A holland klublabdarúgásban az 1897/98-as szezonban írták ki először a bajnokságot. Viszont 60 éven keresztül csupán amatőr csapatok szerepeltek benne, egészen az 1956/57-es szezonig. Ezen szezon előtti nyáron vezették be Hollandiában az igazi profi labdarúgást mivel ekkor hozták létre a jelenleg is futó első osztályt, az Eredivisiet.
Egészen addig amíg amatőr csapatként voltak nyilvántartva, nem maradtak le sok tornáról. Csupán a Vásárvárosok kupájának első kiírását rendezték meg előtte – 1955 és 1958 között –, amin még nem indulhattak. A legmagasabb szintű kupasorozatot, a BEK-et az 1955/56-os szezonban rendezték meg először és itt már megvolt a joguk a szereplésre amatőr csapatként is. Az első csapat amely képviselhette hazáját a nemzetközi porondon, a PSV Eindhoven volt. Az első ellenfél pedig az osztrák Rapid Wien volt, akik ki is ejtették már az első fordulóban a PSV csapatát.
Az első 13 szezonban még semmi nagyobb eredményt nem ért el egyik holland csapat sem a nemzetközi porondon. Aztán az 1968/69-es szezonban az AFC Ajax bejutott a BEK-döntőbe ahol kikapott. Ez volt a felvezető és a következő szezontól pedig beindult a holland klubfoci európai aranykorszaka. A következő 10 szezonban is minden tornán indultak a holland klubok és összesen 10 kupagyőzelmet szereztek, amelynek a legtöbbjét (összesen 6-ot) az AFC Ajax csapata szerezte. Lehetett volna több is de az Ajax két interkontinentális kupán nem indult el. Aztán újra 10 szezont kellett várni a következő tornagyőzelemhez amiket még a 90-es évek közepén egy újabb jó szezon követett. Máig az utolsó holland nemzetközi sikert a Feyenoord szerezte a 2000-es évek elején.
A holland csapatok hátránya a legtöbb európai bajnokság csapataival szemben mindig is a pénz volt. Az első néhány évtizedben ez még olyan nagyon nem látszódott de aztán a 90-es évek közepétől nagyot nőtt az anyagi különbség a bajnokságok csapatai között. Ezt az ún. Bosman-szabály segítette elő. A holland bajnokság sosem volt a gazdag szponzorok hazája és a TV-közvetítési jogokért sem kapnak olyan sok pénzt a csapatok. Ennek ellenére a holland klublabdarúgás az egyik legsikeresebb Európában. Az eddigi 17 sikernek köszönhetően jelenleg az 5. helyen állnak a ranglistán. Csupán 4 bajnokság (spanyol, olasz, angol, német) előzi őket meg. Mindezt annak köszönhetik amit már az elejétől kezdve nagyon jól csinálnak, az utánpótlás nevelés.
Eddig csupán 3 olyan klub van Hollandiában, amelyeknek sikerült nemzetközi tornát nyerniük. Ezen klubok az AFC Ajax, a Feyenoord és a PSV Eindhoven. A hazai bajnokságban is ők tartják a rekordot. Közülük kiemelkedik az AFC Ajax a maga 11 kupagyőzelmével, amellyel Európában is az egyik legsikeresebb csapat. Jelenleg csupán 5 csapat van az európai porondon amelynek sikerült megnyernie eddig az összes kupát amit klubcsapat megnyerhet, közülük az egyik az Ajax. Ezen kívül még több dolog van amit nagyon kevés más csapat mellett nekik is sikerült már megszerezniük (UEFA-emléktábla, többszörös-győztes jelvény...). A Feyenoord 4, a PSV pedig 2 kupagyőzelemmel büszkélkedhet eddig.
Amióta a holland csapatok elkezdtek részt venni a nemzetközi tornákon csupán 1 olyan alkalom volt, hogy két holland csapat egymás ellen játszott volna mérkőzést valamelyik nagyobb kupában. Ez a 2001-02-es UEFA-kupa negyeddöntőjében volt amikor a későbbi nyertes Feyenoord és a PSV Eindhoven játszott egymás ellen.
Időszakok 1950-es évek: A kezdetek Az 50-es évek közepén kezdték a holland klubcsapatok a szereplést az európai kupákban. Ezen évtized 5 éve volt az alapok letétele és a későbbi sikeres időszakok megalapozása. Ebben az évtizedben még csak a BEK-ben indultak el de semmi nagyobb eredményt nem értek még el. Az összes szezonban különböző csapatok képviselték Hollandiát.
