Remo Giazotto (Róma, 1910. szeptember 4. – Pisa, 1998. augusztus 26.) olasz zenész, kritikus és zeneszerző, leginkább Tomaso Albinoni munkáinak általa készített, rendszerezett katalógusáról ismert. Megírta számos zeneszerző – köztük Albinoni, illetve Antonio Vivaldi – életrajzát.
1932-től zenei kritikusként, 1945-től 1949-ig szerkesztőként dolgozott a Rivista musicale italiana alkalmazásában, 1967-ben pedig társszerkesztője lett a magazinnak. 1957 és 1969 között zenetörténetet tanított a Firenzei Egyetemen.
1949-ben a RAI kamarazenei előadásainak, 1966-ban pedig az Európai Műsorsugárzók Uniója szerte sugárzott nemzetközi előadások rendezője lett. A rádió zeneszerzők életrajzát bemutató sorozatának szerkesztőjeként is dolgozott.
Giazotto leginkább g-moll Adagio-járól híres, melyről azt állította, hogy átirata egy Albinoni szonáta kézirat töredéknek, melyet a Szászországi Állami Könyvtártól kapott. Állítása szerint a művet nem ő szerezte, csupán összeállította. A történetet átdolgozva később sajátjának állította. A kézirat töredéket a nyilvánosság sosem látta, a darabot pedig saját nevén jegyeztette be.
Írásai Il melodramma a Genova nei secoli XVII e XVIII (Genova, 1941) Tomaso Albinoni, 'musico violino dilettante veneto' (1671–1750) (Milano, 1945) Busoni: la vita nell opera (Milano, 1947) La musica a Genova nella vita pubblica e privata dal XIII al XVIII secolo (Genova, 1952) Poesia melodrammatica e pensiero critico nel Settecento (Milano, 1952) 'Il Patricio di Hercole Bottrigari dimostrato practicamente da un anonimo cinquecentesco', CHM, i (1953), 97–112 Harmonici concenti in aere veneto (Roma, 1955) La musica italiana a Londra negli anni di Purcell (Roma, 1955) Annali Mozartiani (Milano, 1956) Giovan Battista Viotti (Milano, 1956) Musurgia nova (Milano, 1959) Vita di Alessandro Stradella (Milano, 1962) Vivaldi (Milano, 1965) La guerra dei palchi, NRMI, i (1967), 245–86, 465–508; iii (1969), 906–33; v (1971), 1304–52 'Nel CCC anno della morte di Antonio Cesti: ventidue lettere ritrovate nell' Archivio di Stato di Venezia', NRMI, iii (1969), 496–512
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Olasz zenészek Kategória:Zenekritikusok Kategória:Olasz zenepedagógusok Kategória:Zenetörténészek Kategória:Életrajzírók