A budapesti 82-es jelzésű autóbusz Kőbánya-Kispest és Pestszentimre, Benjamin utca között közlekedett. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
1957. július 1-jén a Nagyvárad tér és a pestlőrinci Béke tér között közlekedő 35A jelzésű járatot módosították, a Szarvas csárda térnél letérve a Halmi dűlőig (a mai Péterhalmi út megállóhely) közlekedett. Mivel betétjárati jellege ezzel megszűnt, ezért 1957. december 30-án az E jelzést kapta, útvonala változatlan maradt. 1960. november 21-én végleg kivált a 35-ös buszcsaládból, a Nagyvárad tértől a Vörös Hadsereg útjáig rövidítették (Szarvas csárda tér), így csak ráhordó szerepet kapva. Útvonalát mindössze hat perc alatt megtette. 1961. március 8-án kísérleti jelleggel bevezették a kalauz nélküli üzemet, a jegyek kiadása a sofőrök feladata lett, az utasok le- és felszállása is az első ajtónál volt lehetséges. 1966. június 1-jén a járat jelzését 82-esre módosították.
A Kettős-Körös utca és a Lőrinci út kiépülését követően 1979. szeptember 24-én meghosszabbították a Halmi dűlőtől a pestimrei Benjamin utcáig. 1988. január 1-jén a másik végállomása is módosult, a Szarvas csárda tértől Kőbánya-Kispesthez került át és nagy utasforgalom miatt még ez év októberében 82A jelzéssel új betétjáratot indítottak Kőbánya-Kispest és a Szarvas csárda tér között időszakos jelleggel. A 82A-t 1990. június 15-én meghosszabbították az akkor elkészült Alacskai úti lakótelepig, ezzel betétjárati szerepe és időszakos jellege megszűnt.
Halottak napja környékén 82B jelzésű temetői járat is közlekedett, 1994-ben Kőbánya-Kispest és a Szarvas csárda tér, 1995-ben pedig Kőbánya-Kispest és a Lőrinci temető (Ráday Gedeon utca) között.
2002. május 15-én a kispesti Derkovits Gyula utca tehermentesítése miatt a 82-es és 82A viszonylatok közlekedési rendje megváltozott. -es és jelzéssel új gyorsjáratok indultak, melyek ezt a környéket a Gyömrői úton elkerülték, így a járatok fele a Gyömrői úton át közlekedett. Az első hónapokban a gyorsjáratok nemcsak a Gyömrői úti megállókat hagyták ki, hanem számos pestszentlőrinci kertvárosi megállót is, ahol így duplájára nőtt a várakozási idő. Ezért rövidesen a gyorsjáratokat megállították valamennyi megállóhelyen a Nefelejcs utcától kifelé.
2007. szeptember 3-án a 82-est 184-esre, a -est 284E-re, a 82A-t 182-esre, a -t 282E-re változtatták és változatlan útvonalon közlekedtek tovább.
Útvonala Pestszentimre, Benjamin utca felé Kőbánya-Kispest feléKőbánya-Kispest vá. – Vak Bottyán utca – Derkovits Gyula utca – Nefelejcs utca – Ráday Gedeon utca – Haladás utca – Petőfi utca – Gilice tér – Péterhalmi út – Kettős-Körös utca – Lőrinci út – Halomi út – Kisfaludy utca – Pestszentimre, Benjamin utca vá.Pestszentimre, Benjamin utca vá. – Kisfaludy utca – Lőrinci út – Kettős-Körös utca – Péterhalmi út – Gilice tér – Petőfi utca – Haladás utca – Bessenyei György utca – Ráday Gedeon utca – Nefelejcs utca – Derkovits Gyula utca – Vak Bottyán utca – Kőbánya-Kispest vá.
Megállóhelyei
!rowspan=2|Perc (↓) !rowspan=2|Megállóhely !rowspan=2|Perc (↑) !colspan=2|Átszállási kapcsolatok |- ! width=30%|a járat indításakor ! width=30%|a járat megszűnésekor |- |0||Kőbánya-Kispestvégállomás (1988–2007)||25 !rowspan=12|Nem érintette |align=left| |- |2||Wesselényi utca (↓)Csokonai utca (↑)||23 |align=left| |- |3||Bocskai utca||22 |align=left| |- |4||Csillag utca||21 |align=left| |- |5||Hőerőmű||20 |align=left| |- |6||Tinódi utca||19 |align=left| |- |7||Lakatos út||18 |align=left| |- |8||Mikszáth Kálmán utca||17 |align=left| |- |9||Csörötnek utca||16 |align=left| |- |10||Thököly út||15 |align=left| |- |11||Ráday Gedeon utca (↓)Nefelejcs utca (↑)(ma: Lőrinci temető)||14 |align=left| |- |12||Jókai Mór utca (↓)Gárdonyi Géza utca (↑)(ma: Regény utca)||13 |align=left| |- |13||Szarvas csárda térvégállomás (1960–1988)||12 |align=left| |align=left| |- |14||Batthyány Lajos utca (↓)Wlassics Gyula utca (↑)||11 | |align=left| |- |14||Dobozi utca||10 | |align=left| |- |15||Varjú utca||10 | |align=left| |- |16||Obszervatórium||9 | |align=left| |- |18||Kettős-Körös utca (↓)Péterhalmi út (↑)(korábban: Halmi-dűlő)végállomás (1957–1979)||4 | |align=left| |- |19||Lőrinci út (↓)Kettős-Körös utca (↑)||6 !rowspan=8|Nem érintette |align=left| |- |20||Szálfa utca||5 |align=left| |- |21||Törvény utca||5 |align=left| |- |22||Vezér utca||4 |align=left| |- |23||Nemes utca||3 |align=left| |- |24||Szigeti Kálmán utca||2 |align=left| |- |25||Kapocs utca||1 |align=left| |- |26||végállomás (1979–2008)||0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai