Az It's a Wonderful Life a Sparklehorse együttes harmadik, egyben legsikeresebb stúdióalbuma PJ Harvey, Tom Waits, Nina Persson, John Parish és Dave Fridmann közreműködésével, mely 2001-ben jelent meg; világszerte több, mint 63000 példányt adtak el belőle.

Történet Mark Linkous első két albumát (Vivadixiesubmarinetransmissionplot és Good Morning Spider) virginiai farmján vette fel. A Capitol Records-tól időközben kilépett a Linkous-szal szerződő alkalmazott, és ez félbeszakította Linkous szólólemezének felvételét. Linkous elmondta, hogy „nem szerettem volna minden hangszeren magam játszani, és végig a keverőpult mögött lenni” – ezért ez az első Sparklehorse album, amely egy teljes zenekart vonultat fel (például PJ Harvey, vagy Tom Waits).

Elmondta, hogy első alkalommal annyira félt felvenni a kapcsolatot Waits-szel, hogy a hívás előtt megivott öt pohár whiskey-t; végül sikerült megbeszélniük első találkozójukat, ami egy szabadidő-autóban zajlott egy kaliforniai sugárúton. A furcsa megbeszélésen szó esett egymás legkevésbé kedvelt állatairól, illetve a pulykakeselyűkről.

Mark Linkous korábbi, 1996-os túladagolásos esete nagy visszhangot kapott a médiában, olyan, nagyobb zenei lapokban is, mint például a Rolling Stone. Linkous-nak interjúi során gyakran kellett az esettel kapcsolatos kérdésekre felelnie. Albumai komor hangulata miatt gyakran kapott negatív kritikákat. Az It's a Wonderful Life című számban családja suttogását lehet hallani; a dallal azon újságíróknak üzent, akik a korábbi esettel zaklatták.

Szereplések Sonic Cinema Az album összes számáról készült videóklip; 2001-ben ezekről szólt a Sundance Channel Sonic Cinema című műsora. A Sonic Cinema:Sparklehorse epizódban szereplő dalok listája a videó rendezőjével: DalVideó rendezője Maxine Scott Minor Gold Day Dany Clinch Dog Door / Heloise Brothers Quay Morning Hollow Braden King Comfort Me Peter Ortel Devil's New Grant Gee MaxineJem Cohen King of Nails Piano Fire Rodney Ascher It’s a Wonderful Life Guy Maddin Babies on the Sun Gariné Torossian

Játékokban A Piano Fire című dal szerepel a 2015-ös Life Is Strange számítógépes játékban.

Számlista

Közreműködők Mark Linkous – vokál, akusztikus gitár, baritongitár, e-bow gitár, orgona, dob, szintetizátor, sampler, ütőhangszerek, dobgép, huzalos felvevő, visszafele játszott törpehangok, Wurlitzer Scott Minor – dob, szintetizátor, ütőhangszerek, harmonium, chamberlin, orchestron, madárhangok Dave Fridmann – basszus, mellotron, zongora, vibrafon, chamberlin, glockenspiel, Wurlitzer PJ Harvey – vokál, elektromos gitár, zongora Jon Parish – basszus, zongora, szintetizátor Sol Seppy – vokál, basszus Nina Persson – vokál Miguel Rodriguez – dob Bob Rupe – basszus Jane Scarpantoni – cselló Tom Waits – vokál, zongora, vonathangok, növényi hangszerek Joan Wasser – hegedű, Wurlitzer Alan Weatherhead – mellotron, lap steel gitár, orchestron, chamberlin Adrian Utley – basszus, diktafon, gitár Margaret White – basszus, hegedű Rex L. White – pedal steel gitár Joel Hamilton – hangmérnök

Jegyzetek

Fordítás

További információk Critical Masses album review with links to many of the Sonic Cinema music videos Az It's a Wonderful Life a discogs.comon

Kategória:Sparklehorse-albumok Kategória:2001 nagylemezei