Sárvári és felsővidéki gróf Széchényi Imre (Szül: Mária Imre József Lajos Henrik Ferenc) (Horpács, 1858. március 31. – Somogyvár, 1905. november 25.) a magyar agrár mozgalmak egyik legtevékenyebb tagja, sportvezető, 1904–1905 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Élete
Széchényi Dénes gróf és Hoyos Mária grófnő fia. Nevelése befejeztével 1881-ben hosszabb tanulmányutat tett több ifjú mágnással Amerikában és itt szerzett tapasztalatait az agrárius eszméknek szentelte. Ezeknek védelmére kelt a napi sajtóban; különösen a Pesti Naplóban tett közzé cikkeket és a Gazdakör vitáin felszólalt. Visszatérése után élénk részt vett Somogy vármegye politikai, de különösen gazdasági életében; több évig a megye közgazdasági előadója volt. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából megírta Somogy vármegye monográfiáját. Mind a főrendiházban, mind a közéletben főleg mezőgazdasági kérdéseket karolt fel, és a nemzetközi kongresszuson jelentős szerep jutott neki. Mint homokszőlő-telepítési magyar királyi kormánybiztos is működött. Tartalékos hadnagy volt a 4. huszárezredben, császári és királyi kamarás, helyet foglalt a Magyar Földhitelintézet felügyelő bizottságában, a mezőgazdasági ipar-részvénytársaság, a magyar ipar- és kereskedelmi bank és a Magyar Általános Hitelbank igazgatóságában. Tagja volt a katolikus központi kongrua-bizottságnak és alelnöke a Magyar Atlétikai Klubnak, egyik alapítója volt a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének. Elsősorban agrárpolitikai témákkal és a népesedési viszonyokkal foglalkozott, útnak indította a dunántúli egykeellenes mozgalmat.
Cikke a Nemzetgazdasági Szemlében (1892. Somogy vármegye közgazdasági és közművelődési állapota).
Munkái
Somogyvári I. «Amerikai levelek» egy hosszabb zárszóval. Budapest, 1883 (Előbb a M. Földben voltak közölve). Online Birtokminimum és homstead. Válasz Láng Lajos a Nemzet 83, 86. és 89. számaiban megjelent czikkeire. uo, 1883 Somogy megye. Felolvastatott a m. tud. Akadémia 1892. ápr. 4. ülésében, öt grafikai rajzzal. uo, 1892 Telepítési törekvések. Uo. 1893 (Ism. Nemzetgazdasági Szemle 1894.). Bimetallismus és a termények árhanyatlása. uo, 1896 A somogyvári Kapuvár, illetőleg Szt.-Egyed apátság történetének vázlata. Az 1896. máj. 28. tartott kapuvári millenniumi ünnepély alkalmára. uo, 1896 Szövetkezeti alapon való kölcsönös biztosítás. Felolvasta Szegeden. uo, 1899 Az egyke (Az egy gyermekrendszerről) uo, 1906 (Gróf Széchényi Viktor előszavával, Ism. Budapesti Hirlap 324. sz.)
Jegyzetek
Források
További információk
Akiknek ezeréves múltunkat köszönhetjük. Magyarország neves halottainak névjegyzéke és temetkezési helyei. Összeáll. Csontos László amatőr temetőkutató. Római Kiadó és Nyomdaipari Bt., Budapest, 2001 Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Dunántúli Közművelődési Egyesület, Budapest, 1941 Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. Bp., 1990-1999. Új Országgyűlési Almanach 1887-1892. Szerk. Sturm Albert, Ifjabb Nagel Ottó, Budapest, 1888 A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József) Pallas-Révai, Budapest, 1893-1904 Puskás Béla: Temetők üzenete. [Kaposvár, Szerző], 2001 Somogyi életrajzi kislexikon. Összeáll. Hódossy Ferencné, Hajdó Lászlóné. 2. bőv. kiad. Somogy Megyei Levéltár-Somogy Megyei Pedagógiai Intézet, Kaposvár, 1981 Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Magyar Könyvklub, Budapest
Kategória:A Magyar Olimpiai Bizottság elnökei Kategória:1858-ban született személyek Kategória:1905-ben elhunyt személyek