Antal János (Oláhdellő, 1767. február 22. – Marosvásárhely, 1854. augusztus 12.) református lelkész, az Erdélyi református egyházkerület püspöke 1836-tól haláláig.

Élete Szegény sorsú földműves szülőktől származott; tanulását Marosvásárhelyen 1785-ben kezdte, ahonnan Teleki Sámuel kancellár támogatásával 1794-ben Bécsbe, 1795-ben a jénai s 1796-ban a göttingeni egyetemre ment. Hazatérte után 1797 őszén sáromberki, azután 1798 elején marosvásárhelyi pap lett. Ez év november 25-étől teológiai segédtanár, 1801-től 1836-ig a történelem és filológia tanára volt az ottani kollégiumban, amely hivatala mellé 1830-ban egyházi főjegyzővé, 1836-ban pedig szuperintendenssé (püspökké) választották. Nagyenyedre költözött, 1848 novemberében azonban a román szabadcsapatok közeledése elől Kolozsvárra menekült, sorsára hagyva a püspöki levéltárat, amely a város 1849. januári feldúlásakor elpusztult. Antal János utóbb visszaköltözött Marosvásárhelyre.

Közreműködött a Gecse Dániel-féle „emberszereteti intézet” megalapításában. 1842-ben új lelkészválasztási szabályzatot léptetett életbe, amellyel megszüntette az addigi anomáliákat. Lépéseket tett az erdélyi református egyház sérelmeinek orvoslására, de nem járt sikerrel. 1840-ben címerleveles nemességet kapott gyermekeivel együtt, amelyről azonban nem volt nagy véleménnyel: „nem tett minket e nemes levél se tekintélyesebbekké, se gazdagabbakká.” 1845-ben – az erdélyi református püspökök közül elsőként – királyi tanácsosi címet nyert. 1850-ben az erdélyi kormányzó Nagyszebenbe hívatta, ahol egyes értesülések szerint az egyház önkormányzatának feladására akarták rávenni; Ince János szászvárosi lelkipásztor szerint Antal „az eléadott tervet alá nem írta”. 1852-ben idős kora és gyenge egészsége miatt helyettes püspököt neveztek ki mellé. 1854-ben halt meg; temetésén veje, és egyben utódja a püspöki hivatalban, Bodola Sámuel mondott beszédet.

Hét gyermeke közül közül hat (négy lány és két fiú) érte meg a felnőttkort. Lányai református lelkészekhez mentek feleségül, egyik fia ügyvédi, a másik orvosi pályára lépett.

Munkái bélyeg|Sírja a marosvásárhelyi református temetőben Az életet bölcsen használó asszony (Gyászbeszéd Kabos Klára, Szutsáli Ferenczné felett.) Kolozsvár, 1812 Teleki József gróf felett tartott oratio 1817, Gernyeszegen Gyászbeszéd gróf Teleki Sámuel felett Kolozsvár, 1825 Halotti beszéd gr. Toldalagi Zsigmondné felett (Marosvásárhely), 1831 Néhai orvos Gecse Dániel életrajza, ember szereteti intézete és annak rövid felvilágosítása. Marosvásárhely, 1840 (névtelenül) Az erdélyi helv. vallást követők vallássérelmei. Nagyenyed, 1841 Kéziratban: Közép idő históriája (476–1492.) Karácsonyi prédikáczió ünnepi követek számára. A kollegium első százados ünnepén 1818. jun. 28. tartott beszéde. Gyermekkora története, irta 83 éves korában, versben.

Források

A kolozsvári Református Gyűjtőlevéltár ismertető leltára

További információk

Nagy papok életrajza, Magyarországi Protestánsegylet, Budapest, 1877, 217–256. o. (elektronikus elérhetőség: Google Books)

Kapcsolódó szócikkek Erdélyi református püspökök listája Jegyzetek

Kategória:Székelyek Kategória:Magyar református püspökök Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:1767-ben született személyek Kategória:1854-ben elhunyt személyek