Raoul Glaber, vagy Ralph Glaber (azaz „Tarfejű Rudolf”, ), (985 körül – 1047 körül) latin nyelven író középkori francia krónikás. Az 1000. év krónikásának is nevezik, mivel az első ezredforduló csodás eseményeiről emlékezik meg Historiarum libri quinque ab anno incarnationis DCCCC usque ad annum MXLIV (A történelem öt könyve a megtestesüléstől számított 900. évtől 1044-ig) című krónikájában.

Művei és működése Életéről csak annyi információval rendelkezünk, amennyit maga elárul műveiben. Valószínűleg 985-ben született Burgundiában. Már 12 évesen belépett a bencésekhez Champeaux-ban, a Saint-Léger-kolostorban, de hamar elbocsátották engedetlenség miatt. Ezt követően számos további kolostorban megfordult, mint például Moutiers Saint-Jean , Dijon Saint-Bénigne-ről, Auxerre Saint-Germainről elnevezett kolostoraiban, valamint Clunyben. 1010 körül megismerkedett egy, a clunyi szellemében élő szerzetessel, Volpianói Vilmossal, Jumieges apátjával. 1028 körül Itáliába ment Vilmossal, az út során az ő biztatására elkezdte írni Krónikáját, Odilo clunyi apátnak ajánlva azt. Glaber írt még egy életrajzot magáról Vilmosról is, valamikor 1031 körül Vita Sancti Guillelmi Abbatis Divionensis címmel. Életének vége felé ismét több kolostorban fordult meg, valószínűleg Moutiers kolostorában halt meg 1046-ban vagy 1047-ben. Krónikájában megemlékezik arról is, hogy megjelent számára az ördög testi valójában.http://vallasmozaik.blog.hu/2014/01/12/kozepkori_szerzok_alkotasai_778 Írásában megemlékezik egy Brendan nevű ír szerzetesről, aki társaival partra szállt egy szigeten, amiről később kiderült, hogy egy cethal.Szent Brendan apát tengeri utazása. Ford.: Majorossy Judit. JATEPress (Szeged) , 2001. Documenta Historica Sorozat

Művét számos, elsősorban Franciaországgal és Angliával foglalkozó történész szakember, mint például Georges Duby annak bizonyítására hozza föl, hogy az emberekben volt egy félelemmel teli várakozás Európa milleniuma, az 1000. év közeledtével. Számos csodajel adta tudtul az egyszerű hívőnek, hogy Krisztus újra eljön, a világnak pedig vége szakad. Mások, így például Marc Bloch azonban arra hívják föl a figyelmet, hogy Glaber egy szűk földrajzi térben élt, annak a térségnek a babonáit gyűjtötte egybe, emiatt hiba lenne az egész kereszténységre, így például Bizáncra vagy a német és lengyel területekre is vonatkoztatni az 1000. év félelmét.Marc Blochː A feudális társadalom, 107. oldal. Budapest, Osiris Kiadó, 202. old

Részlet művéből

Jegyzetek

Források Krónikások – krónikák I-II. (I.: Róma utódai, V-X. század, II.: Az új évezredben, XI-XIII. század), Gondolat Kiadó, Budapest, 1960 Vadas András: Rodulfus Glaber és az ezredforduló félelmei a Historiarum Libri Quinque című művében Online Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Bizánc VI–X. Európa és Közel-Kelet IV-XV. század). Szerk.: Sz. Jónás, Ilona. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. Online Georges Duby: Az ezredik év. In: Café Bábel, 35. szám. Online

Kapcsolódó szócikkek Patrologia Latina jelentős középkori történetírók listája középkori latin irodalom

Kategória:Franciák Kategória:Francia írók Kategória:Latin nyelven alkotó költők, írók Kategória:Középkori történetírók Kategória:11. századi személyek Kategória:985-ben született személyek Kategória:1047-ben elhunyt személyek