A Bárdossy-kormány 1941. április 3. és 1942. március 7. között működött Bárdossy László vezetésével. A kormány hivatali ideje alatt csatlakozott Magyarország a tengelyhatalmak balkáni hadműveleteihez, aminek keretében az ország visszafoglalta Jugoszláviához csatolt területeinek egy részét. Magyarország júniusban önkéntesen csatlakozott a Szovjetunió elleni támadásához, ezzel belépve a második világháborúba. Emellett a magyar kormány hadat üzent az Egyesült Királyságnak és az Amerikai Egyesült Államoknak.
A magyar politika szélsőjobbra tolódásából következett a harmadik zsidótörvény elfogadása, valamint a zsidók kitoloncolásának megkezdése, ami a kamenyec-podolszkiji mészárláshoz vezetett. 1942 elején zajlott le az újvidéki razzia, ami később komoly belpolitikai hullámokat váltott ki. bélyegkép|Bárdossy László|422x422px
Végül Horthy döntött arról, hogy leváltja Bárdossyt, mivel a miniszterelnök nem támogatta terveit a fiának szánt kormányzóhelyettesi pozíció létrehozására. A leváltás utáni két napban a kormányt ideiglenesen a belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc vezette. Megalakulása A Teleki-kormány egyensúlyozni kívánt a két hatalmi tömb között, ezért került sor részükről a magyar–jugoszláv örök barátsági egyezmény aláírására. Viszont 1941 tavaszán Hitler már célszerűnek látta a jugoszláv állam felszámolását, és ebben hazánk katonai részvételét kérte. A Teleki-kormányra hatalmas nyomás nehezedett: Németország a hadsereg vezérkarán keresztül gyakorolt befolyást, és újabb revíziós sikereket helyezett kilátásba Magyarország számára, ugyanakkor az Egyesült Királyság egyértelműen kinyilvánította, hogy minden Jugoszlávia elleni katonai lépés hadüzenetet jelent hazánk számára. A miniszterelnök összeomlott a lehetséges következmények súlya alatt, és 1941. április 3-án öngyilkos lett, búcsúlevelében Horthyt vádolva a kialakult helyzetért.
Teleki Pál öngyilkossága után a kormányzó Bárdossy Lászlót, az előző kormány külügyminiszterét bízta meg az új kormány megalakításával. Az új miniszterelnök átvette a Teleki-kabinet legtöbb miniszterét. A korabeli beszámoló kiemeli, hogy a kormány irányvonala változatlan.
Az új kormány 1941. április 4-én tette le esküjét a kormányzónak. Az esküt a hagyománnyal szakítva nem díszmagyarban, hanem Teleki halála miatt érzett gyászt kifejezve zsakettben tették le.
Külpolitikája
Jugoszlávia megtámadása
Az új kormány egyik első tette a revíziós politika jegyében Délvidék megszállása volt, amit általában a Jugoszláviával kötött örökbéke-szerződés megszegéseként értelmeznek.
Horthy április 10-i kiáltványa minden felelősséget Jugoszláviára hárított. A szöveg szerint a horvát bábállam kikiáltásával „Jugoszlávia megszűnt létezni és alkotó elemeire bomlott”, s így érvénytelennek nyilvánította az alig néhány hónapja aláírt örökbarátsági szerződést, valamint felszólította a hadsereget a mozgósításra. A kormány április 10-i ülésén egyhangúlag hozzájárult a kormányzói kiáltványhoz.
