Molalla Prairie az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Clackamas megyéjében, Molallától északra elhelyezkedő önkormányzat nélküli település.
Jogi helyzete 2009 júniusában 178 helyi lakos petíciót indított a közösség faluvá nyilvánításáért, mert azt remélték, hogy így nagyobb befolyásuk lesz az agrárturizmusra, valamint megakadályozhatják egy itt áthaladó gázvezeték megépítését. 2010 márciusában a tervezett területen belül élők 75/60 arányban az igen mellett döntöttek. A szavazás eredményét a megyei hatóságok elfogadták, és létrejött a falu.
2014 októberében lemondott a falu képviselőtestülete, a település alapítására létrehozott alapot pedig a közeli Beavercreeknek adományozták. A közösség jövője bizonytalan.
Fordítás
Jegyzetek
További információk Térkép
Kategória:Clackamas megye települései