának! (Komázó mondóka Somogyból)

Mátka, mátka, mátkázzunk,Hónap délre komázzunk. Ha éljünk, ha haljunk,Mindig mátkák maradjunk. (Mátkázó versike Ormánságból)

A fehérvasárnap népies neve a népszokások miatt mátkálóvasárnap, vagy komálóvasárnap. Hahóton a neve mátkavasárnap, az Ormánságban mátkázóvasárnap, a csángóknál mátkaváltó vasárnap.

Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.

Jegyzetek

Források Fehérvasárnap. Komálás. Mátkálás. AZ EGYHÁZ FŐ ÜNNEPEI / Április hó - katolikus-honlap.hu Fehérvasárnap - Sulinet Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja - Katolikus igenaptár Quasi modo geniti infantes, rationabile, sine dolo lac concupiscite - Rorate-cæli

Kategória:Keresztény húsvéti ünnepkör Kategória:Ünnepek áprilisban