Gráber Margit (Budapest, 1895. augusztus 5. – Budapest, 1993. augusztus 4.) magyar festőművész, Perlrott-Csaba Vilmos felesége.

Életpályája Budapesten született Gráber Mór (1855–1921) turócszentmártoni származású magánhivatalnok, likőrgyáros és Baumann Róza lányaként. Apai nagyszülei Gráber Miksa kereskedő és Pikler Netti, anyai nagyszülei Baumann Zsigmond ügynök és Mangold Róza voltak. Iskoláit a budapesti Iparrajz Iskolában kezdte Vesztróczy Manó tanítványaként. 1911-től a Művészház tanfolyamán vett részt, ahol Kernstok Károly oktatta. Ezt követően az Iparművészeti Főiskolán tanult tovább. 1915-ben kezdett dolgozni. 1916-ban a Kecskeméti művésztelepen dolgozott Iványi-Grünwald Béla tanítványaként. 1918-ban a Nagybányai művésztelepen tevékenykedett. 1922-től volt kiállító művész. 1924-ben Párizsba mentek. 1928-ban hazatért Franciaországból. 1924-től tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának. 1945 után freskóterveket készített. 1948-tól oktatott is. 1948-ban a Régi Művésztelep tagja lett.

Magánélete 1919-ben házasságot kötött Perlrott-Csaba Vilmos festőművésszel. 1929-ben elváltak.

Művei Vilma almával (1928) Temetés (1930) Csendélet gyümölcsöstállal (1936) Önarckép kendővel Kékruhás nő Akt kendővel Csendélet borosüveggel Kecskemét

Egyéni kiállítások 1922 Helikon Galéria, Budapest 1926 Nemzeti Szalon, Budapest Galerie Tannhäuser, München 1932 Tamás Galéria, Budapest 1933 Pozsony 1934 Tamás Galéria, Budapest 1936 Műterem-kiállítás 1944 Műbarát 1947 Ernst Múzeum, Budapest 1949 Fényes Adolf Terem, Budapest 1958 Csók Galéria, Budapest 1961 Magyar Intézet, Párizs 1964 Ernst Múzeum, Budapest 1968 Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest 1974 Műcsarnok, Budapest 1984 Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest 1991 Szentendrei Galéria, Szentendre 2022 Haas Galéria, Budapest

Díjak 1974 Érdemes művész 1975 Munka Érdemrend arany fokozata

Jegyzetek

Források Gráber Margit - Virág Judit Galéria | Művészek Gráber Margit - Artportal GRÁBER MARGIT - Haas-Galéria Gráber Margit festő - Antikrégiség.hu Hung-Art.hu

További információk Díjasok és kitüntetettek adattára 1948-1980. Összeállította és szerkesztette: Magyar Józsefné. Kaposvár, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1984. Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992. Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadád. Szerkesztő: Hermann Péter. Budapest, Kossuth, 1981.

XX. századi magyar művészet Szentendréről nézve. (Válogatás a Ferenczy Múzeum gyűjteményéből). Szerkesztő: Mazányi Judit. Szentendre, 2003. Művész életrajzok. Az életrajzokat és minősítéseket Tasnádi Attila szövegezte meg. Szerkesztette: B. Varga Sándor. Budapest, Képcsarnok Propaganda, 1978. Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte Seregélyi György. Szeged, 1988.

Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002. Murádin Jenő: Nagybánya. A festőtelep művészei (Miskolc, 1994)

Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:MOME Kategória:Zsidó származású magyarok