bélyegkép|Johanna a Schedel-féle világkrónikában (1493). A kép a legenda késő középkori elterjedését szemlélteti, nem történeti portré. Johanna nőpápa, más néven Johanna pápanő, Johanna pápissza vagy latinul Johanna papissa, a középkori pápaságtörténet egyik legismertebb legendás alakja. A történet legismertebb változata szerint egy férfinak öltözött, nagy műveltségű nő Johannes Anglicus néven a 9. század közepén pápává lett, majd egy római körmenet során gyermeket szült, és így lepleződött le.
A történettudomány Johanna történeti létezését nem tartja igazolhatónak. A legenda első ismert írott változatai csak a 13. század közepén jelennek meg, több évszázaddal az állítólagos 9. századi esemény után. A legkorábbi ismert változatok főként krónikai és prédikációs szövegekhez kötődnek, különösen Jean de Mailly, Étienne de Bourbon és Martinus Polonus műveihez, de a korai hagyományban egy 13. századi ferences Chronica minor is szerepet játszott. A Martinus Polonus nevéhez kötött krónikahagyomány egyik késő 13. századi redakciója IV. Leó pápa és III. Benedek pápa közé illesztette Johannát, de a pápasor 855. évi kronológiája nem hagy helyet egy több mint kétéves közbeiktatott pontifikátusnak. IV. Leó halála (855. július 17.) és III. Benedek felszentelése (855. szeptember 29.) között valójában csak 74 nap, vagyis nagyjából 2 hónap és 12 nap telt el, ez legfeljebb egy rövid, politikai konfliktussal terhelt széküresedés volt, nem olyan időrés, amelybe beférne a Johanna-legendában szereplő „két év, hét hónap és négy nap” hosszúságú állítólagos pontifikátus.
A Johanna-legenda történeti jelentősége ezért nem egy női pápa tényleges uralkodásában, hanem a legenda keletkezésében, középkori elterjedésében, kora újkori vitáiban és modern kulturális felhasználásában áll. A késő középkorban sok szerző történeti tényként kezelte, a reformáció korában pápaságellenes polémiai eszközzé vált, a modern korban pedig irodalmi, felekezeti-polemikus, feminista és népszerű feldolgozásokban élt tovább.
Elnevezései
A magyar nyelvű irodalomban az alakra több megnevezés használatos: Johanna nőpápa, Johanna pápanő, Johanna pápissza, ritkábban Johanna papissa. A latin papissa a papa szó nőnemű párjaként „női pápát” vagy „pápisszát” jelent. A történet latin és nyugat-európai változataiban gyakori a Johannes Anglicus név, vagyis „Angliai János”, valamint a Johannes Maguntinus vagy Johannes de Maguntia forma, amely az alakot Mainzhoz kapcsolja.
A „Johanna” név nem a legenda legkorábbi formáiban szerepel. A korai változatokban a női pápa vagy névtelen, vagy Johannes néven jelenik meg, mivel a történet szerint férfiként jutott volna egyházi tisztségbe. A későbbi hagyomány több női nevet is társított hozzá, köztük az Ágnes, Jutta, Gilberta, Anna és Glancia neveket. Ezek a névváltozatok nem önálló történeti adatok, hanem a legenda változatos középkori és kora újkori továbbélésének jelei.
A legenda alapmotívuma
A legenda legismertebb elbeszélése szerint Johanna angol vagy mainzi származású, kivételes műveltségű nő volt. Férfiruhát öltött, tanulmányokat folytatott — egyes változatok szerint Athénban —, majd Rómába került, ahol tudása és hírneve révén egyházi körökben is tekintélyt szerzett. A későbbi, Martinus Polonus nevéhez kötött krónikai változatban IV. Leó halála után pápává választották, és két évnél hosszabb ideig uralkodott.
A történetben szereplő egyházi intézmények és helyszínek részben a 13. századi szerzők világát tükrözik. A 9. századi pápaválasztás intézményi keretei nem azonosak a késő középkori konklávéval: a római klérus és nép szerepe, valamint a Karoling-kori császári hatalom befolyása is fontos tényező volt. A pápai udvar, a bíborosi testület vagy a lateráni szertartások későbbi formáit ezért nem lehet változatlanul visszavetíteni a 850-es évekre.
A lelepleződés motívuma szintén a legismertebb elemek közé tartozik. A történet szerint Johanna egy körmenet alkalmával gyermeket szült. A későbbi hagyomány ezt a jelenetet a Colosseum és a Szent Kelemen-bazilika közötti úthoz kapcsolta. A különböző változatok eltérően beszélik el a folytatást: némelyek szerint meghalt a szülésben, mások szerint megkövezték, lóhoz kötve hurcolták, kolostorba zárták, vagy gyermekét később egyházi tisztségbe helyezték. Az eltérő befejezések a történet legendás jellegére utalnak.
A középkori és kora újkori vitákban külön kérdés volt, hogy ha egy nő férfiként megtévesztéssel foglalt volna el pápai hivatalt, azt egyáltalán érvényes pápaságnak lehetett volna-e tekinteni. A Johanna-legenda ezért nemcsak történeti, hanem egyházjogi és egyháztani vitákban is felhasználható példává vált.
A legenda legkorábbi forrásai
Jean de Mailly
A Johanna-legendára vonatkozó legkorábbi ismert írott tanú Jean de Mailly 13. századi domonkos krónikás, akinek műve a Chronica universalis Mettensis címen ismert. Jean de Mailly a történetet nem a 9. századba, hanem nagyjából 1099 környékére helyezte, és az alakot még nem nevezte Johannának. Elbeszélésében egy nő férfinak adja ki magát, a pápai kúria jegyzője, majd bíboros és végül pápa lesz. A történet szerint lóháton lepleződik le, amikor gyermeket szül; ezután megbüntetik, és a helyszínen temetik el.
Jean de Mailly beszámolója több szempontból különbözik a később elterjedt változattól. Nem szerepel benne Mainz, Athén, IV. Leó, III. Benedek, és nem a 850-es évekre helyezi az eseményt, hanem gyakorkatilag II. Orbán pápa halála (1099. július 29.) és II. Paszkál pápa megválasztása (1099. augusztus 13.) körüli időszakra. A kézirati hagyományban a bejegyzés óvatos, ellenőrzendő anyagként jelenik meg, ami arra utal, hogy a szerző nem kiforrott pápaságtörténeti hagyományként, hanem különös, vizsgálandó történetként rögzítette.
Étienne de Bourbon
Étienne de Bourbon, más néven Stephanus de Bourbon, ugyancsak domonkos szerző volt. A történetet a Tractatus de diversis materiis praedicabilibus, illetve a De septem donis Spiritus Sancti néven ismert prédikációs-exemplum gyűjteményében használta fel. Az exemplum középkori prédikációs példatörténet volt: rövid, hatásos elbeszélés, amelyet a prédikátor erkölcsi vagy vallási tanulság szemléltetésére alkalmazott. Az ilyen történetek nem mindig történeti adatként, hanem tanító célú példázatként működtek.
Étienne de Bourbon változata közel áll Jean de Mailly elbeszéléséhez, de hangsúlyosabban moralizáló jellegű. Nála a történet nem pápaságtörténeti bizonyítékként, hanem intő példaként jelenik meg: egy nő férfiruhát ölt, tudása és ügyessége révén egyházi méltóságra jut, majd terhessége és szülése leplezi le.
A domonkos rend szerepe sem véletlen. A rendet a 13. század elején prédikálásra és tanításra alapították, tagjai pedig nagy számban készítettek és használtak prédikációs példatárakat. A Johanna-legenda első ismert írott megjelenései ebbe a tanító-prédikáló közegbe illeszkednek. A középkori krónikák és exemplum-gyűjtemények nem a modern értelemben vett kritikai történetírás szabályai szerint készültek: a szerzők gyakran vettek át szóban keringő, erkölcsi tanulsággal ellátott történeteket, amelyek később más krónikákban történeti adatként rögzülhettek.
Martinus Polonus
A legenda európai elterjedésében döntő szerepet játszott Martinus Polonus, vagyis Opavai Márton 13. századi domonkos szerző Chronicon pontificum et imperatorum című krónikája. Martinus Polonus nem a legkorábbi ismert tanú, de az ő nevéhez kötött krónikahagyomány egyik késő 13. századi redakciója lett a későbbi hagyomány meghatározó formája.
E krónikaváltozat szerint IV. Leó után egy Johannes Anglicus nevű, mainzi születésű személy ült a pápai trónon két évig, hét hónapig és négy napig. A krónika hozzáteszi, hogy Johannes valójában nő volt. Fiatal korában férfiruhában Athénba került, ott nagy műveltségre tett szert, majd Rómában tanított. Tudása és tekintélye miatt pápává választották. Egyik bizalmasa teherbe ejtette, és mivel nem ismerte a szülés idejét, a régi Szent Péter-bazilikától a Laterán felé tartó körmenet során gyermeket szült.
