Blaskó Balázs nem kapott Heves megyei Príma-díjat, azt az Agria Játékok Kft. kapta, amelynek ügyvezetője volt.

Heves megyei Prima Díjazottjai2007-ben:

Magyar színház és filmművészet: AGRIA Játékok Kft Magyar népművészet: Tobán Hagyományőrző Népművészeti Együttes Magyar tudomány: Dr. Petercsák Tivadar, az Egri Vármúzeum igazgatója Magyar Sport (közönségdíj): Fábián Béla, úszó

https://megyeiprima.hu/?page_id=46

Blaskó Balázs (Budapest, 1953. április 17.http://www.port.hu/blasko_balazs/pls/w/person.person?i_pers_id=21288 –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, színházi rendező, dramaturg, 2011–2026 között az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója.

Életpálya

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1976-ban végezte el, majd a debreceni Csokonai Színházhoz került. Ezután a Miskolci Nemzeti Színházban játszott egy évadot, majd 1978 és 1981 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1981 és 1984 között a Veszprémi Petőfi Színházban szerepelt, 1984-től 1986-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze volt. 1986 és 1988 között újból Kecskeméten játszott, 1988-ban az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 2011. február 1-jétől 2026-ig az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója volt.

Családja Szülei Gromon Mária gyógyszerész és Blaskó János festőművész, tanszékvezető tanár. Testvérei Blaskó János szobrász és Blaskó Péter színművész. Felesége Saárossy Kinga színművész, Eger korábbi alpolgármestere. Gyermekei Blaskó-Saárossy Zsófia (1983. október 30 - 2022. július 28.) és Blaskó Bálint (1989).

Tanulmányok 1972-ben, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett. 1976-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán diplomázott. 2003-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA-képzésén abszolutóriumot szerzett.

Színházak 1976 Csokonai Színház, Debrecen 1977 Miskolci Nemzeti Színház 1978–1981 Katona József Színház, Kecskemét 1981–1984 Petőfi Színház, Veszprém 1984–1986 Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza 1986–1988 Katona József Színház, Kecskemét 1988– Gárdonyi Géza Színház, Eger (színész, rendező)

Egyéb munkakörök 1989-től 1993-ig a Gárdonyi Géza Színház Színészképző Stúdiójában művészi beszédet és színészmesterséget  tanított. 1994-től 2011-ig az Agria Nyári Játékok Szabadtéri Színház, az Agria Játékok Nonprofit kft., alapító tagja, ügyvezető igazgatója. 1995-ben az egri Honvédségi Művelődési Otthonban időszakosan működő Agria Kamaraszínház egyik alapítója. 1996–1999 között Eger M. J. V.  rendezvényigazgatója. 1998–2011 között a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke 2003-ban a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság egyik alapító tagja. 2011. február 1-től az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója

Fontosabb színházi munkái

Szerepei Csepregi: Sztrogoff Mihály ... címszerep Euripidesz: Oreszteia ... Orestes Illyés: Fáklyaláng ... Szemere Bertalan Móricz: Úri muri ... Lekenczey Muki Móricz: Kismadár ... Bíró Ibsen: Kísértetek ... Osvald Alving Hegedűs Géza: A calais-i polgárok ... Ambroise le Fort Szakonyi: Kardok és kalodák ... Szerdahelyi László Németh Lászlóí. Galilei ... Castelli apát Gyárfás: Képzelődők ... Szentmiklósi Bálint Musset. Lorenzaccio ... Medici herceg Molnár Ferenc: Olympia ... Kovács kapitány Darvas Ferenc: Részeg eső ... Balla Géza Anouilh: Euridike  ... Idegen úr, Halál Shakespeare: A velencei kalmár ... Lorenzo Shakespeare: Othello ... Cassio Shakespeare: Szentivánéji álom ... Oberon, Theseus Harsányi - Zágon - Aldobolyi: XIV. René ... György főherceg Katona: Bánk bán ... Ottó Miller: A salemi boszorkányok ... Danforth Tamási Áron: Ördögölő Józsiás ... Ropogán Erdman: A mandátum ... Sironkin Ivan Ivanovics Leigh - Wasserman: La Mancha lovagja ... Sancho, Don Quiote Goldoni: A kávéház ... Flamino Jókai: Thália szekerén ... Kelemen László Huszka: Lili bárónő ... Remeteházy Galambos Frédi Szomory: Hagyd a nagypapát ... Verpeléty Baum - Schwajda - Aldobolyi: Óz, a nagy varázsló ... Madárijesztő Presser - Sztevanovity - Horváth: A Padlás ... T. Müller Vaszary János: Ki a harmadik ... Jenő Caragiale: Az elveszett levél ... Tipatescu Görgey: Komámasszony, hol a stukker?: ... K. Müller Békés: New Buda ... Pulszky Ferenc Wittlinger: Ismeri a Tejutat? ... Ember Tennessee Williams: A vágy villamosa ... Stanley Schisgal: Szerelem, ó! ... Milt Háy Gyula: A ló ... Caligula Tolcsvay - Müller - Müller Péter Sziámi: Mária Evangéliuma ... Heródes Szörényi - Bródy: István, a király ... magyar úr Yukio Mishima : Sade márkiné ... Saint-Fond grófnő Bornemisza Péter: Magyar Elektra ... Aegistus Madách: Az ember tragédiája ... Lucifer Molière: A Fösvény ... Harpagon Reginald Rose: 12 dühös ember ... 3. esküdt Márton László: A nagyratörő ... Kendi Sándor, a legfőbb tanácsúr Arnold Wesker: A konyha ... Chef Márton László: Az állhatatlan ... Ördögh Balázs William Shakespeare: Szentivánéji álom ... Théseus Márton László: A törött nádszál ... Istvánffy Miklós, nádori személynök Michael Frayn: Vadméz ... Oszip, rabló Sławomir Mrožek: Tangó ... Edek Kocsis István: A fény éjszakája (ősbemutató) ... Németh László Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde ... Tudós Gál Elemér - Beke Sándor - Pásztó András: Héthavas gyermekei ... Bonaventura, szerzetes pap Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása ... Alfred Ill

Rendezései Márai Sándor: Kaland Albee: Nem félünk a farkastól Ibsen: Kísértetek Kaló Flórián - Aldobolyi Nagy György: Egyedül Jókai: Az aranyember  Kertész Lilly - Fábri Péter - Blaskó Balázs: Látogatók Sűtő András: Káin és Ábel Molnár Ferenc: Játék a kastélyban Zágon István - Nóti Károly - Eisemann Mihály: Hippolyt, a lakáj Kocsis István: Jászai Mari, a megkoszorúzott Bernard Shaw: Szent Johanna Murray Schisgal: Szerelem, ó! Gárdonyi Géza: Annuska William Shakespeare: Rómeó és Júlia Görgey Gábor: Görgey Eugene O'Neill: Utazás az éjszakába William Shakespeare: Hamlet Páskándi Géza: Vendégség Dale Wassermann - Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja

Filmszínészként

Holnap lesz fácán (1974) A néma dosszié (1977)

Díjai, elismerései 1983. Veszprém város nívódíja 1983. Petőfi gyűrű, Veszprém (A Társulat szavazatai alapján) 1999. Gárdonyi gyűrű, Eger (A Társulat szavazatai alapján) 2007. Évad legjobb rendezése, Eger 2014. Jászai Mari-díj

Jegyzetek

Források

Kovács Bálint: Marad a jobboldal jelöltje az egri színház élén Origo, 2015. 11. 26.

Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Színigazgatók Kategória:Élő személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok