Ahmed Adnan Saygun (ahˈmed adˈnan sajˈɡun; İzmir, 1907. szeptember 7. – Isztambul, 1991. január 6.) török zeneszerző, zenetudós és zenei szakíró. Egyike annak az öt zeneszerzőnek, akiket „a török Ötök” néven emlegetnek, és akik a nyugati klasszikus zene úttörői voltak Törökországban. Művei mutatják, hogy a nyugati klasszikus zene mestere volt, ugyanakkor a hagyományos török népzene és népi kultúra motívumait is felhasználta. Élete során öt szimfóniát, öt operát, két zongoraversenyt, egy-egy hegedű-, brácsa- és csellóversenyt szerzett, emellett számos kamarazenei és kórusművet is.
A The Times „a török zene nagy öregjének” nevezte, aki „az volt országának, ami Finnországnak Jean Sibelius, Spanyolországnak Manuel de Falla és Magyarországnak Bartók Béla”."Ahmet Adnan Saygun", The Times, 15 January 1991. p. 12 Saygun abban az időben nőtt fel, amikor Törökországban radikális politikai és kulturális változások zajlottak, annak köszönhetően, hogy Mustafa Kemal Atatürk reformjai nyomán az Oszmán Birodalom helyét egy új, nyugati modellekre alapozott, szekuláris köztársaság vette át. Miközben Atatürk új kulturális identitást adott népének és újonnan alapított nemzetének, Saygun megtalálta a saját helyét Atatürk nagy műve építésében.
Élete Ahmed Adnan Saygun 1907-ben született İzmirben, ami akkor az Oszmán Birodalom része volt, ma Törökországban található. A városban gyakran adtak hangversenyt az oszmán katonazenekarok; ezek és a kamarazenekarok által előadott nyugati klasszikus zenei művek hatására kezdett el Saygun már az általános iskolában zeneórákat venni. Gyermekkorától tanult zongorán, az oszmán kori rövid nyakú lanton és az údon, tizennégy évesen pedig már zenét szerzett. Apja, aki matematikatanár, emellett a vallás és irodalom tudósa is volt, már korán megtanította angolul és franciául, valamint a világ vallásainak ismeretére is. Saygun tanulmányai alapján képes volt lefordítani a nagy francia enciklopédia zenei fejezeteit, hogy létrehozzon egy török nyelvű zenei enciklopédiát. Középiskolában az iskola mellett magánúton és egy gyerekkorában kapott zeneelméleti könyvből is folytatta zenei tanulmányait. 1926-ban, csak két évvel a középiskola elvégzése után középiskolai zenetanárrá nevezték ki İzmirben.
1928-ban már országos szinten elismerték, és a török állam finanszírozta, hogy Franciaországban tanulhasson. A Schola Cantorum de Paris-ban zeneszerzést tanult Vincent d’Indytől, zeneelméletet és ellenpontozást Eugène Borreltől, orgonálást Edouard Souberbielle-től és gregorián éneket Amédée Gastoué-től, emellett megismerte a késő romantikus zenét és a francia impresszionizmust. Ezalatt az idő alatt írta meg első nagy zenekari művét, a Divertimentót. Ezzel 1931-ben díjat nyert Párizsban; a művet még ebben az évben nagy sikerrel adták elő Lengyelországban és a Szovjetunióban is. 1931-ben visszatért Törökországba, ahol egy Atatürk által alapított új intézmény zenetanára lett; az intézmény célja az volt, hogy az új művészeti törvénynek megfelelően képezzen zenetanárokat. Ehhez a korábbi képzést át kellett alakítani, hogy megfeleljen a nyugati zenei követelményeknek.
1934-ben a híres Elnöki Szimfonikus Zenekar karmesterévé nevezték ki. Ugyanebben az évben Atatürk felkérte Saygunt az első török opera megírására. Mivel Saygun lelkes híve volt Atatürknek, örömmel vette a javaslatot és két hónap alatt be is fejezte Özsoy című operáját, melynek műve a török és az iráni nép közti történelmi barátság. Az Özsoy sikere után Atatürk arra kérte Saygunt, hogy írjon újabb operát, a törökök hősiességéről és Atatürk elkötelezettségéről országa és népe iránt. Saygun gyorsan, még abban az évben elkészült második, Taşbebek című operájával. Ekkortól számít Saygun az újonnan alapított köztársaság legjelentősebb zenei alakjának: az ország zenei jelképévé vált, életét és műveit népének és országának szentelte.
Az operák megírása után az Ankarai Állami Konzervatórium alapítója, Paul Hindemith hanyagolni kezdte Saygunt, ő ezért Isztambulba költözött, és az Isztambuli Városi Konzervatórium zenei karánál kezdett dolgozni. 1936-ban Bartók Béla Törökországba látogatott, hogy a helyi népzenét tanulmányozza. Saygun elkísérte Bartókot az országban tett utazásaira, számos népdalt gyűjtöttek és jegyeztek le Anatólia déli részén, Osmaniye körzetének területén (Osmaniye tartomány). Az utazás során Saygun alaposan megismerte Bartók zeneszerzési stílusát, sokat tanult a vonósnégyesekről, és közeli barátokká is váltak.
1939-ben visszahívták Ankarába, hogy tovább népszerűsítse a nyugati zenét. Egy évvel később megalapította a Ses ve Tel Birliği nevű szervezetet, amely országszerte rendezett hangversenyeket és még szélesebb körben ismertette meg az emberekkel a nyugati klasszikus zenét.
Saygun nemzetközi hírneve még tovább nőtt 1946-ban, amikor bemutatta Yunus Emre című oratóriumát. Az egyórás mű négy szólóénekesre, kórusra és nagy zenekarra íródott, és Yunus Emre 13. századi anatóliai misztikus költő verseit dolgozza fel török népdalok felhasználásával, bár posztromantikus stílusban íródott. 1947-es ankarai premierje óta a művet öt nyelvre fordították le és világszerte számos helyen előadták, közte az NBC Szimfonikus Zenekara is angol nyelven, az ENSZ-székházában 1958-ban, Leopold Stokowski vezényletével. Ugyanebben az évben Saygunt kitüntették az olasz Stella della solidarietàvalAccount of the event és a Jean Sibelius Zeneszerzői Díjjal.
A Yunus Emre sikere arra ösztönözte Saygunt, hogy további nagyszabású műveket írjon. Az 1950-es években három új operát szerzett, megírta első két szimfóniáját, egy zongoraversenyt és számos kamarazenei művet. Első vonósnégyesre írt művének párizsi (1954), valamint a másodiknak a New York-i premierje (1958) a Juilliard String Quartet előadásában további nemzetközi hírnevet hozott neki. Ezeket a műveit három további szimfónia, hegedű- és brácsaversenyek, valamint egy harmadik zongoraverseny és egy harmadik vonósnégyesre írt mű követte (a negyedik befejezetlen maradt halálakor).
Saygunt nemcsak zeneszerzőként, hanem zenetudósként is ismerték, számos könyvet írt a zene tanításáról, emellett népzeneszakértő és zenetanár is volt. Nagy hatást gyakorolt a nyugati stílusú klasszikus zene alakulására Törökországban és számos új konzervatórium alapításához hozzájárult. Az Országos Oktatásügyi Tanács, valamint a Török Rádiós és Televíziótanács tagja is volt. 1972-től haláláig zeneszerzést és népzenetudományt tanított az Isztambuli Városi Konzervatóriumban (melyet 1986-ban átneveztek Török Állami Konzervatóriummá). 1991-ben bekövetkezett halála után az ankarai Bilkent Egyetemen megalapították az Ahmed Adnan Saygun Központot, ahol eredeti kéziratait és levelezését őrzik.
Műveit olyan zenekarok játszották, mint az NBC Szimfonikus Zenekara, a Bécsi Filharmonikusok, a Bécsi Szimfonikus Zenekar, a Berlini Szimfonikus Zenekar, a Müncheni Filharmonikusok, a Bajor Rádió Zenekara, az NDR Radiophilharmonie Hannoverben és sokan mások.
A német CPO zenekiadó 2007-ben, Saygun születésének 100. évfordulójára kiadott egy sorozatot műveiből: az öt szimfóniát, az első két zongorahangversenyt, a hegedű-, brácsa- és csellóversenyt, az anatóliai szvitet és a négy, vonósnégyesre írt művet.
Emre Araci török zenetörténész 2001-ben részletes életrajzot jelentetett meg Adnan Saygunról, művei katalógusával (Yapı Kredi Yayınları). Ez Aracinak az 1999-ben az Edinburgh-i Egyetemen írt PhD-disszertációján alapul.
