A 27. Európai Filmdíj-átadó ünnepségre (27th European Film Awards), amelyen a 2013. július 1. és 2014. június 30. között hivatalosan bemutatott, az Európai Filmakadémia több mint 2500 tagjának szavazata alapján legjobbnak ítélt európai alkotásokat részesítették elismerésben, 2014. december 13-án került sor a rigai operaházban. Az ünnepség ceremóniamestere Thomas Hermanns német humorista, televíziós műsorvezető volt.
Az Európai Filmakadémia 2014. szeptember 16-án hozta nyilvánosságra a tagok által díjra javasolt nagyjátékfilmek 50 alkotásból álló listáját, majd november 8-án, a Sevillai Európai Filmfesztiválon a díjra jelöltekét. A közönségdíjra jelölt filmekre 2014. szeptember 1-jétől lehetett szavazni.
Az év legsikeresebb alkotása Paweł Pawlikowski lengyel rendező Ida című filmdrámája lett: 7 jelölésből 5 díjat kapott (legjobb film, legjobb rendező és legjobb forgatókönyvíró, Legjobb operatőr, közönségdíj). Csupán a látványos osztrák-német western, A sötét völgy volt képes nyomába lépni két díjával (legjobb látványtervező és legjobb jelmeztervező). Az Európai Filmakadémia életműdíját Agnès Varda francia filmrendező, forgatókönyvíró kapta, míg a világ filmművészetében legjobb európai teljesítményt nyújtó művésznek járó díjat Steve McQueen brit filmrendező.
A válogatásban a magyar filmművészetet Mundruczó Kornél magyar-német-svéd koprodukcióban készült Fehér isten című drámája képviselte, amely azonban jelölést nem kapott. Versenyben volt viszont a Tamperei Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál nyerteseként automatikusan jelölt Fal, Szabó Simon színész-rendező kisjátékfilmje.
A Fiatal Közönség Filmnapját 2014. május 4-én tartották. A rendezvényen 17 európai nagyvárosban, köztük első ízben Budapesten, zárt vetítés után választhattak a tizenévesek a számukra készült 3 alkotásból. A mintegy 40 magyar fiatal részére a Tabán moziban szervezték meg az egész napos filmnézést és a szavazást.
Válogatás
Díjazottak és jelöltek „Díjazott” – szürkéskék háttérrel „Jelölt” – világos szürke háttérrel
Legjobb film Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Ida Paweł Pawlikowski A nimfomániás 1-2. rész Nymphomaniac Lars von Trier Lavina Turist Ruben Östlund Leviatán Leviafan (Левиафан) Andrej Zvjagincev Téli álom Kış Uykusu Nuri Bilge Ceylan
Legjobb vígjáték Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl La mafia uccide solo d'estate Pierfrancesco Diliberto Carmina megoldja Carmina y amén Paco León ––– Le Week-End Roger Michell
Az év felfedezettje Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország A klán Plemja (Плем'я) Miroszlav Szlabospickij A seb La herida Fernando Franco Party Girl Marie Amachoukeli-Barsacq, Claire Burger, Samuel Theis Tízezer km Carlos Marques-Marcet ’71 Yann Demange
Legjobb dokumentumfilm Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország A világ ura Der Banker: Master of the Universe Marc Bauder ––– I kærlighedens navn Jon Bang Carlsen ––– Des hommes et de la guerre Laurent Bécue-Renard Róma körül Sacro GRA Gianfranco Rosi Augusztusra várva Waiting for August Teodora Ana Mihai Barátként jövünk We Come as Friends Hubert Sauper
Legjobb animációs film Magyar címe Eredeti címe Rendező OrszágA boldogság művészete L'arte della felicità Alessandro Rak Csodabogarak – Az elveszett hangyák völgye Minuscule - La vallée des fourmis perdues Hélène Giraud, Thomas Szabo ––– Jack et la mécanique du cœur Stéphane Berla, Mathias Malzieu
Legjobb rendező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Paweł Pawlikowski Ida Nuri Bilge Ceylan Téli álom Kış Uykusu Steven Knight Locke Ruben Östlund Lavina Turist Paolo Virzì Esélylesők Il capitale umano Andrej Zvjagincev Leviatán Левиафан
