Az ingolafélék (Petromyzontidae) az ingolák (Petromyontida) osztályába tartozó ingolaalakúak (Petromyzoniformes) rendjének egyetlen családja. A korábbi rendszertanokban a körszájúakhoz (Cyclostomata) sorolták.
Elterjedés, élőhely Az ingolafélék leginkább édesvizekben és a partközeli tengervizekben fordulnak elő. Érzékenyek a túl meleg vízre, ezért trópusi vizekben ritkák. A trópusokat leszámítva világszerte elterjedtek.
Kárpát-medencei előfordulás A Kárpát-medencében két faj él, a dunai ingola (Eudontomyzon mariae) és a tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi). Mindkettő teljesen édesvízi életmódú. Gazdaságilag jelentéktelenek, ritka előfordulásúak, védettek.
Megjelenés bélyegkép|jobbra|250px|Az ingolák anatómiájának sémája
Méretük általában 13–100 cm. Testük hosszú, hengeres, angolnára emlékeztető. Szájuk kör alakú, szívótölcsérszerű, amely izomzata révén hosszanti réssé húzható össze. Szájukon kívül rojtszerű tapogatókat, belül szarufogakat viselnek, amelyek száma, elhelyezkedése faji bélyeg. Fejükön elöl két szem; egy orr- és kétoldalt hét-hét kopoltyúnyílás látható. Úszóik elrendeződése jellegzetes: első hátúszójuk a test középvonala után kezdődik, második hátúszójuk közvetlenül ehhez csatlakozik, és – az ősi úszóformának megfelelően – folyamatosan, megszakítás nélkül megy át a kis, porcokra támaszkodó farokúszóba. A nőstényeknek farokalatti úszóik is vannak. Egyéb úszóik nincsenek.
Életmód Nagy részük jellegzetes halparazita. Kör alakú szájukkal, fogakkal felszerelt fűrészes, előre-hátra mozgatható nyelvükkel halakra tapadnak, azok testnedveit szívják. Életciklusuk, főleg az anadrom fajoknál igen jellegzetes. Az édesvizekben kikelő lárvák sokáig – 1-5 évig – fejlődnek. A lárvák testfelépítése leegyszerűsödött, féregszerű, apró, talajlakó szervezetekkel, korhadékkal táplálkoznak. Az ingolák kifejlődésük után rövid ideig élnek.
Felhasználás Ázsiában és Észak-Amerikában gyakorlati jelentőségük kettős: egyrészt parazitaként jelentős károkat okozhatnak a halállományban, másrészt egyes ingolafajokat tenyésztenek is (füstölve vagy aszpikban sokak szerint különleges csemege).
Rendszerezés Az ingolák fajszintű taxonómiája még ma is bizonytalan. Egy korszerű rendszerezés a következő alcsaládokra, nemekre és fajokra osztja őket:
Geotriinae alcsalád Geotria – Gray, 1851 – 1 faj Geotria australis
Mordaciinae alcsalád Mordacia – Gray, 1851 – 3 faj Mordacia lapicida Mordacia mordax Mordacia praecox
Petromyzontinae alcsalád Caspiomyzon – Berg, 1906 – 1 faj kaszpi-tengeri ingola (Caspiomyzon wagneri) Eudontomyzon – Regan, 1911 – 6 faj tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) Eudontomyzon hellenicus dunai ingola (Eudontomyzon mariae) Eudontomyzon morii Eudontomyzon stankokaramani Eudontomyzon vladykovi Ichthyomyzon – Girard, 1858 – 6 faj Ichthyomyzon bdellium Ichthyomyzon castaneus Ichthyomyzon fossor Ichthyomyzon gagei Ichthyomyzon greeleyi Ichthyomyzon unicuspis Lampetra – Bonnaterre, 1788 – 15 faj Lampetra aepyptera Lampetra alaskensis Lampetra appendix Lampetra ayresii folyami ingola (Lampetra fluviatilis) Lampetra hubbsi Lampetra lamottei Lampetra lanceolata Lampetra lethophaga Lampetra macrostoma Lampetra minima pataki ingola (Lampetra planeri) Lampetra richardsoni Lampetra similis Lampetra tridentata Lethenteron – Creaser & Hubbs, 1922 – 6 faj Lethenteron camtschaticum jeges-tengeri ingola (Lethenteron japonicum) Lethenteron kessleri Lethenteron matsubarai Lethenteron reissneri Lethenteron zanandreai Petromyzon – Linnaeus, 1758 – 1 faj tengeri ingola (Petromyzon marinus) Tetrapleurodon – Creaser & Hubbs, 1922 – 2 faj Tetrapleurodon geminis Tetrapleurodon spadiceus
Források Dudich, E., Loksa, I. (1987): Állatrendszertan – Tankönyvkiadó, Budapest Papp, L.(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest Deckert, K. et al (1974): Uránia Állatvilág: halak, kétéltűek, hüllők – Gondolat Kiadó, Budapest Géczy, B. (1989): Őslénytan – Tankönyvkiadó, Budapest
További információk BiologyBrowser CABI Cambridge Scientific Abstracts BIOSIS Applied Ecology and Environmental Research
Kategória:Halcsaládok