Jordan King (Warwick, 1994. február 26. –) angol autóversenyző.
Pályafutása
A kezdetek King a gokartozással kezdte karrierjét, majd 2009-ben, 15 éves korában kipróbálhatott egy Formula–2-es autót.
2010-ben a Formula Renault UK Winter Series-ben versenyzett mielőtt 2011-ben fellépett a fősorozatba. Az évben három fordulón át versenyzett a Formula–2-ben, ahol többször is pontot tudott szerezni.
Formula–3 Európa-bajnokság 2013 és 2014 között a Formula–3-ban szerepelt a Carlin pilótájaként. Többször is dobogóra állhatott, de nyernie nem sikerült. Az év végét a hatodik, illetve a hetedik helyen zárta.
GP2 2015-ben a Racing Engineering csapattal csatlakozott a GP2-höz, ahol a belga fordulón a dobogó második fokára állhatott fel. A szezont a 12. helyen zárta. 2016-ra a csapat meghosszabbította a szerződését Kinggel. A bajnokság szezonnyitó futamán második dobogóját, majd megszerezte élete első győzelmét a GP2-ben az osztrák nagydíj sprintversenyén. Az ezt követő brit nagydíjon rögtön már második elsőségét ünnepelhette. A magyar gp-n 2. helyen végzett és ezt a pozíciót megismételte a belga nagydíj főversenyén. Az évet a 7. helyen zárta 122 pontot gyűjtve.
Formula–2 A 2017-es idény már FIA Formula–2 bajnokság néven indult útjára, ahol a holland MP Motorsport versenyzője lett. Az első 11 futamból, 10-en egyaránt értékes pontokat szerzett, egyedül az azeri sprintversenyen nem, ahol kizárták.
2019. március 22-én utolsóként a mezőnyből, korábbi csapata az MP Motorsport bejelentette, hogy King egy év kihagyás után újra visszatér az istállóhoz. Egyedül a monacói versenyhétvégét ki kellett hagynia, ugyanis az Indianapolisi 500-on vett részt, ezért Artyom Markelov helyettesítette.
Formula–1 2015-ben bejelentették, hogy King lesz a Manor teszt- és fejlesztőversenyzője 2016-ra. Az amerikai nagydíj 1. szabadedzésen vezethette is Pascal Wehrlein autóját. 2017-re a csapat csődeljárás alá került és decemberben megszűnt.
2021-től az Alpine szimulátorosa lett.
IndyCar 2018-ra aláírt az amerikai sorozatba az Ed Carpenter Racing-hez, mint néhány versenyen résztvevő pilóta a 20-as számú autóban, és megosztotta a vezetési feladatokat a csapattulajdonos, oválokon induló Ed Carpenterrel. A St. Petersburgban rendezett Firestone Grand Prix-n a kvalifikáción pályarekordot autózott és végül az 5. helyen hozta be az autót. A legendás Indy 500 előtt az Indianapolis Motor Speedway gp-vonalvezetésén szintén bejutott a legjobb hat versenyző közé. Annak ellenére, hogy ezt az év további részében is rendre hozta, az éles versenytempója gyengébbnek bizonyult. Futamon elért legjobb helyezése egy 11. pozíció volt az egyetlen USA-n kívüli fordulóban, a kanadai Toronto városi, utcai pályáján.
2019-re átigazolt a Rahal Letterman Lanigan Racing-hez (RLL), amely istálló őt nevezte a 2019-es Indianapolisi 500-ra. Sikeres kvalifikáció után végül a 26. célba érő helyen intették le.
WEC A 2018–19-es WEC szuper-szezon utolsó három hétvégéjén lehetőséget kapott a Jakie Chan DC Racing-nél, köztük a Le Mans-i 24 óráson is, amely versenyt csapattársaival együtt 199 kör után feladni kényszerült.
A 2019–20-as évadban már az LMP1-ben szereplő újonc csapat, a Team LNT versenyezője lett néhány versenyen.
Formula–E A 2016–17-es Formula–E kiírásban az indiai Mahindra Racing csapatával tesztelt, majd 2019-ben a Dragon Racing autóját vitte pályára. 2021 februárjában bejelentették, hogy a Mahindra hivatalos szimulátor- és fejlesztőpilótája lett.