A katonaság bevetésének módja nem felelt meg az akkori törvényeknek sem, a korabeli dokumentumok meg sem jelölik a katonai akciók jogi alapját. Bárdossy parlamenti bemutatkozó beszédében sem kérte a Nemzetgyűlés támogatását a jugoszláv katonai bevonuláshoz, ahogy a törvények kötelezték volna; egyedül a támadás tényét jelentette be:bélyegkép|214x214px|Az újonnan elfoglalt területek (rózsaszínnel)Az újonnan elfoglalt területek lakosainak mintegy 39%-a volt magyar nemzetiségű. A bevonulással a magyar etnikai revízió céljai megvalósultak, mivel nem maradt az ország határain kívül egységes magyar népességű tömb. Hadüzenet a Szovjetuniónak
A Barbarossa hadművelet megkezdésének napján, 1941. június 22-én Magyarország a tengelyhatalmakkal való szolidaritásból megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. A háborúban való magyar részvétel kérdésében szemben állt Werth Henrikkel, a honvéd vezérkar főnökével, Bartha Károly honvédelmi miniszterrel, közös platformot alkotva Horthy Miklóssal és Szombathelyi Ferenccel. Kassa bombázása után, miután Horthy már döntött a katonai megtorló akcióról, rendkívüli minisztertanácsi ülést tartottak.A minisztertanácsi ülésen Keresztes-Fischer Ferenc és Radocsay László a belépés ellen foglaltak állást. Varga József és Bánffy Dániel a támadást csak feltételesen támogatta, a megtorló válaszcsapás erejéig, tehát nem akartak a háborúba lépni. A miniszterelnök elhallgatta Kristóffy József moszkvai követ sürgönyét Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter kijelentéséről, miszerint a Szovjetuniónak nincsenek követelései Magyarországgal szemben, utóbbi semlegessége esetén pedig a Szovjetunió megértően lesz a Romániával szembeni esetleges további területi igényekkel kapcsolatban. Az ülés végén a miniszterelnök kijelentette, hogy hadiállapotban állunk a Szovjetunióval. A hadüzenet kinyilvánítása a Nemzetgyűlés előzetes jóváhagyásának hiányában alkotmányellenes volt.
A háború kezdetén a magyar kormány úgy gondolta, hogy elég lesz egy kisebb alakulatot a frontra küldeni. Az 1941 nyarán kiküldött Gyorshadtest súlyos vereségeket szenvedett el. Bebizonyosodott, hogy az ország nem rendelkezik megfelelő kapacitásokkal egy ilyen háború megvívására, így 1942 januárjában kormánya a kellő felhatalmazásokat megszerezve, német kérésre hozzájárult a 2. magyar hadsereg felállításához és kiküldéséhez a keleti frontra.
A Bárdossy-kormány engedélyezte húszezer magyarországi német besorozását a Waffen-SS-be.
Hadiállapot a nyugati hatalmakkal bélyegkép|329x329px|A szövetségesek és a tengelyhatalmak 1941 decemberében A brit diplomácia 1941. november 29-én ultimátumban követelte a magyar kormánytól, hogy december 5-ig vonja ki alakulatait a Szovjetunió területéről. Mivel ez a feltétel nem teljesült, az Egyesült Királyság 1941. december 7-én hadat üzent Magyarországnak. A következő napon Új-Zéland, Kanada, Ausztrália és Dél-Afrika is hadat üzent Magyarországnak.
1941. december 11-én, Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül a kormányfő bejelentette, hogy Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát az Amerikai Egyesült Államokkal. Erre a lépésre a korábban aláírt háromhatalmi egyezmény kötelezte az országot, ám közvetlen oka a német és olasz nyomás volt.
Belpolitikája
Zsidó menekültek deportálása
A Bárdossy-kormány idejére esik a kamenyec-podolszkiji mészárlás, amely a magyarországi holokauszt első állomása.
Az 1939 márciusában elfoglalt Kárpátalján nagyszámú zsidó lakosság élt, amelynek egy gyarapodó része a külföld viszontagságai elől odamenekült személy volt. A kárpátaljai kormányzói biztosban, Kozma Miklósban már korábban felmerült a szegény zsidó lakosság kitelepítésének gondolata.
Bartha Károly hadügyminiszter és Werth Henrik vezérkari főnök javaslatára a minisztertanács 1941. július 1-i ülésén hagyta jóvá az ún. galíciai zsidók áttelepítését Magyarországról a Szovjetuniótól elfoglalt területekre.
A minisztertanács határozata alapján Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság dolgozta ki a kitelepítés részleteit. A rendelet fő célja az volt, hogy „az országba főként az utóbbi időben beszivárgott lengyel és orosz zsidók minél nagyobb számban és minél előbb elszállításra kerüljenek."
A vezérkari főnök július 7-i utasítására a Kárpát-csoport parancsnoksága nekilátott a Galíciából bevándorolt nem magyar állampolgár zsidó lakosság kitelepítésének. Utasítása szerint azt is meg kellett vizsgálni, hogy van-e lehetőség további zsidók kitelepítésére, mert Werth tervbe vette a Magyarország egyéb területén lévő nem magyar állampolgár zsidóknak, elsősorban az internálótáborokban lévőknek kitelepítését is. 1941 nyarán a mintegy húszezer zsidót a magyar hatóságok rendkívül mostoha körülmények között Ukrajnába deportáltak. A deportálandók mindössze 30 pengőt, háromnapi élelmet és személyi használatra szolgáló holmijukat vihették magukkal. Az akció során számos visszaélés történt, például magyar állampolgársággal rendelkező lakosokat is kitelepítettek (pl. Ötvösfalván, Alsószinevéren, Majdánkán).
A végrehajtás módszere, a térségben uralkodó körülmények ismertek voltak az akkori döntéshozók számára. A deportált zsidókat augusztus 27-28-án SS-alakulatok agyonlőtték. Ez volt a holokauszt első jelentős tömeggyilkossága.alt=|balra|bélyegkép|Bárdossy Sztójay Döme és Heinrich Himmler társaságában 1941 novemberében, Berlinben|272x272px Harmadik zsidótörvény
Júniusban terjesztette be a parlamentben a nürnbergi törvények által ihletve a „harmadik zsidótörvény” javaslatát, amelyet a parlament az 1941. évi XV. törvénycikként fogadott el. A törvény faji alapon határozta meg a „zsidó” fogalmát, megtiltotta a zsidók és nem zsidók házasságát és házasságon kívüli nemi érintkezését, amit „fajgyalázásnak” minősített; és bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot.
A törvény miatt több katolikus egyházi személy is zsidónak minősült, így például Sík Sándor piarista szerzetes is. A felsőház konzervatív és legitimista többsége, valamint a főpapság igyekezett megbuktatni a törvényt. Az egyházi vezetők főleg azzal érveltek, hogy az előző két zsidótörvénnyel szemben a kormány a házasság szabályozásával egyházi ügyekbe avatkozik. A katolikus főpapság végül a szavazás napján nem ment el a felsőházi ülésre, a protestáns egyházi elöljárók nemmel szavaztak, ez viszont kevésnek bizonyult a törvényjavaslat ellen. (Az izraelita felekezet felsőházi képviseletét már 1940 októberében megszüntették.)
Egyéb zsidóellenes intézkedések
1941. április 16-án a zsidók katonai szolgálatáról szóló kormányrendelet intézményesítette a zsidó különálló munkaszolgálatát. Ennek értelmében zsidónak tekintendő hadköteles a hadsereg kötelékében „kisegítő szolgálatot” végeznek. A kisegítő szolgálatra kötelezettek a szolgálatot rendfokozat nélkül teljesítik, még akkor is, ha korábban tiszti vagy magasabb rangjuk volt. 1941 júliusában törvény korlátozta az ügyvédi kamarai választásra jogosult zsidó tagok arányát. Később hasonló rendelkezés született az orvosi kamarákra vonatkozóan is. Egy 1941 végén elfogadott törvény megszüntette a zsidók törvényhatósági bizottsági és községi képviselő-testületi tagságát.
A következő két törvényjavaslatot a Bárdossy-kormány idején dolgozták ki, de a Kállay-kormány idején fogadták el:
1941. október 23-án nyújtotta be a pénzügyminiszter az 1914-1918. évi hadikölcsönök rendezéséről szóló törvényjavaslatot, amely a zsidók számára a valorizációt csak korlátozott mértékben tette lehetővé. 1941. december 5-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter törvényjavaslatot nyújtott be, aminek értelmében az izraelita vallásfelekezetet nem bevett, hanem törvényesen elismert felekezetnek nyilvánult és megszüntette a felekezet, valamint iskoláinak anyagi támogatását.
bélyegkép|325x325px|Meggyilkolt civilek Újvidéken, a Futaki (Futoška) utcán 1942 januárjában
Újvidéki vérengzés
1941 novemberében a Bácskában felerősödött a jugoszláv partizánok tevékenysége. 1942 januárjában a partizánok ellen indult razzia keretében magyar katonai alakulatok etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, több mint 3300 áldozattal.
1942. január 12. és 15. között a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Grassy József vezérőrnagy, Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőrszázados vezette katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő partizánok és a nem megbízhatónak gondolt személyek felkutatására; később a razziát önhatalmúlag kiterjesztették a környező községek szerb és zsidó lakosságára, majd Újvidék (Novi Sad) városára is. A vérengzés során január 20. és 23. között sok partizánt, kommunistát és több ezer teljesen ártatlan polgári, többségében szerb, zsidó személyt lőttek agyon a nyílt utcán, vagy géppuskáztak a jeges Dunába, vagy a Tiszába. Az áldozatok között kisebb számban magyarok is voltak. Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-én táviratilag utasította Feketehalmy-Czeydnert, hogy a törvénytelenségeket szüntesse meg, ám január 26-ig még folytak a razziák.