Nagar pancsajat vagy Bejegyzett Területi Tanács (NAC) vagy Városi Tanács Indiában olyan települést jelent, amely átmeneti állapotban van a vidéki településből a városiba.

Az alkotmány 74. kiegészítése a „települési önkormányzatokra” (nagarpalikász) vonatkozó rendelkezéseket tartalmazott.http://www.ncert.nic.in/ncerts/textbook/textbook.htm?keps2=8-10

A háromszintű szerkezet: Önkormányzati társulás Önkormányzati tanács Nagar pancsajat

Alkotmány Minden nagar pancsajatnak van egy bizottsága, amely elnökből/polgármesterből, valamint a bizottság tagjaiból áll. A tagság legalább tíz megválasztott tagból áll, valamint három kinevezett tagból. A tagokat 5 évre választják. Három helyet tartanak fenn a védett kasztoknak vagy védett törzseknek, hátrányos csoportoknak, illetve a nőknek.

Közigazgatás Az elnök a vezetője a bejegyzett területi tanácsnak. A vezető tisztségviselő az NAC felelős hivatalnoka. A vezető tisztségviselők nyomon követik a tervezést és fejlődést érintő programtervezetek végrehajtását és egyeztetését az NAC elnökével.

Tevékenységeik A városi területen biztosítani az alapvető szolgáltatásokat. Városi köztisztasági program. A közvilágítás biztosítása az utak mentén, illetve a város főbb utcáin. A városban iskolákat alapítani és működtetni. A felnőttek írástudását javítani és városi könyvtárakat működtetni. Biztosítani a vízellátást a város minden kerületében. Vízelvezető rendszer fenntartása a szilárd és folyékony hulladék eltávolítására. Csatornarendszereket építeni. Feljegyezni a születéseket és elhalálozásokat.

Bevételi források A nagar pancsajat jövedelme adóbevételekből származik, beleértve a víz, zarándoklatok, piacok, szállítási szolgáltatások adóit. Amellett különféle támogatásokat is kapnak az állam kormányától, arányosan a föld és a jövedelemadókból befolyó jövedelmekből.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:India közigazgatása