A marosvásárhelyi Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium () egy nyolc évfolyamos elméleti líceum, ahol jelenleg román és német nyelven folyik az oktatás. Az épületet a 20. század elején építették a magyar Felsőtagozatos Leányiskola számára, a román hatalomátvétel után itt működött a két világháború közötti Maros megye első román tannyelvű középiskolája. 1940–1944 között az épületet a magyar Kereskedelmi Iskola használta, majd ismét a román fiúlíceum. 1960 és 2005 között magyar oktatási nyelvű osztályai is voltak. A megye egyik legerősebb középiskolájaként tartják számon, diákjai számos versenyen értek el kiemelkedő teljesítményt.

Története A helyi tanács 1911 elején döntötte el, hogy új épületet emeltet az 1908-ban alapított Felsőtagozatos Leányiskola számára. 1912 tavaszán a város telket vásárolt a Bem téren (ma Bernády György tér), a Radó Sándor által tervezett szecessziós stílusú épületet 1912–1913 között emelte a budapesti Grünwald és Schiffer cég. A tanítás 1913 őszén indult, az intézmény első igazgatója Szerény Károly; a háború kitörése miatt azonban az épület csak rövid ideig töltötte be eredeti szerepét, 1916–1918 között hadikórházként működött. A román hatalomátvétel után a megye új prefektusa szemet vetett az impozáns épületre és 1919 februárjában kinevezte az akkor megalakuló, Alexandru Papiu Ilarian forradalmárról elnevezett román tannyelvű hat osztályos vegyes líceum székhelyének, a tanítás pedig október elején kezdődött. Mivel az iskolaépület a város tulajdonát képezte, az állam általi kisajátítása törvénytelen volt, és ez több éves jogi huzavonát eredményezett. A helyzetet 1923-ban Emil Dandea román polgármester úgy oldotta meg, hogy megkérte az általa kinevezett vezető testületet, hogy engedjék át az iskolát a román államnak.

Az első évfolyam hat osztálya 238 tanulót számlált, az újonnan alapított román tanintézményt pedig I. Ferdinánd román király és Miron Cristea pátriárka is meglátogatta. Az 1921–1922-es tanévben a lányokat a volt Kereskedelmi Fiúiskola épületébe költöztették, így a Papiu fiúlíceummá alakult. 1923-ban nyolcosztályos gimnáziummá bővítették. Első igazgatója Petru Hetcou filológus volt, a következő évtizedben pedig tíz különböző igazgató váltotta egymást. A tanulók többsége román volt, bár más nemzetiségűek is jártak ide; egy időszakban a diákok negyedét zsidók tették ki. A második emeleten egy ideig bentlakás és étkezde is működött. 1930 decemberében az épület előtt felavatták Alexandru Papiu Ilarian mellszobrát.

1940–1944 között Marosvásárhely ismét Magyarország részét képezte, az épületet a magyar Kereskedelmi Iskola és Tanítóképző használta, a Papiu líceum a szoborral együtt Nagyenyedre költözött. 1944 végén a románok ismét átvették, az iskola pedig Állami Román Fiúlíceum néven működött tovább. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után elméleti fiúiskolából vegyes (koedukált) szakiskolává alakult 1-es számú Líceum néven. 1951–1956 között az épületben működött a Fémipari és Energetikai Szakmai Iskola is, mely aztán beleolvadt a Dózsa utcai Fémipari Iskolába (ma Avram Iancu szakközépiskola). 1957-ben, a kommunizmus enyhülésével visszakapta a Papiu Ilarian nevet, a mellszobor pedig visszakerült az épület elé.

1960-ban létrehozták a magyar nyelvű tagozatot, a Bolyai Farkas Líceum néhány osztályának áthelyezésével. 1999-ben megkapta a főgimnázium (colegiu național) minősítést. 2002-től nem indítottak több magyar osztályt a Papiuban, így 2005-re megszűnt a magyar nyelvű oktatás (hasonlóképpen a Bolyaiban megszűnt a román nyelvű oktatás). 2019-ben az épület elől kivágták a fákat, a hangulatos színekre festett homlokzatot pedig jellegtelen sárgára mázolták, beleértve a domborműveket és egyéb díszítéseket is.

Leírása Az iskolaépület Radó Sándor utolsó fontosabb középülete és legkiforrottabb alkotása; díszítése néhány motívum (levélfüzéres keretelésű medalionok, középvolutába átmenő pajzsdíszes pillérfők) ötletgazdag módosításaiból született. A homlokzat tizenhárom tengelyes, stilizált oszlop- és pilaszterfőkkel, zománcbevonatú kerámiaszalagokkal; a bejárati részt egy gazdag formavilágú öttengelyes rizalit hangsúlyozza, közepén oszlopokkal határolt kapucsarnokkal illetve fülkékkel, az első emeleti erkélyek felett puttódíszes vörös műkő domborművekkel. A szimmetrikus mellékhomlokzatok visszafogottabban ismétlik és ellenpontozzák az előbbi műrészleteket. A hátsó, udvar felőli homlokzatot a középső tömb uralja.

A négyszintes iskola 60 méter hosszú, 45 méter széles, és 112 helyiséget foglal magába. Az épület alaprajza a századforduló iskoláira jellemző E forma, melyen a középtömböt két helyiségtraktus kapcsolja az oldalszárnyakhoz, két belső udvart hozva létre. A főbejárat mögött díszes előcsarnok, a középtömb első emeletén díszterem nyert elhelyezést. A díszterem azon kevés helyiségek egyike, melyek eredeti állapotukban maradtak fenn az első világháború előtti időből. Eredeti, a Monarchia idejéből származó elemeket őriz még az igazgatói iroda (íróasztal, szekrény), az amfiteátrum, és néhány laboratórium. A romániai műemlékek jegyzékében az MS-II-m-A-15478 sorszámon szerepel.

Működésének első száz évében közel tanuló végzett a Papiuban. Jelenleg nyolc évfolyamos gimnázium, román és német tannyelvű osztályokkal. A megye egyik legerősebb középiskolájaként tartják számon, diákjai számos versenyen értek el kiemelkedő teljesítményt. Minden év őszén megrendezik a Papiu Napokat, egy ünnepséggel záruló rendezvénysorozatot, mely keretében több vetélkedőt és tudományos diákköri értekezlet tartanak.

A Papiu kiemelkedő tanárai és diákjai voltak: Antalffy Endre nyelvész, Ovidiu Papadima irodalomtörténész, Alexandru Clenciu grafikus, Constantin Silvestri karmester, Ioan Gliga költő, Ion Horea író, Ion Vlad irodalomkritikus, Frunda György ügyvéd, Bölöni László labdarúgó.

Képek

Jegyzetek

Források

Papiu Papiu Papiu Kategória:1919-ben alapított oktatási intézmények