Wagner János (Budapest, 1906. november 22. – Budapest, 1948. október 7.) magyar zoológus, múzeumi segédőr, egyetemi magántanár.
Élete Wagner Ödön (1853–1928) műépítész és Reischl Hortenzia (1871–1959) fiaként született. Budapesten, illetve Pécsett végezte felsőfokú tanulmányait, utóbbi helyen 1928-ban nyert doktori oklevelet, majd külföldi tanulmányútra indult. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka lett, 1931-ben és a következő évben pedig a bécsi Collegium Hungaricumban volt, majd miután hazajött, a pécsi egyetem tanársegédje, 1934-től egyetemi magántanára volt. 1935-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában alkalmazták. Hosszabb kutatóútjai voltak, Közép-, illetve Dél-Európában is, Törökországban, Kisázsiában és az Adriai-tengeren. Számos nemzetközi zoológiai kongresszuson volt, egy időben a nápolyi zoológiai állomáson működött. Több állatfaj is viseli nevét, főleg vízi csigákkal, ám emellett házatlan, továbbá rablócsigákkal is foglalkozott.
Családja Házastársa Molcsány Izabella Róza Mária volt, akit 1936. május 9-én Budapesten vett feleségül.
Főbb művei Magyarország Limnaeáiról (Budapest, 1928) Magyarország házatlan csigái (Budapest, 1934–36) Bars vármegye puhatestü (Mollusca) faunájának alapvetése. Mathematikai és Természettudományi Értesítő 53. (tsz. Dudich Endre, 1935) A csigák táplálkozás-biológiája (Budapest, 1942) Die Raublungenschnecken-gattungen Daudebardia, Testacella und Poiretia (Budapest, 1952)
Jegyzetek
Források
További információk Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest, Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002 A m[agyar] kir[ályi] Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Az egyetem 25 éves fennállása alkalmából írta, szerk. és kiad. vitéz Szabó Pál. Pécs, 1940. Dunántúli ny.
Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk. Diós István. Szerk. Viczián János. Budapest, Szent István Társulat, 1993-
Kategória:Magyar malakológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek