Derzsi Kovács Jenő (Szentes, 1889. május 16. – Szentes, 1969. április 12.) természetrajz-vegytan-földrajz szakos középiskolai tanár, zenei tanfelügyelő, karmester, dalszerző és népdalgyűjtő. Szentes egyik utolsó polihisztor pedagógusa.
Élete, pedagógiai pályája
A nagyapa, Zolnay Károly a szentesi Horváth Mihály Gimnázium elődjének számító Reálgimnázium alapítója és 27 éven át igazgatója volt.Labádi Lajos: Középiskolák alapítója - Nyolcvan éve hunyt el Zolnay Károly. In: Szentesi Élet 2005.02.25. (e-Könyvtár Szentes) Az édesapa, Derzsi Kovács Ferenc is az intézmény pedagógusaként vált ismertté, aki tanári működése mellett jelentős közéleti és zenei tevékenységet folytatott.Labádi Lajos: Szentnek tartotta hivatását - 70 éve hunyt el Derzsi Kovács Ferenc gimnáziumi tanár. In: Szentesi Élet 2011.12.02. (e-Könyvtár Szentes)
Derzsi Kovács Jenő az elemi iskola befejezése után a helyi gimnázium tanulója lett, ahol 1907-ben jelesre érettségizett.A Szentesi M. Kir. Állami Főgymnasium értesítője, 1906-1907. 101. o. Szerk: Balázsovits Norbert. (e-Könyvtár Szentes) Ezt követően került Kolozsvárra, ahol 1912-ben a Kolozsvári Tudományegyetemen szerzett vegytan, természetrajz és földrajz szakos tanári diplomát. Szakirányú tudását a berlini egyetemen egészítette ki.Önéletrajz. Idézi Sebők Edit: Derzsi Kovács Jenő élete és munkássága. Békéscsaba, 1992. 13. o. Képesítése alapján bárhova mehetett volna. Meghívást kapott a fővárosba is, de ő hazatért, s éppen nyugdíjba vonuló édesapja örökébe lépve a gimnázium tanára lett. Humánus, diák-centrikus magatartása és hatalmas tudása tette népszerűvé.A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium Évkönyve. 1949/50 – 1969/70. Szerk.: Gidófalvy György. Szentes, 1971. 71. o.
Szaktárgyai mellett már az 1920-as években tanított szépírást, éneket, vezette az iskolai négyszólamú énekkart, és zenekart, s a legjobbakkal rendszeresen részt vett az iskolai ünnepélyeken és egyéb rendezvényeken.A Szentesi M. Kir. Állami Főgymnasium értesítője, 1923-24. 10. o. (e-Könyvtár Szentes) A gimnáziumi cserkészcsapat egyik tisztje volt.uo. 11. o. A Segítő Egyesület könyvtárosaként buzgó munkálkodásával és rendszeres adományaival segítette a szegény sorsú tanulók tanulását.A Szentesi Magyar Királyi Állami Horváth Mihály Reálgimnázium Értesítője 1924-1925. 13. o. (e-Könyvtár Szentes) Tanított egészségtant, s a közegészségügy és közjó terén szerzett érdemeiért 1932-ben megkapta a Magyar Vörös Kereszt ezüst érmét.A Szentesi Magyar Királyi Állami Horváth Mihály Reálgimnázium Értesítője 1931-32. 28. o. (e-Könyvtár Szentes)
Szöllősy Géza, a gimnázium igazgatójaBucsány György: Száz éve született Szöllősy Géza. In: Szentesi Élet 2001.07.27. (e-Könyvtár Szentes) a következő szavakkal jellemezte kollégáját:
Tudását, pedagógusi képességeit mindenkor elismerte a kormányhatalom: 1942-ben „Címzetes igazgató”-i címet kapott, 1956-ban pedig - Csongrád megyében elsőként - elnyerte a „Kiváló tanár” kitüntetést.A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium Évkönyve. 1949/50 – 1969/70. Szerk.: Gidófalvy György. Szentes, 1971. 72. o.
Zenei munkássága
A reáltárgyak tanítása mellett kimagasló zenei műveltségre is szert tett. Jól zongorázott,Szánthó Lajos: In memoriam Derzsi Kovács Jenő, a zeneszerző. Szentes, 1987. 3-4. o. 1928-ban 22 tagú fúvószenekart alapított,Sebők Edit: Derzsi Kovács Jenő élete és munkássága. Békéscsaba, 1992. 11. o. emellett több énekkart is vezetett. Alapítója és karnagya volt 7 éven át a Szentesi Kultur EgyesületA Szentesi Kultúr Egyesület. In: Szentes helyismereti kézikönyve. (Szerk: Kis-Rácz Antalné, Labádi Lajos, Vörös Gabriella) Szentes, 2000. filharmonikus zenekarának. A zeneoktatást kiemelten fontosnak tartotta. Alapelve volt, hogy a zene hozzájárul a jellemes, derék, munkára kész és művelt ifjak neveléséhez.
Általános néprajzi érdeklődés jellemezte. Különösen a népdalok világa foglalkoztatta. Az ösztönzést Bartók és Kodály munkájától kapta. Mintegy 250 paraszt-nótát gyűjtött össze Szentes környékéről. Rendezte, kottázta, jegyzetekkel látta el azokat. „A dal a költészet édesanyja.”Önéletrajz. Idézi Sebők Edit: Derzsi Kovács Jenő élete és munkássága. Békéscsaba, 1992. 40. o. – mondta gyakran tanítványainak. Ének-óráin a magyar népdalt tette az oktatás alapjává. Véleménye szerint egyszerűek és így a tanulók által is követhető formában közvetítik a legmagasabb rendű művészi és nemzeti kulturális értékeket.Sebők Edit: Derzsi Kovács Jenő élete és munkássága. Békéscsaba, 1992. 41. o. A népi zene fenntartása és népszerűsítése érdekében éveken át vezette a gimnáziumi regős csoportot és más iskolán kívüli népdal tanfolyamokat. Népdalokkal kapcsolatos időskori nyilatkozata hanganyag formájában is fennmaradt.Derzsi Kovács Jenő gondolatai a népdalokról. (e-Könyvtár Szentes)
Ám nem csupán gyűjtötte a dalokat, zeneszerzői tevékenységet is folytatott: zongorára írt darabjai, vokális és zenekari, fúvószenekari és szalonzenekari művei ismertek.Szánthó Lajos: In memoriam Derzsi Kovács Jenő, a zeneszerző. Szentes, 1987. 7., 23., 27., 42., 45. o. Hazai és külföldi pályázatokon többször díjat nyert szerzeményeivel. 1934-ben a Magyar Dalpártoló Bizottság három szerzeményét (Muzsikaszó, Tisza vize lassan folyik…, Az én galambomnak… ) díjazta,Sebők Edit: Derzsi Kovács Jenő élete és munkássága. Békéscsaba, 1992. 12. o. 1935-ben a szentesi költő, Palasovszky Béla Gilicze madárnak c. versének megzenésítéséért az Intercontinantal Studie 2. díjjal tüntette ki,Szánthó Lajos: In memoriam Derzsi Kovács Jenő, a zeneszerző. 86. o. 1937-ben Ezt a nótát… kezdetű megzenésített verséért aranyéremmel tüntették ki,Szánthó Lajos: In memoriam Derzsi Kovács Jenő, a zeneszerző. 88. o. a Spetzial Weltbücher berlini kiadó pályázatán is díjat nyert.Csergő Károly: Mentsük meg a magyar értékeket! Szentesi Napló 1944. febr. 6.
Irodalmi és publikációs tevékenysége
Dal- és zeneszerzői tevékenysége mellett időnként verseket is írt. Kortársai nagyra tartották költészetét. A Szentesi Hírlap újságírója a következő szavakkal jellemzi:
Fiatalkori költeményeiben a szerelmi csalódások kapnak hangot,Derzsi Kovács Jenő szerelmes versei. In: Szentesi Mozaik 2003. febr. 13. későbbi műveiből egy békés életre vágyó, a hazáját szenvedélyesen szerető ember arcképe bontakozik ki. Alkalmi verses sziporkáit és történelmi költeményeit egyaránt közölte a helyi sajtó. Jelenleg a Szentes irodalmi emlékei c. kötetben olvashatóak válogatott versei.Szentes irodalmi emlékei. Szerk.: Vágvölgyi Zoltán. Szentes, 2016. (e-Könyvtár Szentes)
A két világháború között a Szentesi Hírlap és a Szentesi Napló külső munkatársaként számos témában publikált: a népköltészet és a szépirodalom mellett Szentes kulturális életének aktuális és történeti kérdéseiről, valamint természettudományokról értekezett. Elsőként javasolta, hogy Szentesen mélyfúrásokat végezzenek, s gyógyvízre, meleg vízre lenne kilátás.Derzsi Kovács Jenő: Mélyfurást kellene végeztetni Szentesen. Forróvízre volna kilátás. Szentesi Hírlap 1927. dec. 4. 3-4. o. Elgondolásait a későbbi fúrások igazolták.
A második világháborút követő évtizedekben is aktív maradt. Nyugdíjba vonulása után tovább tanított, rendezte a szertárakat és szinte halála napjáigDerzsi Kovács Jenő aranydiplomás, kiváló tanár gyászjelentése (e-Könyvtár Szentes) segített az egyetemi felvételire készülőknek.A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium Évkönyve. 1949/50 – 1969/70. Szerk.: Gidófalvy György. Szentes, 1971. 71-72. o. (e-Könyvtár Szentes)
Kéziratos hagyatékát a Koszta József Múzeum őrzi.Barta Józsefné: Hazakerült a Derzsi-hagyaték egy része. In: Szentesi Élet 1971. május, 2. o. (e-Könyvtár Szentes) Sírja Szentesen a Szeder temetőben található, ahol együtt nyugszik feleségével és szüleivel.A Derzsi Kovács család síremléke - Szentes, Szeder-temető (e-Könyvtár Szentes)
Elismerése
Magyar Vörös Kereszt ezüst érme (1932) Kiváló tanár kitüntetés (1956)
Emlékezete
Családi síremléke Szentesen a Szeder temetőben található. 1971-től utca viseli a nevét SzentesenDerzsi Kovács Jenő utca, Szentes (Google térkép)Labádi Lajos: Derzsi Kovács Jenő utca - Utcáink, tereink névadói (35.). In: Szentesi Élet 2011.03.25. (e-Könyvtár Szentes) Tiszteletére Derzsi Kovács Jenő-Emlékévet hirdettek Szentesen 2009-ben.Derzsi emlékév Szentesen. In: Szentesi Mozaik 2009. márc. 15. A Pólya utca 1. számSzentes, Pólya utca 1/a. (Google térkép) alatt álló szülőházánál 2009-ben emléktáblát helyeztek el tisztelői.Derzsi Kovács Jenő emléktáblája. Szentesi Mozaik 2009. máj. 20.Derzsi tanár úrra emlékeztek. In: Szentesi Élet 2009. máj. 22. (e-Könyvtár Szentes) A gimnáziumban édesapjával és nagyapjával közös dombormű emlékeztet az intézmény egykori nagy pedagógus egyéniségeire.A szentesi népdalok. In: Szentes helyismereti kézikönyve. (Szerk: Kis-Rácz Antalné, Labádi Lajos, Vörös Gabriella) Szentes, 2000. A relief Vígh László (1957-2016) alkotása.Aki több volt, mint restaurátor - In memoriam Vigh László (1957-2016). In: Szentesi Mozaik, 2016.01.07.
Publikációi
A darwinizmus. Szentesi Hírlap 1926. febr. 9-től folytatásokban Mélyfurást kellene végeztetni Szentesen. Forró vízre volna kilátás. Szentesi Hírlap 1927. dec. 4. Dohnányi Szentesen. Szentesi Hírlap 1928. nov. 30. Megjegyzések Szentes zenei életéről a Szentgyörgyi hangversennyel kapcsolatosan. Szentesi Hírlap 1929. máj. 8. Visszaemlékezés a református öregiskolára. Alföldi Újság 1928. szept. 16. Hajoljunk le kincseinkért. Szentesi Hírlap 1929. Húsvéti különszám A szentesi nóták. Szentesi Hírlap 1939. dec. 24. Krisztiáni István. Szentesi Napló 1940. jún. 29. A dudacsinálás fortélya. Szentesi Napló 1940. dec. 25. „Suhog az őszi szél…” Szentesi Napló 1941. ápr. 13. A szentesi népdalok. Magyar Alföld 1947. okt. 26. Ismerjük meg megyénket. Büszkeségünk – a szentesi liget. Viharsarok 1956. jan. 19. Fejezetek a múltból: Kiss Bálint a nép szószólója. Szentesi Élet 1968. okt.Szentesi Élet 1968. okt. (e-Könyvtár Szentes) Az aradi ezüstkoszorú. Szentesi Élet 1969. jan.Szentesi Élet 1969. jan. (e-Könyvtár Szentes)
Zenei és irodalmi munkásságának művei
Négy magyar dal. Budapest, Bárd Ferenc és testvére, 1916. (vers és zene Derzsi Kovács Jenő) Kárpáti induló. Budapest, Bárd Ferenc és testvére, 1916. (vers és zene Derzsi Kovács Jenő) Új magyar nótakincsek. Budapest, Írók, Művészek, Zeneszerzők Szövetsége, 1935. (Derzsi Kovács Jenő 3 megzenésített verse, nótája, kottával együtt: Muzsikaszó, Tisza vize lassan folyik…, Az én galambomnak…) Feke Kálmán nótáskönyve. Budapest, Rozsnyai Károly kiadása. (zongorakísérettel ellátta Derzsi Kovács Jenő) Forrásné Török Katalin: Derzsi Kovács Jenő szentesi és Szentes vidéki dallamgyűjteménye. Szentes, 1987. Derzsi Kovács Jenő: Lassú magyar (zongoradarab, előadja: Lakatos Béla)Derzsi Kovács Jenő: Lassú magyar (zongoradarab, előadja: Lakatos Béla) - In: Kurca-parti dallamok - Millenniumi hangverseny szentesi zeneszerzők műveiből. Szerk. Kis-Rácz Antalné. Szentes, 2001. Szentes irodalmi emlékei. Szerk.: Vágvölgyi Zoltán. Szentes, 2016.
Jegyzetek
Róla szóló irodalom
Derzsi Kovács Jenő dalai az „Új magyar nótakincsek” gyűjteményében. Szentesi Hírlap 1935. jan. 13. Sima László: Kurta írás. Szentesi nóták. Szentesi Hírlap 1935. jan. 29. A szentesi népdalok szépségéről és eredetiségéről nyilatkozik Derzsi Kovács Jenő. Magyar Alföld 1947. okt. 26. Aranyi Gábor: Ismét szegényebbek lettünk. Szentesi Élet 1969. máj. In memoriam Derzsi Kovács Jenő. A szentesi H. M. G. Évkönyve, 1949/50-1969/70. Szerk.: Gidófalvy György. Szentes, HMG 1971. Sebők Edit: Derzsi Kovács Jenő élete és munkássága. 1992. /szakdolgozat, Szentes Városi Könyvtár/ Szánthó Lajos: In memoriam Derzsi Kovács Jenő, a zeneszerző. Budapest, 1987. A szentesi népdalok. In.: Szentes helyismereti kézikönyve 2. kötet Bucsány György: Derzsi Kovács Jenő emlékére. Szentesi Élet 2009. máj. 15. (e-Könyvtár Szentes) Fenyvesi István: A népdal szentesi lámpása. In.: Időséta: Szentes – Szeged – szlávok. 1. kötet. Szentes, Bába K. 2011.
Kategória:1889-ben született személyek