Művei Operák Op. 9 Özsoy (egyfelvonásos), 1934 Op. 11 Taşbebek (egyfelvonásos), 1934 Op. 28 Kerem (háromfelvonásos), 1947–52 Op. 52 Köroğlu (háromfelvonásos, a Köroğlu-eposz alapján), 1973 Op. 65 Gılgameş, 1964–1983
Balettek Op.17 Bir Orman Masalı („Erdei mese”), 1939–43 Op.75 Kumru Efsanesi („Kumru legendája”), 1986–89
Zenekari Op.1 Divertimento (nagyzenekarra szaxofonnal és darbukával), 1930 Op.10/b İnci könyve (szimfonikus elrendezés), 1944 Op.13 Magic Dance, 1934 Op.14 Suite for Orchestra, 1936 Op.24 Halay, 1943 Op.29 Symphony No. 1, 1953 Op.30 Symphony No. 2, 1958 Op.39 Symphony No. 3, 1960 Op.53 Symphony No. 4, 1974 Op.57 Ritual Dance, 1975 Op.70 Symphony No. 5, 1985 Op.72 Variations for Orchestra, 1985
Vokális/kórusra-zenekarra Op.3 Laments (tenorszólóra és férfikórusra), 1932 Op.6 Kızılırmak Türküsü (népdal szoprán hangra), 1933 Op.16 Masal Lied (baritonszólóra), 1940 Op.19 Cantata in the Old Style (szólókra és kórusra), 1941 Op.21 Geçen Dakikalarım (baritonszólóra), 1941 Op.23 Négy népdal, 1945 Op.26 'Yunus Emre' Oratórium (szólókra, kórusra és zenekarra), 1942 Op.41 Tíz népdal, 1968 Op.54 Laments - Book II (tenor solo, male voices), 1974 Op.60 Mediations on Men I, 1977 Op.61 Mediations on Men II, 1977 Op.63 Mediations on Men III, 1983 Op.64 Mediations on Men IV, 1978 Op.66 Mediations on Men V, 1978 Op.67 Epics on Atatürk and Anatolia, 1981 Op.69 Mediations on Men VI, 1984
Versenyművek Op.34 Piano Concerto No. 1, 1952–58 Op.44 Violin Concerto, 1967 Op.59 Viola Concerto, 1977 Op.71 Piano Concerto No. 2, 1985 Op.74 Cello Concerto, 1987
Kamarazene Op.4 Intuitions ( two clarinets), 1933 Op.8 Percussion Quartet (clarinet, saxophone, piano, percussion), 1933 Op.12 Sonata (piano-cello), 1935 Op.20 Sonata (piano- violin), 1941 Op.27 String Quartet No.1, 1947 Op.33 Demet, Suite for violin and piano,1955 Op.35 String Quartet No.2, 1957 Op.37 Trio (oboe, clarinet, harp), 1966 Op.43 String Quartet No.3, 1966 Op.46 Wind Quintet, 1968 Op.49 Deyiş "Dictum" (strings), 1970 Op.50 Three Preludes (two harps), 1971 Op.55 Trio (oboe, clarinet, piano), 1975 Op.62 Concerto da Camera (strings), 1978 Op.68 Three Folk Songs for Four Harps, 1983 Op.78 String Quartet No.4-two movements, 1990
Hangszeres Op.31 Partita for Cello,1954 Op.36 Partita for Violin, 1961
Zongora Op.2 Suite for Piano, 1931 Op.10/a İnci's Book, 1934 Op.15 Piano Sonatina, 1938 Op.25 From Anatolia, 1945 Op.38 Ten Etudes on "Aksak" Rhythms, 1964 Op.45 Twelve Preludes on "Aksak" Rhythms,1967 Op.47 Fifteen Pieces on "Aksak" Rhythms, 1967 Op.58 Ten Sketches on "Aksak" Rhythms, 1976 Op.51 Short Things, 1950–52 Op.56 Ballade (two pianos), 1975 Op.73 Poem for Three Pianos, 1986 Op.76 Poem for Two Pianos, 1989? Op.77 Piano Sonata, 1990?
Kórusművek Op.5 Népdal, 1933 Op.7 Çoban Armağanı, 1933 Op.18 Dağlardan Ovalardan, 1939 Op.22 Bir Tutam Kekik, 1943, az utolsó szakasz: variációk a Kâtibimra Op.42 Impressions (három női hangra), 1935
Vokális Op.32 Három ballada, 1955 Op.48 Négy dallam, 1977
Kapcsolódó szócikkek Török Állami Opera és Balett
Fordítás
Jegyzetek
Források Anon. [n.d.]. "Ahmed Adnan Saygun" (Bilkent University Faculty of Music and Performing Arts) Burton, Anthony. 2002. "Saygun, A. Adnan." In The Oxford Companion to Music, edited by Alison Latham. Oxford Music Online, (accessed February 26, 2009). (Subscription access) Orga, Ateş. . "Ahmed Adnan SAYGUN (1907-1991): Complete String Quartets " (review). Music Web International.
További irodalom Araci, Emre. 1997. "Reforming Zeal". The Musical Times 138, no. 1855 (September): 12–15. Miller, Philip L., and Franklin B. Zimmerman. 1959. "Current Chronicle: United States: New York". The Musical Quarterly 45, no. 1 (January): 88–95. Weldon, George. 1951. "Music in Turkey". Tempo, New Series, no. 20 (Summer): 29–30. Zimmerman, Franklin B. 1959. "Reports from Abroad: New York". The Musical Times 100, no. 1392 (February): 99.
Külső hivatkozások Peermusic Classical: Ahmed Adnan Saygun Composer's Publisher and Bio Discography
Kategória:Török zeneszerzők Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek