A 2014–2015-ös tipp-3 Bundesliga (szponzorált nevén T-Mobile Bundesliga) az osztrák labdarúgó-bajnokság legmagasabb osztályának 104. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 10 csapat részvételével, 2014. július 19-én indult és 2015. május 31-én ért véget.
A bajnoki címet a Red Bull Salzburg szerezte meg, mely a klub történetének 9. bajnoki címe. A Wiener Neustadt kiesett az élvonalból.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 10 csapat részvételével zajlott, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal négy alkalommal játszott, kétszer pályaválasztóként, kétszer pedig idegenben.
A pontvadászat végső sorrendjét a 36 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont.
Változások a 2013–2014-es szezont követően Búcsúzott az élvonaltól Wacker Innsbruck 10. helyezettként
Feljutott az élvonalba Rheindorf Altach, a másodosztály győzteseként
Részt vevő csapatok
Csapat Székhely Stadion 2013–14 Admira Wacker Mödling Mödling BSFZ-Arena 9. Austria Wien Bécs Franz Horr Stadion 4. SV Grödig Grödig Untersberg Arena 3. Rapid Wien Bécs Ernst Happel Stadion 2. Red Bull Salzburg Wals-Siezenheim Red Bull Arena 1. Rheindorf Altach Altach Cashpoint Arena 1. (II. o.) SV Ried Ried im Innkreis Keine Sorgen Arena 6. Sturm Graz Graz Graz-Liebenau 5. Wiener Neustadt Bécsújhely Wiener Neustadt Stadion 8. Wolfsberger Wolfsberg Lavanttal-Arena 7.
A bajnokság végeredménye #CsapatMGyDVRGKGGKP1Red Bull Salzburg3622779942+57732SK Rapid Wien36191076838+30673Rheindorf Altach36178115049+1594SK Sturm Graz361610105741+16585Wolfsberger36164164450-6526SV Ried36128164951-2447FK Austria Wien361013134551-6438SV Grödig36107194665-19379Admira Wacker Mödling36713163261-293410Wiener Neustadt3678213779-4229
Bundesliga bajnoka, 2015–16-os UEFA-bajnokok ligája – 3. selejtezőkör 2015–16-os UEFA-bajnokok ligája – 3. selejtezőkör 2015–16-os Európa-liga – 3. selejtezőkör 2015–16-os Európa-liga – 2. selejtezőkör Kiesett a másodosztályba (Erste Liga)
A Red Bull Salzburg a 2014–15-ös szezon bajnoka. A Wiener Neustadt kiesett a másodosztályba (Erste Liga). Eredmények Első kör (1–18. forduló) 2014/15 Második kör (19–36. forduló) RBS RW SVG AW SG SVR WN AWM SRACsapatok RBS RW SVG AW SG SVR WN AWM SRA 6–1 8–0 2–3 2–3 4–2 2–2 4–1 2–0 5–0 FC Red Bull Salzburg 1–2 3–1 3–1 2–1 2–1 3–0 6–0 4–0 0–1 1–2 2–0 2–3 1–1 1–0 3–0 3–0 0–0 0–1 SK Rapid Wien 3–3 4–0 4–1 1–0 3–0 4–1 0–0 1–1 1–0 2–2 3–1 0–0 2–1 0–1 0–2 3–0 5–0 3–3 SV Grödig 0–3 0–2 1–1 0–2 3–2 2–0 1–3 0–1 0–1 2–4 2–2 1–1 0–3 3–1 0–2 2–0 4–0 0–0 FK Austria Wien 1–1 2–1 1–0 0–0 0–1 1–1 2–1 0–1 5–2 1–2 1–3 1–0 1–1 3–1 1–2 4–2 0–2 2–2 SK Sturm Graz 0–0 2–2 2–1 2–1 0–0 2–0 3–3 3–1 5–0 0–2 1–2 2–2 1–1 0–1 1–0 3–1 1–1 2–1 SV Ried 2–2 0–1 2–1 0–2 1–2 4–0 6–0 2–2 4–1 1–0 1–1 1–2 4–0 0–2 4–1 0–1 2–1 0–0 Wolfsberger AC 3–2 0–5 2–1 1–0 1–0 1–2 2–0 2–0 2–0 0–5 1–5 2–4 2–2 0–0 0–1 2–0 5–4 2–0 SC Wiener Neustadt 0–2 0–1 2–4 1–0 4–4 0–1 2–0 0–0 0–1 0–3 1–1 0–0 2–1 0–2 0–0 1–4 1–1 0–2 FC Admira Wacker Mödling 1–4 1–1 2–3 1–1 1–2 1–0 2–1 0–0 2–2 4–1 2–0 3–1 1–1 1–0 2–2 1–2 2–0 0–2 SC Rheindorf Altach 2–2 1–3 2–0 2–0 2–0 2–1 1–0 3–1 2–0
A góllövőlista élmezőnye Jegyzetek
Források Hivatalos honlap Táblázatok és eredmények az RSSSF-en Táblázatok és eredmények az Austriasoccer.at honlapján. Eredmények, tabella és góllövőlista az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán Eredmények, tabella és góllövőlista a Soccerway.com honlapján. Eredmények, tabella, góllövőlista és az aktuális keretek a Transfermarkt.de honlapján.
Kategória:Osztrák labdarúgó-bajnokságok osztrák 1