Ngaruawahia egy város az új-zélandi Waikato régió területén.

Fekvése A város a Waikato folyó partján található, 19 km-re északra Hamilton városától.

Történelme A város fontos területnek számított a maori törzseknek, így nem meglepő, hogy az első maori királyt is itt koronázták meg. 1863-ban, a Rangiriri csatában a britek elfoglalták a települést. 1864-ben Queenstown-ra, 1870-ben Newcastle-re és 1877-ben Ngaruawahia-ra változott a város neve.

Gazdaság Ngaruawahia kereskedelmileg fejlett volt, hiszen a Waipa és a Waikato folyók mentén közlekedő gőzhajók egyik kikötőjeként szolgált. A 19. században a városban működött sörfőzde, liszt-, len- és fűrészmalom, továbbá téglagyár is. Felmerült a lehetőség, hogy Új-Zéland új fővárosává váljon, de az 1880-as években összeomló gazdasága miatt ez nem következett be.

Manapság a nyugati hegyoldalakon juhokat legeltetnek, valamint elterjedt a házisertés-tenyésztés is, melyek helyben feldolgoznak.

Éghajlat

Turizmus Ngaruawahiába már az 1890-es években is rendeztek regattákat, és manapság is minden év márciusában megrendezésre kerül, hatalmas tömegeket vonzva a városba.

Sport A város futballcsapata hivatalosan az Ngaruawahia United, de az új-zélandi első osztályban szereplő Waikato FC is itt játssza otthoni mérkőzéseit.

Jegyzetek

Kategória:Új-Zéland települései