Ahogy lehet tudni, Hollandiában az 1956-57-es szezonra vezették be a profi labdarúgást és ekkor indították el először az Eredivisie-t, a profi csapatok első osztályát. Viszont már az előtte levő szezonban is elindulhatott egy holland csapat amatőrként az akkor elinduló nemzetközi tornán. Az 1955-56-os szezonban indult el a Bajnokcsapatok Európa-kupája, ahol minden szezonban Európa bajnokcsapatai küzdöttek meg. Mivel még nem volt annyira elterjedt a profi labdarúgás Európában, így néhány amatőr csapat is elindulhatott a tornán. Egy francia napilap, az L'Équiepe választott ki néhány csapatot az amatőr bajnokságokból. A holland csapatok közül egy scheveningeni csapat, a Holland Sport kapta a jogot az indulásra. De mivel ők nem vállalták, így az újság átadta a jogot a PSV Eindhoven együttesének. Így ők lettek az elsők akik képviselhették hazájukat a nemzetközi porondon. Bár sokáig nem húzták, mivel már az első fordulóban az osztrák Rapid Wien kiejtette őket. Az első mérkőzésen Bécsben kiütéses 6ː1-es vereséget szenvedtek, így a visszavágón már az 1ː0-s PSV győzelem nem sokat segített. Csupán annyit, hogy megszerezték az első holland győzelmet a nemzetközi porondon.
A következő 1956-57-es szezonban már profi csapatként vehettek részt a tornákon. Itt már az előző még amatőr bajnokságot megnyerő Roda Kerkrade csapata képviselte országát de ők is csupán csak az 1. fordulóban szerepelhettek. Mivel mindkét mérkőzésüket elvesztették a horvát Crvena Zvezda ellen, ezért azonnal kiestek a tornáról.
Az 1957-58-as szezonban indult először a BEK-ben az AFC Ajax. Az a csapat amely máig a legtöbb alkalommal szerepelt a holland csapatok közül ezen a tornán . Ők jutottak el eddig a legtovább. Egészen a negyeddöntőig (akkori 2. forduló) jutottak el, ahol a magyar Vasas SC csapata ejtette ki őket.
A következő szezon nagyon gyengén sikerült. A holland bajnok, a DOS (a mai FC Utrecht) nem került fel az 1958-59-es szezonban a BEK főtáblájára. Csupán a selejtezőben szerepeltek, de ott két vereséggel ki is estek.
Az 1959-60-as szezonban ismét egy új klub, a Sparta Rotterdam képviselte hazáját. Ők is eljutottak a negyeddöntőig akárcsak 2 szezonnal ezelőtt az Ajax de onnan ők sem tudtak továbbmenni. A Sparta Rotterdam két forduló alatt összesen 6 mérkőzést játszott a négy helyett. Mindkét fordulóban ugyanúgy tudtak nyerni és veszteni is és mivel mindkét ellenfél ellen ugyanannyi gólt lőttek mint amennyit kaptak ezért mindkét fordulóban le kellett játszaniuk egy harmadik mérkőzést is amely eldöntötte a továbbjutást.
1960-as évek: A rutinszerzés és az első sikerek Az alapok letétele után a 60-as évek már sikeresebben alakult. Ebben az évtizedben már több kupában is szerepeltek. A BEK-en kívül már bemutatkoztak a KEK-ben és a Vásárvárosok kupájában (az UEFA-kupa és a mai EL elődje) is. Ezen időszakban az FC Utrecht és az AFC Ajax csapatai képviselték legtöbbször Hollandiát a tornákon. Az előbbi hétszer, míg az utóbbi hatszor indult. Itt jött össze az első alkalom arra, hogy döntőben is szerepelhettek (AFC Ajax) és a tornagyőzelem. Mindkét eset a BEK-ben. Az első tornagyőzelem az 1969-70-es szezonban jött össze, a Feyenoord ekkor nyerte meg első alkalommal a BEK-et. Az évtized végén elért siker a bevezetője volt az aranykorszaknak.
Az 1960-61-es szezonban holland csapat még mindig csupán a BEK-ben indulhatott el. Most volt először, hogy nem új csapat képviselte hazáját, ismét az Ajax. Ebben a szezonban nem jutott fel a főtáblára mivel már a selejtezőben alulmaradtak a norvég Fredrikstad FK ellenében.
A következő szezon lett az első amikor már két tornán indultak el a holland csapatok is. Az 1961-62-es szezonban a BEK-en kívül a KEK-ben is szerepeltek már. Az előző szezon bajnoka, a Feyenoord nem húzta sokáig a BEK-ben és már az első fordulóban kiestek. Viszont a selejtezőkör visszavágóján az eddigi legnagyobb arányú holland győzelmet aratták. A svéd IFK Göteborg ellen Rotterdamban 8ː2-re nyertek. A KEK-ben az Ajax sem vitte többre mivel már ők is kiestek az első fordulóban.
Az 1962-63-as szezonban pedig már bemutatkoztak a Vásárvárosok kupájában is. A BEK-ben először fordult elő, hogy holland csapat eljutott az elődöntőig. A Feyenoord két alkalommal is egy harmadik mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást és végül az elődöntőben a címvédő Benfica Liszabon győzte őket le. A Sparta Rotterdam csupán a selejtezőig jutott a KEK-ben. A Vásárvárosok kupájában az FC Utrecht kicsit többre vitte de ők is csupán a második fordulóig jutottak el.
bélyegkép|320px|Feyenoord-játékosok öröme az 1970-es BEK-győzelem után Az elkövetkezendő szezonokban nem történt semmi nagyobb eredmény. A csapatok a kupákban ahol elindultak már az elején elbúcsúztak. Itt még nem is annyira az eredmények voltak a legfontosabbak hanem a kupákban való tapasztalat gyűjtés. Ez leginkább az FC Utrecht csapatának ment a legjobban mivel mind az öt szezonban szerepeltek. A legnagyobb események egyike amit ki lehet emelni az egy negatív rekord megdöntése. Az 1965-66-os szezonban a Go Ahead Eagles a KEK első fordulójában a Celtic Glasgow csapatától elszenvedte az eddigi legnagyobb arányú vereséget amit holland csapat elszenvedett, már az első mérkőzésen Deventer-ben simán 0ː6-ra kikaptak. Ugyanígy járt az FC Utrecht is a Vásárvárosok kupájában. Őket a későbbi tornagyőztes FC Barcelona ejtette ki szintén az első fordulóban. Ők a barcelonai visszavágón szenvedtek el ugyanekkora – 7ː1 – arányú vereséget. Az 1966-67-es szezon lett pedig az első alkalom, hogy 4 csapat képviselte Hollandiát a nemzetközi porondon.
Az utóbbi gyenge szezonok után az 1968-69-es szezonban eljött az első alkalom, hogy holland csapat döntőbe jutott. A BEK-ben egyáltalán nem tartozott még az esélyesek közé az Ajax de mégis bejutott a döntőbe amit még nem sikerült megnyernie mivel az AC Milan 4ː1-re legyőzte őket. Ennek ellenére már ez is nagy teljesítmény volt a Rinus Michels által irányított csapattól. A többi csapat ugyanolyan gyenge szezont produkált mint ezelőtt. Az ADO Den Haag a KEK-ben a második fordulóig húzta. Ebben a szezonban már 3 csapat képviselte Hollandiát a Vásárvárosok kupájában de egyik sem jutott el sokáig. Csupán a DWS jutott el a harmadik fordulóba, az FC Utrecht és a Feyenoord csupán az első fordulóban szerepelt.
A várva várt eredmény pedig az 1969-70-es szezonban jött össze. Abban a szezonban ami elindította a holland klubcsapatok aranykorszakát. A BEK-ben a Feyenoord indult. Már az első fordulóban az eddigi legnagyobb arányú (12ː2) holland győzelmet aratták, a második fordulóban pedig a címvédő AC Milan csapatát búcsúztatták. A döntőben pedig hosszabbítás után 2ː1-re győzték le a skót Celtic FC csapatát és ezzel megszerezték a holland klubfoci történetének első kupagyőzelmét. De ezzel még nem álltak le, mivel holland csapatként először vehettek részt az interkontinentális kupán ahol a Libertadores-kupa argentin győztesével, az Estudiantes-el találkoztak és győzték le őket. A KEK-ben az a PSV Eindhoven szerepelt akik már 6 szezon óta nem szerepeltek nemzetközi kupában. Az első fordulóban simán továbbjutottak viszont a másodikban már a szerencse az ellenfél mellett állt, mivel az AS Roma és a PSV is nyert 1ː0-ra ezért sorsolással döntötték el a továbbjutót aki az olasz csapat lett. A Vásárvárosok kupájában az Ajax egészen az elődöntőig jutottak, a Twente viszont már az első fordulóban kiesett. A végső győzelem mellett a Feyenoord adta a BEK gólkirályát is, a svéd Ove Kindvall 7 góljával lett a gólkirály az angol Mick Jones-szal (Leeds United FC) együtt.
1970-es évek: A holland klubfoci aranykorszaka