Debrecen Város Csokonai-díja (Csokonai Vitéz Mihály-díj (Debrecen)) 1977-benMár 1975-től kiosztásra került, csak akkor még nem a Hajdú-Bihar megyei Tanács égisze alatt. alapított megyei díj, amely a társadalomtudományok, a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén művészi színvonalú alkotó tevékenységért, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értéket teremtő kimagasló munkáért, valamint átfogó életmű elismeréseként adományozható.
Évente legfeljebb három díj adható, a tárgyévben kiadható díjak száma kiemelkedő évfordulók alkalmával legfeljebb kettővel emelhető. Eredetileg október 19-én, Debrecen felszabadulásának napján került kiosztásra (1987-ben kivételesen Szabó Magda születésnapján), az utóbbi években október 23-án adták át. A díjjal oklevél, emlékérem és pénzjutalom jár. A díjat 1977–1990 között a Hajdú-Bihar megyei Tanács, 1991-től Debrecen megyei jogú város közgyűlése adományozza.
A díjjal járó érem leírása Kör alakú, 90 mm átmérőjű bronzérem. Előlapján a névadó domborművű portréja, körben "CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY" felirat. Hátoldalán "DEBRECEN VÁROS CSOKONAI-DÍJA" felirat. Csokonai-díj: 87 mm átmérőjű bronzérem, előlapján a középtől kissé balra a költő portréja, tőle balra "CSOKONAI", jobbra "VITÉZ MIHÁLY" körirat. Hátlapján a középtől kissé jobbra éneklő nő alakja, aki a bal kezével tartott stilizált lantot pengeti jobb kezével.
Díjazottak (A 2010 előtti díjazottak listája nem teljes)
2021 A díjat 2021. október 23-án adták át a Kölcsey Központban. Szirák Péter irodalomtörténész, egyetemi tanár Váradi Judit művészeti menedzser
2020 A díjat 2020. október 22-én adták át a Kölcsey Központban. Erdős-Tóth Fruzsina énekes H. Csongrády Márta fotó- és képzőművész Lautitia Kóruscsalád
2019 A díjat 2019. október 23-án adták át a Kölcsey Központban. Bakota Árpád színművész Gyöngy Enikő iparművész és Gyöngy Péter művelődésszervező Juha Richárd szobrászművész
2018 A díjat 2018. október 23-án adták át a Kölcsey Központban. Asbóth Anikó bábművész Balogh József zenetanár, karnagy Máthé András fotóművész
2017 A díjat 2017. október 23-án adták át a Kölcsey Központban. Bagossy Sándor fazekasmester Papp József helytörténész Szilágyi Lászlóné az Arany Páva-díjas Csapókerti Pávakör vezetője
2016 A díjat 2016. október 21-én adták át a Kölcsey Művelődési Központban. Dánielfy Zsolt színművész Komiszár János festőművész dr. Kövér József fogorvos, szobrász, költő
2015 A díj átadására 2015. október 23-án került sor az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 59., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 26. évfordulója alkalmából a debreceni önkormányzat által rendezett városi ünnepség keretében a Kölcsey Központban. dr. Aradi Csabáné, Bogdándy György festőművész, A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának szakmai közössége.
2014 Kiosztották Debrecen városának díjait: Bartha Elek néprajzkutató, a Debrecen Egyetem oktatási rektorhelyettese, Győri László szobrászművész, Németh Norbert egyetemi docens, zeneszerző, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Medikus Kamarakórusának alapítója.
2013 Debrecen önkormányzata ünnepi közgyűlésen adták át a Csokonai-díjakat: Bagdi Lajosné hímző, szűrvarró népi iparművész, Tamus István a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, Várhalmi Ilona a debreceni Ady Endre Gimnázium művészeti vezetője, drámapedagógus.
2012 Október 23-a alkalmából Debrecen képviselő testületének ülésén a hagyományoknak megfelelően idén is kitüntetéseket adtak át. A debreceni Kölcsey Kórus, E. Lakatos Aranka szobrászművész, Tar Károlyné népművelő.
2011 Október 23-án adták át a Csokonai-díjakat az alábbi személyeknek: Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, Hoffmann István, a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének igazgatója, Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetői.
2010 A képviselő-testület ez évben Debrecen Város Csokonai-díja kitüntetést adományozott az alábbiaknak: Hajdu Szabolcs filmrendező, forgatókönyvíró, színművész, Madarász Kathy Margit textilművész, Radics László mézeskalács-készítő népi iparművész.
2009 Debrecen Dixieland Jazz Band
2008 Debreceni Mazsorett Együttes
2007 dr. Bitskey István irodalom- és művelődéstörténész, egyetemi tanár
2006 Maróthi György Pedagógus Kórus Burai István festő- és grafikusművész Gulyás Györgyné Mánya Éva nyugdíjas tanár, Kóti Árpád Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, Dr. S. Varga Pál irodalomtörténész.
2005 Ünnepi ülés keretében díjátadás: Molnár Ágoston (August J. Molnár), református lelkész, amerikai történészprofesszor Dr. Barta János történész egyetemi tanár, a Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar és Mazsorett Együttes, Nagy Józsefné Sárközy Viola táncpedagógus.
2004 Fátyol Zoltán etnográfus, festő, művésztanár
2003 Debreceni kitüntetések: Szeredás Népzenei Együttes Madarász Gyula festőművész Gyarmati Zoltán szaxofonművész
2002 Bódi Marianna és Wagner Lajos operaénekesek
2000 Debreceni Helyőrségi zenekar Törökné Csécs Lenke, a Főnix néptáncegyüttes művészeti vezetője
1999 A debreceni Lux együttes
1997 Móré Mihály grafikus, festőművész (posztumusz) Aczél Géza költő, műfordító, irodalomtörténész
1996 Bényi Árpád festőművész Vencsellei István fotóművész
1995 Bíró Lajos festőművész Orosz István történész, egyetemi tanár, az MTA tagja Czeglédy Sándor református lelkész, teológus
1994 Berkesi Sándor zeneszerző, egyetemi docens Szabó László grafikusművész (posztumusz) Tamás Attila irodalomtörténész
1989 Ferenczy Miklós orvos, helytörténész Aczél Géza költő, műfordító, irodalomtörténész
1987 Szabó Magda író, költő, műfordító Görömbei András irodalomtörténész, kritikus
1986 Juhász Béla irodalomtörténész, kritikus
1985 Székelyhidi Ágoston író, újságíró
1984 Nagy Benjámin. a Szakszervezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsának közművelődési osztályvezetője
1982 Csenki Imre zeneszerző, karnagy Hegedűs Erzsébet színésznő
1981 Tóth Endre író, költő
1979 Czövek Lajos karnagy Kiss Tamás költőDebrecen felszabadulásának 35. évfordulóján : a Városi Tanács ünnepi ülése == Hajdú-Bihari napló : a Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar Megyei Bizottságának lapja. - 36. évf. 245. sz. (1979. okt. 19.). - 1. p. : ill. Tréfás György operaénekes
1977 Szabó Viola zenetanár Kóti Árpád színész
1976 Szabó Magda író, költő, műfordító
1975 Julow Viktor irodalomtörténész Tóth Endre író, költő
Jegyzetek
Források PIM 2010–2015 közötti díjazottak: dehir.hu
Kategória:Magyar művészeti díjak Kategória:Csokonai Vitéz Mihály