(kínai: 慧遠, vagy - (334–416) kínai buddhista tanító volt, aki a Lusan-hegyen lévő Tunglin templomot alapította, és híres szerzeménye a Miért nem borulnak le a király előtt a szerzetesek című mű volt. Sanhszi tartományban született 334-ben és Hopej tartományban hunyt el 416-ban. Északról származott, ám délre vándorolt és a Csin-dinasztia területén élt. Halála után nevezték ki a Tiszta Föld buddhizmus első pátriárkájává. A tanítványai közé tartozott (慧觀), (僧濟) és (法安).

Élete fiatalon elkezdte tanulni , és Konfuciusz filozófiáit tanulni. Azonban 21 éves korában tartományban egy nevű, Kucsa királyságból származó buddhista szerzetessel áttért a buddhizmusra. Hátrahagyta a világi életet és beállt szerzetesnek.Ebrey, Cambridge Illustrated History of China, 97. Később a lusan-hegyi Tunglin templom (Keleti Erdő templom) vezetője lett. Tanította vinaját, buddhista meditációt, abhidharmát és bölcseletet (pradzsnyá). Annak ellenére, hogy semmilyen erőfeszítést nem tett a világi emberekkel történő kapcsolatteremtésre, sok megkeresése volt a nemesi és királyi családokból. Két alkalommal is meghívást kapott diktátortól, hogy megvitassák az egyház státuszát, és mindkétszer sikeresen kivívta egyháza függetlenségét. Sokan látogattak el hozzá később a világiak közül is a Lu-hegyhez, hogy részt vehessenek az általuk vezetett vallásos életformában. kapcsolatban állt a kor egy másik híres buddhista tudósával, Kumáradzsívával.Jones, Charles B. (2008). Was Lushan Huiyuan a Pure Land Buddhist? Evidence from His Correspondence with Kumārajīva About Nianfo Practice, 周文廣 - Chung-Hwa Buddhist Journal 21, 175-191

402-ben szervezett egy szerzetesekből és világi emberekből álló csoportot, amely a mahájána irányzatot képviselte. Ez az új ág kapta később a Tiszta Föld buddhizmus elnevezést, amelyben a „Tiszta Föld” Amitábha Buddha birodalma (lásd még: Buddhák listája).Shinko Mochizuki, Leo M. Pruden, Trans. (2001). Pure Land Buddhism in China: A Doctrinal History, Chapter 3: Hui-yuan of Mt.Lu, Pacific World Journal, Third Series, Number 3, 251

404-ben értekezést írt Miért nem borulnak le a király előtt a szerzetesek (沙門不敬王者論) címmel.Angol fordítás: Leon Hurvitz, " 'Render unto Caesar' in Early Chinese Buddhism," Sino-Indian Studies, V, 4 (Santininketan), 80-114. Az a könyv szimbolizálta az erőfeszítéseit, hogy a buddhista egyház független maradhasson az uralkodók udvarától. Ugyanakkor, vallási és politikai szöveg is volt egyben, amelyben igyekezett meggyőzni az uralkodókat és a konfuciánus minisztereket, hogy a buddhizmus nem romboló hatású. Úgy érvelt, hogy a buddhisták jó alattvalók, ugyanis félnek a karma okozta büntetéstől és bíznak a jobb újjászületésben. elmagyarázta, hogy annak ellenére, hogy azok a buddhisták, akik elhagyják családjaikat, mindenekelőtt szolgálják a szüleiket és engedelmeskednek az uraiknak.

Galéria

Kapcsolódó szócikkek A buddhizmus terjedése a selyemúton Kínai buddhizmus

Jegyzetek

Források Ebrey, Patricia Buckley (1999). The Cambridge Illustrated History of China. Cambridge: Cambridge University Press. Tanaka, Kenneth Kenichi (1990). The dawn of Chinese pure land Buddhist doctrine : Ching-ying Hui-yuan's Commentary on the Visualization sutra, Albany : State University of New York Press Zürcher, E. and Teiser, Stephen F. (2007). Buddhist Conquest of China : The Spread and Adaptation of Buddhism in Early Medieval China (3. kiadás). Boston, MA: Brill Academic Publishers, 204–53. oldal

Kategória:334-ben született személyek Kategória:A 410-es években elhunyt személyek Kategória:Buddhista filozófusok Kategória:Buddhizmus Kínában