A Hello Adele angol énekes-dalszerző dala a 25 című harmadik stúdióalbumáról, amely 2015. október 23-án jelent meg az XL lemezkiadó gondozásában az album első kislemezeként. Az Adele és producere, Greg Kurstin által írt Hello egy zongoraballada soul hatásokkal (többek között gitárral és dobokkal), valamint a nosztalgia és a megbánás témáit tárgyaló dalszöveggel. A dal megjelenésekor a kritikusok elismerően nyilatkoztak róla, és Adele korábbi munkáihoz hasonlították. Dicsérték a dal szövegét, a produkciót és Adele énekesi teljesítményét. A dalt a londoni Metropolis stúdióban vették fel.
A Hello hatalmas világsikert aratott, rekordot jelentő 36 országban vezette a slágerlistákat, köztük az Egyesült Királyságban, ahol a Someone Like You után ez lett Adele második listavezető dala. Az országban az elmúlt három év legnagyobb nyitóheti eladását produkálta. Az Egyesült Államokban a Hello a Billboard Hot 100 listájának élén debütált, és tíz egymást követő héten át tartotta pozícióját, ezzel Adele negyedik listavezető kislemeze lett a listán, és számos rekordot döntött meg, többek között az első olyan dal lett, amelyből egy hét alatt több mint egymillió digitális példányt adtak el. 2015 végére világszerte 12,3 millió példányban kelt el (az eladások és a track-egyenértékű streamek együttes száma), és az év hetedik legkelendőbb kislemeze lett, miközben minden idők egyik legkelendőbb digitális kislemezei közt szerepel.
A dalhoz készült videóklipet Xavier Dolan rendezte, amelyben Adele mellett Tristan Wilds a másik főszereplő. Megdöntötte a Vevo és a YouTube rekordját, mivel 24 órán belül több mint 27,7 millió megtekintést ért el, illetve a legrövidebb idő alatt (87 nap) érte el az egymilliárdos nézettséget. A Hello megdöntötte az iTunes rekordját is, ami a legtöbb országban (102) való első helyezést illeti. A videóklip hét jelölést kapott a 2016-os MTV Video Music Awards-on, köztük Az év videóklipje és A legjobb női videóklip kategóriában. Az 59. Grammy-díjátadón a Hello három díjat nyert: Az év felvétele, Az év dala és A legjobb szóló popénekes teljesítmény. A dal elnyerte továbbá Az év brit kislemezének járó Brit-díjat, valamint Az év legjobb külföldi dalának járó APRA-díjat.
Háttér és kompozíció A Hello-t Adele és Greg Kurstin írta, a producere pedig Kurstin volt, aki basszusgitáron, gitáron, dobon, zongorán és billentyűs hangszereken is játszott, a dalban Adele dobolt. A Hello a londoni Chiswickben íródott, ami szokatlan az énekesnőtől, elmondása szerint szereti otthon írni a zenéjét. A dal megírása lassú folyamat volt, hat hónapig tartott. Kezdetben Adele és Kurstin az első verzét kezdte el írni; a dal felét befejezve, hat hónappal később Adele felvette a kapcsolatot Kurstinnel, hogy fejezze be vele a dalt, Kurstin pedig azt nyilatkozta, hogy nem volt biztos benne, „hogy Adele valaha is visszatér és befejezi”.
A Hello egy soul stílusú zongoraballada, amelyet f-moll hangnemben, 79 ütem per perc tempóval komponáltak. A Musicnotes.com szerint Adele énekhangja F3-tól A♭5-ig terjed a dalban. A refrén alatt Adele a háttérvokál, a zongora és a dobok felett énekli a sorokat, amelyeket a The Daily Telegraph úgy jellemzett, hogy „egy nagyon érzéki wall of sound”.
