A Rúna fantasy & SF szerepjáték magazin (Közismertebb nevén: Rúna magazin) egy fantasy és sci-fi szerepjátékokkal foglalkozó, Magyarországon 1994 és 2001 között megjelent havilap.

A magazinról A folyóirat 1994 februárjában jelent meg először. Havilapnak tervezték, azonban csak tíz szám jelent meg az indulás évében. A tizedik (1994. decemberi) számban olyan rossz minőségű volt a lapok ragasztása, hogy az első kinyitás után kijöttek belőle az oldalak, ami miatt anyagi gondjai keletkeztek a kiadónak, és csak félévre rá tudták kiadni a következő számot. Ezután a kiadó gyakran küzdött megjelenési problémákkal.Hökkentő: A Rúna magazin Enrawelli Tudástár Az első évfolyamban tíz lapszám, a második és a harmadik évfolyamban négy lapszám, a negyedik évfolyamban öt lapszám plusz egy különszám, az ötödik évfolyamban három lapszám, a hatodik évfolyamban két lapszám, és a hetedik (egyben utolsó) évfolyamban egy lapszám került az újságárusokhoz. Az utolsó, 29. szám könyv alakban jelent meg.

Az első évfolyam kilencedik számának a címlapján Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye volt látható, amely Vincze Lillát ábrázolta, akinek akkortájt jelent meg a Két hold című lemeze. Ez utóbbinak a borítóján is ugyanez a festmény szerepelt.Rúna Magazin 1994/9. 2. oldal Impresszum– Rúna A Rúna magazin szerkesztői többnyire a M.A.G.U.S. szerepjáték megalkotói (Kornya Zsolt, Novák Csanád) voltak, a kiadója a M.A.G.U.S.-t kiadó Valhalla Páholy volt. Az újságban található cikkek egy része is a M.A.G.U.S.-hoz kapcsolódott, azonban más szerepjátékokkal is foglalkoztak, például a Dungeons & Dragons, a Troll, a Warhammer, a Codex, a Beholder, a Vampire, illetve a Star Wars játékokkal. A lapban publikáltak ismeretterjesztő cikkeket is, például Kornya Zsolt a nekromancia történetéről. A magazin külföldi és magyar fantasy- és sci-fi-írók novelláit is közölte, köztük Kornya Zsolt (Raoul Renier), Gáspár András (Wayne Chapman), William R. Forstchen, Pat Cadigan és George R. R. Martin műveit. Emellett CD és filmrovat is volt a folyóiratban.

Lapszámok Megjelenés idejeLapszámCímlapOldalszámÉvfolyam/szám1994/021.Michael Wheelan festménye82I. évfolyam 1. szám1994/032.Toys of Ancient Gods borítója82I. évfolyam 2. szám1994/033.Luis Royo festménye82I. évfolyam 3. szám1994/034.Bruce Pennington munkája82I. évfolyam 4. szám1994/075.Rodney Matthews festménye82I. évfolyam 5. szám1994/086.Michael Whelan festménye82I. évfolyam 6. szám1994/097.Ralph McQuarrie festménye82I. évfolyam 7. szám1994/108.Luis Royo festménye82I. évfolyam 8. szám1994/119.Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye82I. évfolyam 9. szám1994/1210.Warhammer 40.000128I. évfolyam 10. szám1995/0611.Boros Zoltán és Szikszai Gábor munkája66II. évfolyam 1. szám1995/0712.Zsilvölgyi Csaba festménye66II. évfolyam 2. szám1995/0813.Szendrei Tibor festménye66II. évfolyam 3. szám1995/1114.Zsilvölgyi Csaba festménye74II. évfolyam 4. szám1997/0215.Peter Andrew Jones festménye64III. évfolyam 1. szám1997/0416.Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye64III. évfolyam 2. szám1997/0717.Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye64III. évfolyam 3. szám1997/0718.Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye64III. évfolyam 4. szám1998/0119.Ken Kelly munkája80IV. évfolyam 1. szám1998/0320.Keith Parkinson munkája80IV. évfolyam 2. szám1998/0621.Josh Kirby festménye80IV. évfolyam 3. szám1998/0822.Michael Whealen festménye80IV. évfolyam 4. szám1998/23.Fastner & Larson munkája96IV. évfolyam 5. szám1998ksz.Zölley Imre-DEGS munkája80IV. évfolyam különszám (M.A.G.U.S. kártyajáték)1999/0124.Michael Whealen festménye96V. évfolyam 1. szám1999/0325.Michael Whealen festménye96V. évfolyam 2. szám1999/0726.Paul Kindby festménye96V. évfolyam 3. szám2000/0227.Nenad Pantic festménye96VI. évfolyam 1. szám2000/0528.David P. Mattingly festménye96VI. évfolyam 2. szám200129.Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye128VII. évfolyam 1. szám (könyv formában jelent meg, antológia)

Külső hivatkozások https://enrawell.wordpress.com/2010/02/03/hokkento-a-runa-magazin/ cikk a magazinról

Jegyzetek

Kategória:Magyarországi folyóiratok Kategória:Megszűnt magyarországi sajtótermékek Kategória:Szerepjátékok Kategória:Magyar nyelvű sajtótermékek Kategória:Magyar sci-fi magazinok