Legjobb színésznő Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Marion Cotillard Két nap, egy éjszaka Deux jours, une nuit Marian Álvarez ––– La herida Valeria Bruni Tedeschi Esélylesők Il capitale umano Charlotte Gainsbourg A nimfomániás 1-2. rész Nymphomaniac Agata Kulesza Ida Agata Trzebuchowska Ida
Legjobb színész Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Timothy Spall Mr. Turner Brendan Gleeson Kálvária Calvary Tom Hardy Locke Alekszej Szerebrjakov Leviatán Левиафан Stellan Skarsgård A nimfomániás 1-2. rész Nymphomaniac
Legjobb forgatókönyvíró Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe / Paweł Pawlikowski Rebecca Lenkiewicz Ida Ebru Ceylan Nuri Bilge Ceylan Téli álom Kış Uykusu Jean-Pierre Dardenne Luc Dardenne Két nap, egy éjszaka Deux jours, une nuit Steven Knight Locke Oleg Negin Andrej Zvjagincev Leviatán Leviafan (Левиафан)
Legjobb operatőr Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Łukasz Żal Ryszard Lenczewski Ida
Legjobb vágó Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Justine Wright Locke
Legjobb látványtervező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Claus-Rudolf Amler A sötét völgy Das finstere Tal
Legjobb jelmeztervező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Natascha Curtius-Noss A sötét völgy Das finstere Tal
Legjobb zeneszerző Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Mica Levi A felszín alatt Under the Skin
Legjobb hangzástervező Nyertesek és jelöltek Magyar címe Eredeti címe Joakim Sundström ––– Starred Up
Európai koprodukciós díj – Prix Eurimages Díjazott Foglalkozás Ország Ed Guiney filmproducer
Legjobb európai teljesítmény a világ filmművészetében Díjazott Foglalkozás Ország Steve McQueen filmrendező
Az Európai Filmakadémia életműdíja Díjazott Foglalkozás Ország Agnès Varda filmrendező, forgatókönyvíró
Közönségdíj Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Ida Paweł Pawlikowski A nimfomániás 1-2. rész Nymphomaniac: Vol. I-II Lars von Trier A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann Felix Herngren A szépség és a szörnyeteg La belle et la bête Christophe Gans Két nap, egy éjszaka Deux jours, une nuit Jean-Pierre és Luc Dardenne Philomena – Határtalan szeretet Philomena Stephen Frears
Európai Filmakadémia fiatal közönség díja Magyar címe Eredeti címe Rendező Ország Bűnbánat Spijt! Dave Schram MGP küldetés MGP missionen Martin Miehe-Renard A menedék Ostwind - Zusammen sind wir frei Katja von Garnier
Legjobb rövidfilm Címe Rendező Ország Jelölő fesztivál The Chicken Una Gunjak fesztiváljelölés – Szarajevó Pánikfalva: A karácsonyi fatörzstorta (Panique au village: La bûche de Noël) Vincent Patar, Stéphane Aubier fesztiváljelölés – Vila do Conde Pat-Lehem Idan Hubel fesztiváljelölés – Velence Dinola Mariam Khatchvani fesztiváljelölés – Grimstad Hätäkutsu Hannes Vartiainen, Pekka Veikkolainen fesztiváljelölés – Szarajevó Pequeño bloque de cemento con pelo alborotado conteniendo el mar Jorge López Navarrete fesztiváljelölés – Cork Pride Pavel Vesnakov fesztiváljelölés – Clermont-Ferrand Shipwreck Morgan Knibbe fesztiváljelölés – Locarno Még van egy életem (Ich hab noch Auferstehung) Jan-Gerrit Seyler fesztiváljelölés – Drama Lato 2014 Wojciech Sobczyk fesztiváljelölés – Krakkó Taprobana Gabriel Abrantes fesztiváljelölés – Berlin The Chimera of M. Sebastian Buerkner fesztiváljelölés – Rotterdam The Missing Scarf Eoin Duffy fesztiváljelölés – Valladolid Fal Szabó Simon fesztiváljelölés – Tampere Hvalfjörður Guðmundur Arnar Guðmundsson fesztiváljelölés – Gent
Jegyzetek
Források
További információk Az Európai Filmakadémia hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj hivatalos honlapja Az Európai Filmdíj az Internet Movie Database-ben Az Európai Filmdíj a PORT.hu-n
Kapcsolódó szócikkek Európai filmművészet 87. Oscar-gála
2014 Kategória:2014 filmes díjai