A Törvénytől sújtva (eredeti cím: Down by Law) 1986-ban bemutatott fekete-fehér amerikai filmdráma, melyet Jim Jarmusch írt és rendezett. A főbb szerepekben Tom Waits, John Lurie és Roberto Benigni látható.
Világpremierje az 1986-os cannes-i filmfesztiválon volt, ahol Arany Pálmára jelölték. Az Amerikai Egyesült Államokban 1986. szeptember 19-én, Magyarországon 1988. december 22-én mutatták be a mozikban.
Cselekmény Jack, Zack és Roberto egy szerencsétlen pillanatukban rosszul döntöttek, ezért a börtönben gondolkozhatnak el a jövőjükről. Jack és Zack nem szimpatizálnak egymással, Roberto próbálja feldobni a szürke hétköznapokat, és egy menekülési tervvel is előáll. Társai ezt képtelenségnek tartják, de végül sikerül megszökniük.
Az első akadály leküzdhetetlennek bizonyul Roberto számára, mert nem tud úszni. Jack-ék nem foglalkoznak vele és hátrahagyják, majd egy kis idő után visszamennek érte. Folytatják útjukat a kietlen, lápos vidéken és élelem híján a feszültség is egyre nő köztük.
Szereplők Tom Waits – Zack John Lurie – Jack Roberto Benigni – Roberto Ellen Barkin – Laurette Nicoletta Braschi – Nicoletta
Fogadtatás Az 1,1 millió dolláros költségvetésből készült film mindössze 1,4 millió dollár bevételt termelt. A Rotten Tomatoes-on 32 kritikus véleménye alapján 82%-os minősítést ért el.
Az 1986-os cannes-i filmfesztiválon versenybe szállt az Arany Pálmáért. Az Amanda Awards-on elnyerte a legjobb külföldi játékfilm díját, a Bodil Awards-on a legjobb nem-európai film díját.
Jegyzetek
További információk
Kategória:1986 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai bűnügyi filmvígjátékok Kategória:Amerikai fekete-fehér filmek Kategória:Börtönfilmek Kategória:Road movie-k