Eredményei Teljes Formula–2-es eredménylistája (Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott) Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2011 MotorSport Vision SIL1 SIL2 MAG1 MAG2 SPA117 SPA28 NÜR15 NÜR29 BRH1Ki BRH210 RBR1 RBR2 MNZ1 MNZ2 CAT1 CAT2 14. 17
Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Helyezés Pont 2013 Carlin MNZ17 MNZ2Ki MNZ39 SIL111 SIL2Ki SIL36 HOC110 HOC29 HOC35 BRH17 BRH213 BRH310 RBR12 RBR26 RBR35 NOR117 NOR29 NOR39 NÜR14 NÜR24 NÜR3Ki ZAN13 ZAN23 ZAN32 VAL113 VAL2Ki VAL35 HOC16 HOC28 HOC39 6. 176 2014 Carlin SIL13 SIL26 SIL39 HOC13 HOC29 HOC37 PAU15 PAU218† PAU39 HUN15 HUN2Ki HUN3Ni SPA110 SPA210 SPA310 NOR1Ki NOR22 NOR33 MSC12 MSC25 MSC3Ki RBR19 RBR2Ki RBR37 NÜR14 NÜR26 NÜR35 IMO12 IMO219 IMO311 HOC16 HOC213 HOC32 7. 217
Teljes GP2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2015 Racing Engineering BHRFEA4 BHRSPR9 ESPFEA14 ESPSPR11 MONFEA9 MONSPRKi AUTFEA12 AUTSPR7 GBRFEA22† GBRSPR10 HUNFEA6 HUNSPR12 BELFEA8 BELSPR2 ITAFEA8 ITASPRKi RUSFEAKi RUSSPR15 BHR2FEA9 BHR2SPR6 UAEFEA6 UAESPRT 12. 60 2016 Racing Engineering ESPFEA7 ESPSPR3 MONFEAKi MONSPR16 EURFEA12† EURSPR4 AUTFEA8 AUTSPR1 GBRFEA8 GBRSPR1 HUNFEA8 HUNSPR2 GERFEA15 GERSPR11 BELFEA2 BELSPR12 ITAFEA7 ITASPR4 MALFEA5 MALSPR14 UAEFEA13 UAESPR10 7. 122 † Nem fejezte be a futamot, de helyezését értékelték, mert teljesítette a versenytáv több, mint 90%-át.
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont 2016 Manor AUS BHR CHN RUS ESP MON CAN EUR AUT GBR HUN GER BEL ITA SIN MAL JPN USATp MEX BRA UAETp – –
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2017 MP Motorsport BHRFEA4 BHRSPR5 ESPFEA9 ESPSPR5 MONFEA9 MONSPR8 AZEFEA6 AZESPRKiz AUTFEA9 AUTSPR6 GBRFEA7 GBRSPRKi HUNFEA15 HUNSPR11 BELFEAKi BELSPR14 ITAFEA10 ITASPR20 JERFEA6 JERSPRKi UAEFEA8 UAEFEAKi 11. 62 2019 MP Motorsport BHRFEA BHRSPR AZEFEA AZESPR ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 9. 79 * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert teljesítette a futam több, mint 90%-át.
Teljes IndyCar eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2018 Ed Carpenter Racing STP21 PHX LBH18 ALA 14 IMS24 INDY DET 16 DET 18 TXS ROA 12 IOW TOR 11 MDO 12 POC GTW POR 15 SNM 13 22. 175 2019 Rahal Letterman Lanigan Racing STP COA ALA LBH IMS INDY24 DET DET TXS ROA TOR IOW MDO POC GTW POR LAG 36. 12 * A szezon jelenleg is zajlik.
Indianapolis 500 +ÉvKasztniMotorRajthelyEredményCsapat2019DallaraHonda 26 24Rahal Letterman Lanigan Racing
Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata
Év Csapat Osztály Autó Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2018–19Jackie Chan DC Racing LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8SPA LMS SIL FUJ SHA SEBSPA LMS 11. 40 2019–20Team LNT LMP1 Ginetta G60-LT-P1 AER P60C 2.4 L Turbo V6 SIL FUJ SHA BHRCOA SEB SPA LMS 20. 12 * A szezon jelenleg is zajlik.
Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2019 Jackie Chan DC Racing Ricky Taylor David Heinemeier HanssonOreca 07-Gibson LMP2 199 Kiesett Kiesett
Jegyzetek
További információk
Hivatalos honlapja
Kategória:Angol autóversenyzők Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek