A Szívesség Jokernek, második szinkronban Joker szívessége (eredeti cím: Joker's Favor) a Batman: A rajzfilmsorozat első évadjának hetedik része. Amerikában 1992. szeptember 11-én mutatták be.

Cselekmény Egy Charlie Collins nevű férfi idegesen megy haza a munkahelyéből, így véletlenül Gotham bűn bohóc hercegébe köt bele, Jokerbe. A mosolygós pszichopata nem öli meg, cserébe elveszi tőle a személyi igazolványán és megmondja neki, hogyha egyszer szüksége lesz rá, akkor számít rá. Természetesen Charlie nevet változtat és elköltözik a városból, azonban két évvel később mégis megtalálja őt Joker és megkéri, hogy segítsen őrült terve kivitelezésében. Terve az, hogy James Gordon rendőrfőnök számára partit rendeznek, és ő egy tortában beoson és egy gázzal lebénítja a rendőröket, majd felrobbantja őket. Charlie szerepe az, hogy kinyissa Jokernek és segédjének, a rendőrnek öltözött Harley Quinn-nek az ajtót. Terve meg is valósul, azonban Charlie tette előtt riasztja Batmant, így ő odaér és megmenti a rendőröket. Joker után maga Chralie ered, aki azzal fenyegeti, hogy felrobbantja, ha nem adja vissza az adatait. Joker félve a haláltól megteszi, amit kér, majd kiderül, hogy a bomba nem is volt valódi. Jokert és Harley-t az Arkhamba viszik, Charlie pedig visszatér normális életéhez.

Szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang 1. magyar változat 2. magyar változat Batman Kevin Conroy Rosta Sándor Sótonyi Gábor Joker Mark Hamill Kassai Károly Háda János Charlie Collins Ed Begley Jr. Kárpáti Tibor Bácskai János Harley Quinn Arleen Sorkin Somlai Edina Mahó Andrea James Gordon Bob Hastings Szokolay Ottó Forgács Gábor Harvey Bullock Robert Costanzo Melis Gábor Várkonyi András

Harley Quinn Harley Quinn karaktere ebben a részben debütált, mint Joker társa, és eredetileg csak ebben az epizódban szerepelt volna, azonban a sorozat későbbi részeiben is visszatért és szerelmi szál szövődött Joker és közte. Harley karaktere olyannyira népszerű lett, hogy a képregényekben is elkezdett szerepelni, majd később saját képregénysorozatot is kapott. A szereplő videojátékokban és filmekben is feltűnt, köztük a Suicide Squad – Öngyilkos osztag élőszereplős filmben is szerepet kapott, Margot Robbie által játszva.

Jegyzetek

Kategória:Batman: A rajzfilmsorozat