A , angol címén Beautiful Gong Shim, alternatív angol címein Pretty Ugly vagy Beast’s Beauty, 2016-ban bemutatott dél-koreai televíziós sorozat, melyet az SBS csatorna tűzött műsorra. A főszerepben Namgung Min, , és (온주완) látható.
Történet egész életét gyönyörű és sikeres ügyvéd nővére, Mi árnyékában tölti. Csúnyának tartják, esetlennek és furának, aki csengővel jár-kel, hogy az emberek félreálljanak az útjából és egy előnytelen parókát visel, mert a sok sztressz miatt hullik a haja. A fura öltözékű, ódivatú lány véletlenül botlik bele , a habókos ügyvédbe, aki ingyen képviseli a rászorulókat, és sofőrként dolgozik éjjel, hogy meg tudjon élni. A férfi kiveszi Sim tetőtéri kis félszobás lakását. A lány azért költözött ide, hogy távol legyen a családjától – akik kizárólag a nővérét ajnározzák és soha egy jó szavuk sincs a másik lányukhoz – most azonban szüksége van a pénzre, hogy megvalósítsa az álmát és festészetet tanuljon Olaszországban.
azonban felborítja Sim gondosan megtervezett életét, állandóan cukkolja és jókat mulat az esetlenségein. Sim és szinte egyszerre barátkoznak össze val, a Star Group örökösével, aki vidám és jólelkű fiatalember, ám maga is családi problémákkal küzd. Apja az elnöknő férjének félrelépéséből született, és mivel az igazi unokáját, elrabolták első születésnapján, az elnöknő nem szíveli a fiút. azonban hamar belopja magát a szívébe, amikor sofőrködik neki, az elnöknő pedig megbízza a feladattal, hogy segítsen neki megtalálni . rémálmokkal küzd, folyton egy síró kisfiút lát álmában, de nem tud rájönni, ki lehet az és miért sír.
Simet felveszik a Star grouphoz, hogy apjának titkárnője legyen, kizárólag azért, mert ő volt a jelentkezők között a legcsúnyább – a feleség így akarja megakadályozni, hogy a férje ismét megcsalja a titkárnővel. Sim elkezd vonzódni hoz, ugyanakkor is megmozgat benne valamit, annak ellenére, hogy folyton veszekszenek és egymás haját tépik. Nővére, Mi is kiszemeli magának t, mert gazdag férjet szeretne. Mindent meg is tesz, hogy megszerezze, hazudni és a húgán átgázolni is képes érte. eleinte egyszerűen mulatságosnak tartja figyelni a csetlő-botló, de szívét és eszét helyén kezelő, fura lányt, később azonban érzései komolyra fordulnak és egyre féltékenyebbé teszi, hogy Sim a másik férfi közeledését fogadja el.
Szereplők Namgung Min (남궁민): / (방민아): (서효림): (온주완): (오현경): anyja (우현): apja (김일우): apja (견미리): anyja (정혜선): anyai nagyanyja, a Star Group elnöke
Jegyzetek
Kategória:2016-ban bemutatott dél-koreai televíziós sorozatok Kategória:Az SBS saját gyártású műsorai Kategória:Romantikus televíziós vígjátéksorozatok Kategória:2016-ban befejezett dél-koreai televíziós sorozatok