Dalszövegileg a nosztalgia és a megbánás témáira koncentrál, és a Someone like You című kislemezének folytatásának tekintették, amely egy kudarcba fulladt kapcsolatra reflektál. A dal szövege társalgási jellegűnek tekinthető, és „a múltja összes kapcsolatát” körüljárja, kezdve a barátoktól, családtagoktól és volt partnerektől. A dalszövegről Adele a The Radio 1 Breakfast Show-ban Nick Grimshaw-nak beszélt: „Úgy éreztem, hogy mindannyian továbblépünk, és ez nem egy volt kapcsolatról, egy szerelmi kapcsolatról szól, hanem a kapcsolatomról mindenkivel, akit szeretek. Nem arról van szó, hogy összevesztünk, mindannyiunknak megy tovább az élete, és meg kellett írnom ezt a dalt, hogy mindannyian hallják, mert nem tartom velük a kapcsolatot”. Adele szerint a „Hello from the other side” („Helló a túloldalról”) sor a „felnőtté válás másik oldalát jelenti, azt, hogy sikerült kikerülni a kamaszkorból, a húszas éveid elejéből”.
Kiadás 2015. október 18-án az Egyesült Királyságban a The X Factor egyik reklámszünetében lejátszották a Hello 30 másodperces részletét. A reklám az akkori új hanganyagot mutatta be, a fekete képernyőn megjelent a dalszöveg is. Josh Duboff, a Vanity Fair munkatársa azt írta, hogy „az internet kollektíven elvesztette az eszét” az előzetes sugárzása után. Október 22-én Adele a Twitteren jelentette be rajongóinak a 25 közelgő megjelenését. Azt is megosztotta, hogy a Hello október 23-án jelenik meg az album első kislemezeként. Október 23-án Adele csatlakozott Nick Grimshaw műsorához a BBC Radio 1-en a dal premierjére.
A kritikusok értékelései A Hello átfogó kritikai elismerést kapott. Alexis Petridis a The Guardiantól úgy jellemezte, hogy „nagy ballada, és a maga nemében kiváló példa”, és úgy vélte, hogy a dal „pontosan az a fajta szerelmes epikus ballada, amely Adele-t a világ egyik legnagyobb sztárjává tette”. Emily Jupp a The Independent című lapnak írt kritikájában a dalról azt írta, hogy „talán nem úttörő, de Adele visszatérése a megszokott, füstös hangzásával nagyon is üdvözlendő”. Hozzátette: „Adele azt teszi, amihez a legjobban ért, érzelmes történeteket zeng szerelemről és veszteségről, nagyjából úgy, mint a legutóbbi albumán, a 21-en, de ezúttal egy kicsit több önmegbocsátással”.
Greg Kot a Chicago Tribune-tól azt írta: „A dalszövegek, amelyek akkor működnek a legjobban, ha személyes részletekre nagyítanak rá, megfelelnek az énekerő és a visszafogottság kombinációjának”. Neil McCormick a The Daily Telegraph-tól „a veszteség és a megbánás gyönyörű dalának” nevezte, hozzátéve, hogy „megragadja azt a fajta emléket, amelyet minden hallgató valahol a szívében hordoz, és ötvözi Adele saját drámájával”. A Rolling Stone a Hello-t a hatodik helyre sorolta az év végi listáján, amelyen 2015 50 legjobb dalát rangsorolták. Több publikáció is megjegyezte, hogy a dal és a hozzá készült videóklip témája hasonlít Lionel Richie amerikai énekes Hello című dalához.
2021-ben a Parade a 12. helyre sorolta a 25 legjobb Adele-dalt tartalmazó listáján, 2022-ben pedig az American Songwriter a harmadik helyre sorolta a 10 legjobb Adele-dalt tartalmazó listáján.
Kereskedelmi teljesítmény Európa és Óceánia Három nappal a megjelenése után az Official Charts Company bejelentette, hogy a Hello 165 000 eladást ért el az Egyesült Királyságban, ebből 156 000 digitális letöltés volt. A Hello 2015. október 30-án 333 000 összesített eladással (ebből 259 000 letöltés volt), a brit kislemezlista élére került, így három év óta a legnagyobb példányszámban eladott első helyezett kislemez lett a listán. Ez volt Adele második brit listavezető kislemeze a 2011-es Someone like You után. A Hello-t ráadásul 7,32 milliószor streamelték az első héten, ezzel megdöntve a streaming-rekordot, amelyet korábban Justin Bieber What Do You Mean? című dala tartott. A streaming-eladásokat is figyelembe véve, valamint a The X Factor és a Pop Idol győztesek kislemezeit, a nagy jótékonysági kampányok felvételeit és a karácsonyi listavezetőket nem számítva a Hello volt a 21. század második legnagyobb példányszámban eladott slágere az Egyesült Királyságban, amelyet csak Shaggy It Wasn’t Me című dala előzött meg, amelyből 2001 februárjában 345 000 példányt adtak el egy hét alatt. A következő héten a dal az első helyen maradt, miután további 121 000 letöltést ért el, és 5,78 milliószor streamelték, ugyanezen a héten a BPI arany minősítést adott a dalnak. 2016. május 20-án 30. hetét töltötte a brit Top 100-ban. A dal 2016 novemberéig 918 700 példányban kelt el az országban.
A dal első helyen debütált Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Írországban, Izraelben, Olaszországban, Libanonban, Luxemburgban, Hollandiában, Norvégiában, Portugáliában, Skóciában, Szlovákiában, Spanyolországban és Svájcban.
Ausztráliában a Hello 2015. október 31-én az ARIA Singles Chart élére került, több mint 59 075 darabot adtak el belőle, ami arany minősítést hozott a dalnak az első héten. A dal egyben az év második leggyorsabban fogyó kislemeze lett, Wiz Khalifa See You Again című dala mögött. Ez volt Adele második első helyezett kislemeze az ARIA Singles Charton a 2011-es Someone like You után. A kislemez a következő héten is vezette a listát, és több mint 70 000 eladott példánnyal platinalemez lett. 2017. március 20-án a Hello újra felkerült a kislemezlistára az 50. helyen, és eddig hétszeres platina minősítést kapott, több mint 490 000 darabos eladással.
Új-Zélandon a dal az első helyen debütált az új-zélandi kislemezlistán, és a következő héten is tartotta ezt a pozíciót, és platina minősítést kapott.
Észak-Amerika Az Egyesült Államokban a Hello 2015. november 2-án debütált a Billboard Hot 100 listájának élén, ezzel mindössze a 24. dal lett, amely rögtön az első helyen nyitott. A Hello három nap után a 49. helyen nyitott a rádiós dalok listáján. Az első teljes héten a 45. helyről a kilencedik helyre emelkedett, 146%-os növekedéssel, 70 milliós hallgatottsággal minden formátumban. A szám az On-Demand Songs chart első helyén kezdett, rekordszámú, 20,4 millió on-demand streameléssel, ezzel Adele első listavezetője lett a charton. A Hello 1 112 000-es eladással a Digital Songs chart élére került, és ezzel az első olyan dal lett, amely egyetlen hét alatt több mint egymillió digitális példányban kelt el, és majdnem megduplázta az egy hét alatt eladott legtöbb letöltés rekordját, amelyet korábban Flo Rida Right Round című száma tartott, amelyből a 2009. február 28-án véget ért héten 636 000 darabot adtak el. A Hello 61,6 millió amerikai streameléssel nyitott, ezzel Adele első listavezető dala lett, és a második legnagyobb heti adatot produkálta a Streaming Songs charton, Baauer Harlem Shake című dala mögött, amely 103 millió streamelést jegyzett a 2013. március 3-i héten. A Hello az első olyan dal, amelyből egyetlen hét alatt több mint egymillió digitális példányt adtak el, és a harmadik legmagasabb heti eladási értéket érte el, amióta a Nielsen SoundScan 1991-ben elkezdte az eladások nyomon követését. Egyedül Elton John Candle in the Wind 1997/Something About the Way You Look Tonight című dalából adtak el többet egyetlen hét alatt: a nyitó héten 3,446 millió, a második héten pedig 1,212 millió példányt.