Erki Nool (Võru, Szovjetunió, 1970. június 25. –) olimpiai bajnok észt atléta és politikus. Sportpályafutásában tízpróbázó volt.

Pályafutása Nool legnagyobb sikere a 2000-es olimpia tízpróba számában megnyert aranyérme volt. Habár a Sydney-i versenyen a tíz versenyszám egyikét sem ő nyerte, összesítésben az ő eredménye lett a legjobb. Győzelméhez az is kellett, hogy a verseny főbírója felülbírálta a diszkoszvetés egyik versenybíróját, amikor Nool harmadik, utolsó kísérletét mégis érvényesnek fogadta el. (Az első két dobása érvénytelen volt, rontott harmadik dobásával kiesett volna a versenyből.) Ellenfelei csapatvezetői hiába óvták meg ezt a döntést, végül a 43,66 méteres dobás érvényesnek számított. Nool végül a cseh Roman Šebrle és az amerikai Chris Huffins előtt végezve olimpiai bajnok lett.

Négyszer választották meg az év sportolójának Észtországban: 1996-ban, 1997-ben, 1998-ban és 2000-ben.

2007 óta parlamenti képviselő Nool az Erakond Isamaa ja Res Publica Liit (Res Publica – Unió a Köztársaságért) színeiben.Erki Nool politikai karrierje a Riigikogu.ee oldalán

Eredményei ÉvEseményHelyszínHelyezésVersenyszámPontszám1992Olimpiai játékokBarcelona, Spanyolország —TízpróbaDNF1994Európa-bajnokságHelsinki, Finnország 10.Tízpróba7953 pont1995Fedett pályás világbajnokságBarcelona, Spanyolország7.Hétpróba5887 pontVilágbajnokságGöteborg, Svédország4.Tízpróba8268 pont1996Fedett pályás Európa-bajnokságStockholm, Svédország1.Hétpróba6188 pontOlimpiai játékokAtlanta, USA6.Tízpróba8543 pont1997Fedett pályás világbajnokságPárizs, Franciaország2.Hétpróba6213 pontVilágbajnokságAthén, Görögország6.Tízpróba8413 pont1998Európa-bajnokságBudapest, Magyarország1.Tízpróba8667 pontIAAF World Combined Events Challenge1.Tízpróba25 967 pont1999Fedett pályás világbajnokságMaebasi, Japán2.Hétpróba6374 pontVilágbajnokságSevilla, Spanyolország14.Tízpróba7568 pont2000Fedett pályás Európa-bajnokságGent, Belgium3.Hétpróba6200 pontOlimpiaSydney, Ausztrália1.Tízpróba8641 pontIAAF World Combined Events Challenge1.Tízpróba26 089 pont2001Fedett pályás világbajnokÍLisszabon, Portugália5.Hétpróba6074 pontVilágbajnokságEdmonton, Kanada2.Tízpróba8815 pontIAAF World Combined Events Challenge2.Tízpróba25 839 pontJóakarat JátékokBrisbane, Ausztrália3.Tízpróba8323 pont2002Fedett pályás Európa-bajnokságBécs, Ausztria3.Hétpróba6084 pontEurópa-bajnokságMünchen, Németország2.Tízpróba8438 pont2003VilágbajnokságPárizs, Franciaország —TízpróbaDNF2004Olimpiai játékokAthén, Görögország8.Tízpróba8235 pontFedett pályás világbajnokságBudapest, Magyarország5.Hétpróba6093 pont2005Fedett pályás Európa-bajnokságMadrid, Spanyolország12.Hétpróba5712 pont

Jegyzetek

Források

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Észt olimpiai bajnokok Kategória:Észt atléták Kategória:Olimpiai bajnokok (2000) Kategória:Olimpiai bajnokok (atlétika) Kategória:Többpróbázók Kategória:Észtországi politikusok