A krónika szövege azért vált különösen befolyásossá, mert Martinus Polonus műve a késő középkor egyik rendkívül népszerű történeti kézikönyve lett. Számos kéziratban fennmaradt, több nyelvre lefordították, és későbbi szerzők nagy része közvetlenül vagy közvetve az ő változatát vette át. A legenda széles körű középkori elterjedését ezért nem a történet hitelessége, hanem a krónika tekintélye és másolási hagyománya magyarázza.
Egyéb 13. századi tanúk
A korai hagyomány nem kizárólag domonkos közegben maradt fenn. A 13. századi ferences Chronica minor szerzője is említi a történetet. A későbbi elterjedés szempontjából azonban Jean de Mailly, Étienne de Bourbon és különösen Martinus Polonus szövegei voltak meghatározók. A forráshagyomány fejlődése így azt mutatja, hogy a Johanna-történet nem egyszerre, kész formában jelent meg, hanem több, egymástól eltérő változatból fokozatosan alakult ki.
A legenda változatai
Időbeli elhelyezések
A legenda időbeli elhelyezése nem egységes. Jean de Mailly és Étienne de Bourbon változatai inkább a 11. század vége vagy 1100 körüli időszak felé mutatnak. A Martinus Polonus nevéhez kötött krónikahagyomány viszont a történetet a 9. századba, IV. Leó és III. Benedek közé helyezte, és ez a változat vált a legismertebbé.
Későbbi szerzők olykor más pápák korába illesztették az alakot, vagy a történetet más kronológiai keretben adták elő. Ez az ingadozás a legenda egyik fontos forráskritikai problémája: ha valódi 9. századi esemény emléke őrződött volna meg, várható lenne valamilyen korai, stabilabb kronológiai hagyomány.
Származás és tanulmányok
A későbbi változatok Johannát gyakran angol származású, de Mainzhoz kötődő nőként mutatják be. Innen ered a Johannes Anglicus és a Johannes Maguntinus kettős hagyomány. Egyes elbeszélések szerint szeretője vitte Athénba férfiruhában, ahol a tudományokban minden kortársát felülmúlta.
Athén ebben a történetben inkább a klasszikus műveltség jelképes helyszíne, mintsem valószínű 9. századi nyugati tanulmányi központ. A kora középkori nyugati egyházi pályafutás szempontjából a részlet anakronisztikusnak hat: a 9. századi Athén nem volt olyan nyugati oktatási központ, amelyből egy római egyházi karrier természetesen következett volna.
A legenda női tanultságról szóló elemei nem értelmezhetők egyszerűen úgy, hogy a középkorban a nőknek semmilyen művelődési lehetőségük nem volt. A latin kereszténység felszentelt papsága férfiak számára volt fenntartva, de kolostori, arisztokrata és udvari környezetben nők is részesülhettek magasabb műveltségben, és jelentős vallási vagy politikai szerepet tölthettek be. Johanna történetének feszültsége abból adódik, hogy a női tanultság, a férfiruha és a pápai hivatal motívumai egyetlen botrányos elbeszélésben kapcsolódnak össze.
A magyar népszerű irodalomban és ismeretterjesztésben előforduló olyan részletek, mint Ingelheim, Fulda, egy konkrét misszionárius apa vagy egy szász anya, későbbi színező elemek. Ezek nem a legkorábbi forrásokból származó, ellenőrizhető adatok, hanem a legenda bővülésének részei.
Lelepleződés és halál
A lelepleződés alapeleme az, hogy a férfiként szereplő pápa gyermeket szül. A legkorábbi változatokban a jelenet még viszonylag rövid. A Martinus Polonus nevéhez kötött krónikahagyományban már meghatározott római helyszínhez kapcsolódik: a Colosseum és a Szent Kelemen-bazilika közötti útvonalhoz.
A halál vagy büntetés részletei a hagyományban erősen változnak. Egyes változatok szerint Johanna a szülésben meghalt, mások szerint a római nép megkövezte, ló farkához kötötték és végighurcolták, vagy kolostorba zárták. A gyermek sorsáról is többféle késői adat keringett; egyes változatok szerint életben maradt, és később Ostia püspöke lett. Ezeket a részleteket a kutatás nem történeti adatokként, hanem a legenda variánsaiként kezeli.
Középkori elfogadottsága és recepciója