Orbán Tibor (sz. Kindl, Budapest, 1943. január 1. – Budapest, 1983. május 3.) magyar színész, rendező.

Élete Újlipótvárosban nőtt fel.Magyar Ifjúság 1960/31. A gimnázium elvégzése (1961) után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult tovább (ekkortól használta az Orbán nevet). 1965-ben színészként végzett (tanára Szinetár Miklós volt), majd Nádasdy Kálmán osztályában a színházrendezői diplomát is megszerezte (1968). Főiskolásként már kapott kisebb színpadi szerepeket a Nemzetiben és a Tháliában. Utolsó főiskolás évében a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött mint színész, majd 1969-től – már rendezőként – a pécsi Nemzeti, a kecskeméti Katona József, a miskolci Nemzeti, a veszprémi Petőfi, az egri Gárdonyi Géza és a békéscsabai Jókai Színház következett. 1981-ben visszatért Szolnokra.Film Színház Muzsika 1983/22. (nekrológ) 1976-tól egyik alapítója, főrendezője és művészeti vezetője volt a Szegedi Városi Televíziónak, ahol kezdetben műsort is vezetett. Néhány rádióműsor rendezése ugyancsak a nevéhez fűződik. Felesége az utolsó években Bartal Zsuzsa színésznő volt, akivel a Tündérlaki lányok veszprémi rendezése során ismerkedtek meg 1981-ben.

Negyvenéves korában öngyilkos lett, s ezzel egy szépen ívelő színészi–rendezői pálya tört derékba. Sírja a Farkasréti temetőben van (60/4-4-3).

Színházi szerepei Örkény: Tóték .... Őrnagy Bornemissza: Magyar Elektra .... A mester Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit .... Clark Giraudoux: Judit .... Őr Goethe: Clavigo .... Carlos Marlowe–Brecht–Feuchtwanger: II. Edward .... Kent (rendező is) Shakespeare: Hamlet .... Rosenkrantz Németh L.: Cseresnyés .... Völgyi Rudolf Hašek: Švejk a hátországban .... Katz lelkész (rendező is) Brecht: Kurázsi mama .... Tábori pap Cherubini: Médeia .... Iaszón Albee: Az amerikai álom .... Papi/Apuci

Színházi rendezései Görgey Gábor: Délutáni tea G. B. Shaw: Androcles és az oroszlán Heltai Jenő: A néma levente (diplomamunka) Marlowe–Brecht–Feuchtwanger: II. Edward Jelenkor (kamaraszínházi irodalmi est, Pécs, 1969) P. Shaffer: Black Comedy / Játék a sötétben J. Hašek: Švejk a hátországban (kecskeméti bemutató; színész is) Raffai Sarolta: Utolsó tét (kecskeméti bemutató) J. Anouilh: Ornifle vagy a buborék J. Abramow: Senki többet harmadszor T. Williams: 27 fuvar gyapot Dallos Szilvia: Akvárium K. Choiński: ...távollétében M. Pagnol: A pék felesége Bárány Tamás: Város esti fényben Tóth-Máthé Miklós: Két nap az akácosban Heltai Jenő: Tündérlaki lányok Ödön von Horváth: Férfiakat Szelistyének E. Wolff: Papírvirágok

Filmszerepei Sodrásban (filmdráma, 1964) Szerelmes biciklisták (romantikus kalandfilm, 1965) – Szekér András (főszerep) Antigoné (filmdráma, 1965) Levelek Margitnak (tévéfilm, 1968) Fiúk a térről (1968) Fényes szelek (1969) – paptanár Sirokkó (1969) – szerb anarchista Égi bárány (1971) Rózsa Sándor (tv-sorozat, 1971) Még kér a nép (filmdráma, 1972) – Pongrácz András, szocialista Szerelem jutányos áron (1972) Harmadik nekifutás (1973) – Stolpa, párttitkár Szeptember végén (1973) Életem, Zsóka! (1975) – Rácz Hatásvadászok (1983)

Filmrendezései Kargala ’77 (a Szegedi Körzeti Stúdió dokumentumfilmje, 1977) Parasztlevelek (a Szegedi Körzeti Stúdió dokumentumfilmje, 1978) Bájolók, boszorkányok (a Szegedi Körzeti Stúdió dokumentumfilmje, 1980)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1943-ban született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Öngyilkos színészek, színésznők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek