Inkey Alice (néhol tévesen Inkei Alíz) (Budapest, 1940. április 7.) Balázs Béla-díjas fotográfus, fotóművész, standfotós, szakíró.
Több évtizedes munkája során 54 játékfilm és 58 televíziós film standfotóit készítette a színészportrékon kívül.
Édesapja, Inkey Tibor szintén fotóművész. A világháború előtt számos magyar film standfotóit készítette. Nagybátyja, Szőts István filmrendező, nagynénje, Szellay Alice filmszínésznő.
Számos emlékezetes művészi portrét készített filmesekről (Illés György), színészekről (Latinovits Zoltán, Dajka Margit, Esztergályos Cecília). De olyan ismert közéleti szereplőkről is, mint Újhelyi Szilárd.
Életpályája
Édesapja révén először a Budapesti Fényképész Szövetkezetben volt tanuló, majd a Filmgyárban helyezkedett el, ahol elsősorban jelenetfotózás volt a feladata, de a kezdetektől készített portréfotókat színészekről, színésznőkről.
Tanítómesterének - mint oly sokan - Illés György operatőrt tekinti.
Sokat és szívesen dolgozott együtt olyan híres rendezőkkel, operatőrökkel, mint például Fábri Zoltán, Bacsó Péter, Kovács András, Kósa Ferenc, Sára Sándor és Szécsényi Ferenc.
Színészportréi gyakran jelentek meg a Film Színház Muzsika, Filmvilág és egyéb korabeli újságokban, címlapjain.
Nyugdíjba vonulása után kezdett írni. Első könyvében, az Alsógödi Amarcordban gyermekkora és egy kisváros hangulatát jeleníti meg.
Újabb könyvében filmgyári emlékeit dolgozta fel saját fotóival gazdagon illusztrálva.
Kiállítások
Szécsényi Ferenc köszöntése, (Inkey Tibor és Inkey Alice kiállítása ), Mafilm, Budapest, 2012 Fotókiállítás Inkey Alice fotográfus művészportréiból, Benczúr Ház, Budapest, 2014 Színészlegendák képkeretben, Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériája, Budapest, 2014
Könyvei
Alsógödi Amarcord, Folpress Kiadó, Budapest, 2006, No de Alizka!... Kép-mesék a magyar film történetéből, Noran Libro Kiadó, Budapest, 2013,
Néhány ismertebb film és tévéjáték, amelyeknél standfotós volt
Mici néni két élete, 1962 Ítélet, 1970 A sípoló macskakő, 1971 Hószakadás, 1974 A kenguru, 1976 Zongora a levegőben, 1976 Kísértet Lublón, 1976 A kard, 1977 Riasztólövés, 1977 Nem élhetek muzsikaszó nélkül, 1978 K. O., 1978 Októberi vasárnap, 1979 Naplemente délben, 1980
A Pogány Madonna, 1981 Ideiglenes paradicsom, 1981 Vőlegény, 1982 Gyertek el a névnapomra, 1983 Hatásvadászok, 1983 A vörös grófnő, 1985 Kreutzer szonáta, 1987 Iskolakerülők, 1989 Ismeretlen ismerős, 1989 Égető Eszter, 1989 Fidelio, 1991 István király, 1992 Szökés, 1997
Díjak, elismerések
Balázs Béla-díj, 1996
Források
Rövid riport a Filmklikk honlapján
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Élő személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok