A ŽRK Vardar egy macedón női kézilabdacsapat, amelynek székhelye Szkopjében van. A klubot 1961-ben RK Grafichar néven alapították, amelynek nevét többször is megváltoztatták. A jelenlegi néven 2012 óta szerepel a csapat. A Bajnokok Ligájában három bronz-és kettő ezüstérmet szerzett a csapat. Ám azonban 2018-ban szétesett, mert minden játékosát elengedte, és a klub 2018 nyara óta fiatal, saját nevelésű játékosokból áll. A 2017-2018-as Bajnokok Ligája kiírásban a csapatot az Irina Dibirova-Roberto García Parrondo orosz-spanyol páros irányította.
Története Első sikerüket az 1994-es macedón kupa megnyerésével szerezték. 2012 után, miután a férficsapattal együtt megvásárolta a klubot az orosz milliárdos befektető, Szergej Szamszonyenko, egyeduralkodó lett a macedón bajnokságban. Ezután érkezett a klubhoz több világklasszis játékos, ennek köszönhetően az első bajnoki címet 2013-ban szerezték meg. A bajnokásgot azóta is minden évben a ŽRK Vardar nyeri. A Bajnokok ligájában rendezett eddigi összes Final four-ban részt vettek és három alkalommal (2014, 2015, 2016) bronzérmesek lettek, 2017-ben pedig döntőbe jutottak, ahol hosszabbításban maradtak alul a Győri Audi ETO KC-val szemben.
A 2017–18-as szezon előtt a tulajdonos bejelentette, hogy már csak a szezon végéig fogja magas szinten támogatni a csapatot, a következő szezontól fiatal macedón játékosok fogják alkotni a keretet, a csapat külföldi játékosait pedig elengedi a szezon végén. Az idény végén újra bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol újra a Győri ETO csapatával mérkőztek meg. A rendes játékidőben 20–20-as döntetlent követően a címvédő győri csapat 27–26-os győzelmet aratott a hosszabbításban.
2018 nyarán a pénzügyi nehézségekkel küzdő csapat nem nevezett a Bajnokok Ligája következő idényére, míg kulcsemberei nagy része más európai élklubban folytatta pályafutását.
Eredmények Macedón bajnokság győztese: 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018 Macedón kupa győztese: 1994, 2014, 2015, 2016, 2017 Bajnokok Ligája Döntős (2): 2016–17, 2017–18 Bronzérmes (3): 2013–14, 2014–15, 2015–16
A 2016-2017-es BL ezüstérmes csapat
Kapusok 12 Amandine Leynaud 31 Inna Suslina 84 Mayssa Pessoa Balszélsők 7 Camilla Herrem 8 Tamara Mavsar Jobbszélsők 4 Jovanka Radičević 91 Sara Ristovska Beállók 20 Anja Althaus 27 Andrea Čović Canidija
Balátlövők 11 Sanja Damnjanović 23 Andrea Penezić Irányítók 71 Tatiana Khmyrova 77 Andrea Lekić Jobbátlövők 5 Andrea Klikovac 15 - Barbara Lazović 64 Alexandra Lacrabère
Változások a 2017-2018-as szezont megelőzően
Érkezők Jovana Sazdovska (a Măgura Cisnădie csapatától) Teodora Keramichieva (a ŽRK Izvor csapatától) Polina Kuznetsova (a Kubany Krasznodar csapatától) Dragana Cvijić (a ŽRK Budućnost csapatától) Marija Petrović (a ŽRK Izvor csapatától)
Távozók Mayssa Pessoa (a Rosztov-Don csapatához) Camilla Herrem (a Sola HK csapatához) Tamara Mavsar (a Krim Ljubljana csapatához) Anja Althaus (a Győri Audi ETO KC csapatához) Sanja Damnjanović (a Siófok KC csapatához)
A 2017–2018-as BL ezüstérmes keret
Kapusok 12 Amandine Leynaud 31 Inna Suslina Balszélsők 7 Jovana Sazdovska 8 Polina Kuznetsova Jobbszélsők 4 Jovanka Radičević 91 Sara Ristovska Beállósok 27 Andrea Čović Canidija 72 Dragana Cvijić 83 Marija Petrović
Balátlövők 23 Andrea Penezić 24 Teodora Keramichieva Irányítók 71 Tatiana Khmyrova 77 Andrea Lekić Jobbátlövők 5 Andrea Klikovac 15 - Barbara Lazović 64 Alexandra Lacrabère
Változások a 2018-2019-es szezont megelőzően
Érkezők
Távozók Amandine Leynaud (a Győri Audi ETO KC csapatához) Alexandra Lacrabère (a Fleury Loiret HB csapatához) Inna Suslina (visszavonult) Polina Kuznetsova (a Rosztov-Don csapatához) Tatiana Khmyrova (a Siófok KC csapatához) Jovana Sazdovska (a Thüringer HC csapatához) Sara Ristovska (az RK Krim Ljubljana csapatához) Teodora Keramichieva (a Chambray Touraine csapatához) Jovanka Radičević (a CSM București csapatához) Andrea Klikovac (a CSM București csapatához) - Barbara Lazović (a CSM București csapatához) Andrea Lekić (a CSM București csapatához) Dragana Cvijić (a CSM București csapatához) Marija Petrović (a SCM Gloria Buzâu csapatához) Andrea Penezić (a Siófok KC csapatához) Andrea Čović Canidija (visszavonult)
Korábbi játékosok
Andrea Beleska Biljana Crvenkoska Dragana Pecevska Dragana Petkovska Ivana Gakidova Ivana Szazdovszki Jovana Micevska Jovana Szazdovszka Julija Nikolić Leonida Gičevska Marija Shteriova Mirjeta Barjamoska Robertina Mečevkska Sara Mitova Sara Ristovska Simona Stojanovska Teodora Keramičieva
Mayssa Pessoa Alena Ikhneva Jekatyerina Kosztyukova Inna Suslina Nigina Saidova Olga Chernoivanenko Polina Kuznyecova Tatyjana Hmirova Andrea Čović Canidija Andrea Penezić Andrea Lekić Dragana Cvijić Marija Lojpur Marija Petrović Sanja Damnjanović - Barbara Lazović Andrea Klikovac Jovanka Radičević Alexandra Lacrabère Allison Pineau Amandine Leynaud Siraba Dembélé Camilla Herrem
Korábbi edzők Indira Kastratović –2016 David Davis 2016–2017 Irina Dibirova 2017–
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Kézilabdacsapatok Kategória:Észak-Macedónia sportélete