Arsenie Boca, születési nevén Zian Boca (Felváca, 1910. szeptember 29. – Szinaja, 1989. november 28.), román ortodox szerzetes pap, teológus, muralista, a felsőszombatfalvi Brâncoveanu-kolostor, majd a felsőszilvási ortodox kolostor apátja. Karizmatikus személyisége több ezer hívőt vonzott a kolostorokba, emiatt a Securitate meghurcolta. A romániai kommunista munkatáborok egyik mártírja: előbb a Securitate brassói börtönébe zárták, majd politikai fogolyként a Duna–Fekete-tenger-csatorna építésére vezényelték kényszermunkára, ez követően pedig előbb Jilaván, Bukarestben, Temesváron, majd Nagyváradon tartották fogva.
Életút Arsenie Boca 1929-ben a brádi Avram Iancu Nemzeti Ortodox Gimnáziumba járt, amelyet évfolyamelsőként végzett el. Ugyanebben az évben Zian Boca laikus névvel beiratkozott a nagyszebeni Teológiai Akadémiára, amelyet 1933-ben végzett el.
Nicolae Popovici tanár javaslatára Nicolae Bălan erdélyi metropolitától ösztöndíjat kapott, hogy a bukaresti Képzőművészeti Intézetben tanuljon. Ezzel párhuzamosan az Orvostudományi Karon Francisca Rainer professzor kurzusait és Nichifor Crainic professzor keresztény miszticizmusról szóló előadásait hallgatta a bukaresti Teológiai Karon.
Elbűvölte a Lajtorjás Szent János Az égbe vezető lajtorja című írása, amit mindössze öt hónap alatt románra fordított.
Nicolae Bălan javaslatára felkereste Athosz Szent Hegyét, ahol a szerzetesi élethez kapcsolódó lelki élményben volt része. 1935-ben a Hittudományi Akadémia végzőseként aldiakónussá avatták. 1936. szeptember 11-én Nicolae Bălan metropolita diakónussá szentelte. 1939-ben három hónapot töltött az Athosz-hegyi Román Prodrom kolostorban, majd a Brassó megyei felsőszombatfalvi kolostorban szentelték fel.
1940-ben szerzetessé, majd 1942-ben pappá szentelték, s a Brâncoveanu kolostor apátjává nevezték ki, amelyet később felújított.
Románia Szovjet hadsereg általi megszállása után Arsenie atyát először Râmnicu Vâlceaban tartóztatták le 1945. július 17-én, majd július 30-án engedték szabadon, mivel ártatlannak találták.
1948. május 14-én ismét letartóztatták, mert élelmiszerrel segítette a Fogarasi-havasokban élő keresztény antikommunista fegyvereseket, letartóztatását követően másfél hónapig kínozták,
Nicolae Bălan metropolita 1948 novemberében a felsőszombatfalvi kolostorból a Prislop-kolostorba helyezte át. Ott apátnak nevezték ki, majd miután az istentiszteleti hely apácakolostor lett, átvette a kolostor papja szerepét, amit a letartóztatások és nyomozások miatt megszakításokkal tudott csak ellátni.
1950. január 15-én harmadszor is letartóztatták. 1951. március 23-ig a Duna-Fekete-tenger-Csatornához deportálták kényszermunkára. Szabadon bocsátását Justinian Marina pátriárkának köszönhette, aki figyelmeztette Teohari Georgescu minisztert a fogarasi lakosok lázadásának veszélyére. 1953 pünkösdjén ismét nyomozást indítottak ellene, majd letartóztatták és 1955. október 5-től 1956. áprilisig Temesváron, Jilaván és Nagyváradon tartották fogva. 1959-ben pénzügyi visszaélésekkel vádolták meg, hogy jogellenesen megfoszthassák a szerzetességtől, és eltilthassák az oltári szolgálattól. (Halála után, 1998-ban rehabilitálták.)
Bukaresti bujdosása következett, ahol mindig mellőzött volt. Nyugdíjba vonulásáig, 1968-ig a Securitate felügyelete alatt templomfestőként dolgozott.
1984 után visszavonult Szinajára, majd 1989. november 28-án 79 évesen halt meg.
1989. december 4-én, kívánsága szerint, a Prislop-kolostor kertjében temették el.
Arsenie Boca sírja jelentős zarándokhellyé vált.
Irodalmi művei Cărarea împărăției, az Aradi Román Ortodox Püspökség kiadója, 1995 Lupta duhovnicească, Agaton Kiadó, Fogaras, 2009 Trepte spre viețuirea în monahism, Teognost Kiadó, Kolozsvár, 2003 – Cuvinte vii, Déva, 2006
Emlékezete Az Erdély szentjének is nevezett Boca legendás népszerűségre tett szert a románok körében; napjainkra az egyik legnagyobb hatású ortodox szerzetesként tartják számon.
A román ortodox egyház először idegenkedett a Boca-kultusztól, mely a 2010-es évek közepén érte el tetőpontját Romániában. A felsőszilvási ortodox kolostorban található sírja a 2000-es évek elején még teljesen ismeretlen volt, másfél évtizeddel később viszont ünnepnapon már akár zarándok is felkereste. A kolostort kibővítették, vendégházak épültek köré, és műutat építettek hozzá.
Az egyház végül engedett, 2015-ben megkezdték Arsenie Boca szentté avatásának procedúráját.
A lelkesedés később alábbhagyott, a 2020-as évek elejére a zarándokok száma néhány ezerre csökkent.
Szobrok Arsenie Boca-mellszobor, Zilah, Sf. Vineri templom udvara Arsenie Boca-szobor, Vaideeni, Vâlcea megye. Anyaga bronz. Alkotója Ivan Jinaru
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:1910-ben született személyek Kategória:Ortodox egyházi személyek Kategória:Teológusok