Iker Muniain Goñi [] (Pamplona, Spanyolország, 1992. december 19. –) baszk származású spanyol válogatott labdarúgó, az Athletic Bilbao játékosa.
Játékstílusa és termete miatt becézték a baszk Messinek is. Pályafutása eddigi részét teljes egészében az Athletic Bilbao csapatánál töltötte. 2009-ben mint az addigi legfiatalabb pályára lépő debütált a baszkok felnőtt csapatában, azóta több mint 250 tétmérkőzésen lépett pályára a klub színeiben. 2012-ben a spanyol kupában és az Európa-ligában is döntőbe jutott csapatával.
A spanyol utánpótlás-válogatottakban 59 alkalommal lépett pályára, 2011-ben és a 2013-ban is U21-es Európa-bajnokságot nyert. 2024-ben szerződése lejártával bejelentette, hogy elhagyja a klubot.
Pályafutása Klub Iker Muniain Pamplonában született, majd az Athletic Bilbao híres utánpótlás akadémiáján nevelkedett. 2009. július 30-án egy Európa-liga selejtező mérkőzésen lépett pályára először a felnőttek között, Gaizka Toquero helyére állt be az 59. percben a svájci Young Boys ellen (0-1), ezzel 16 éves, 7 hónapos és 11 napos korával ő lett a baszk klub legfiatalabb debütánsa. Egy hét múlva, a visszavágón első gólját is megszerezte, ezzel a klub legfiatalabb gólszerzőjének rekordját is ő tartja.(16 év, 7 hónap és 18 nap)Spirit shows through on exciting night; UEFA.com, 6 August 2009
2009. augusztus 30-án újabb rekordot állított fel, miután pályára lépett a La Ligában is, így ő a spanyol élvonalban legfiatalabban debütáló játékos. Első bajnoki gólját ez év október 4-én szerezte, természetesen ezt a rekordot is ő tartja, mint a bajnokság legfiatalabb gólszerzője.
December 1-én aláírta első profi szerződését, 2015 nyaráig hosszabbítva a Bilbaoval. Első szezonjában minden sorozatot figyelembe véve 35 mérkőzésen lépett pályára, és hat gólt szerzett.
A 2010-2011-es idényben már vitathatatlanul a kezdőcsapat stabil tagjának számított, Joaquín Caparrós gyakran a középpálya jobb szélén számított a játékára. A szezon tavaszi részében mind ő, mind pedig csapata is szárnyalt, Iker gólt szerzett az Osasuna és a Real Sociedad elleni baszk rangadókon, a Bilbao pedig mindkét mérkőzést megnyerte. A következő szezonban bejutottak a Copa del Rey és az Európa-liga döntőjébe is, azonban mindkét döntőt el bukták a Barcelona és a Sevilla ellenében. 58 tétmérkőzésen kilenc alkalommal volt eredményes.
2013. december 1-én ő szerezte a Barcelona elleni bajnoki egyetlen gólját a San Mamésben, ez volt a katalánok első veresége abban a szezonban.
2015. április 4-én elszenvedte első súlyosabb sérülését is, mikor a Sevilla elleni mérkőzésen elszakadt az elülső keresztszalagja a bal térdében. December 20-án tért vissza, és mindjárt gólpasszt adott Iñaki Williamsnek a Levante ellen(2-0).
Válogatott
2011. február 8-án, mindössze 18 évesen debütált a spanyol U21-es válogatottban, Adrián López cseréjeként egy Dánia elleni barátságos mérkőzésen. Ezek után meghatározó játékosa lett a korosztályos válogatottnak, részt vett a 2011-es és a 2013-as U21-es Európa-bajnokságon, és mindkettőről aranyéremmel térhetett haza. Két mérkőzésen pályára lépett a 2012-es londoni olimpián is. 2012. február 24-én meghívót kapott a felnőttek közé, majd öt nap múlva a Venezuela elleni barátságos mérkőzésen be is mutatkozhatott, Cesc Fàbregast váltotta a 74. percben.Celestiales (Heavenly); Marca, 29 February 2012
Statisztika
Klub (2021. január 17-ig) KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokBilbao Athletic2008–09131–––1312009–1062–––62Összesen193–––193Athletic Bilbao2009–102640092003562010–1135530––3852011–1233292165–5892012–133312081–4322013–1435742––3992014–152517091–4122015–162023050–2822016–173573080–4672017–181440061–2052018–1934730––3772019–2031561––3762020–2118400–20204Összesen3394940561102044264 Karrier összes3595240561100046167
Válogatott (2019. március 26-ig) Nemzeti csapat Szezon Pályára lépés GólokSpanyolország 2012 1 0 2019 1 0 Összesen 2 0
Sikerei, díjai Klub Athletic Bilbao Copa del Rey: 2023–24 Spanyol szuperkupa: 2020–21
Válogatott Spanyolország U21 U21-es Európa-bajnok: 2011, 2013
Spanyolország U19 U19-es Európa-bajnokság: Döntős, 2010
Spanyolország U17 U17-es világbajnokság: 3. hely, 2009
Egyéni Az év fiatal labdarúgója: 2010–11
További információk National team data
Jegyzetek
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Baszk labdarúgók Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Spanyol olimpikonok Kategória:Az Athletic Bilbao labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A 2012. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Élő személyek