Blato () falu és község Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében.
Fekvése Makarskától légvonalban 43 km-re délnyugatra, Korčula városától légvonalban 27, közúton 37 km-re nyugatra, Korčula szigetén, a sziget nyugati részének közepén, az azonos nevű karsztmező közelében fekszik. A mező onnan kapta a nevét (blato = sáros), hogy időnként elárasztotta a víz. Ilyenkor valóságos tó keletkezett a helyén. A meliorációs munkák során később a területet kiszárították és egy föld alatti csatornán a vizet a sziget északi partján fekvő Bristva-öbölnél a tengerbe vezették. Ezzel megteremtették a feltételeket a termékeny mező sikeres kihasználásához. Maga a település a Zlinje nevű sík terület körül és a környező dombokon fekszik. Zlinje egyúttal Blato legismertebb utcájának a neve egy híres hársfasorral és parkkal. Blato a sziget északi és déli részén is rendelkezik tengeri kijárattal. Partszakasza az északi oldalon a Sprtiška-öböltől a Lovornik-öbölig, a déli oldalon a Slatina-öböltől a Vinačac-öbölig terjed. Egykori fő kikötője az északi oldalon 4 km-re fekvő Prigradica volt. Tengerpartjának teljes hossza 36,3 km. A község területének nagy részét a nagy kiterjedésű megművelt mező teszi ki, de a környező hegyek lejtőin és a környező dombokon is olajfa- és szőlőültetvények találhatók. Az egyes birtokokat szárazon rakott kőfalak választják el egymástól.
Korčula szigetéhez hasonlóan Blato éghajlata is mediterrán, száraz és forró nyarak, enyhe és nedves telek jellemzik. Csak januárban és februárban kerül a napi középhőmérséklet 10 °C alá, míg júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben 20 °C felett van. A csapadék mennyisége is a mediterrán éghajlatra jellemző, a legnagyobb mennyiség ősz végén és a tél elején, a legkevesebb júliusban esik le.
Története A szigeten élő első ismert nép az illírek voltak, akik az i. e. 2. évezredben jelennek meg. A magaslatokon épített erődített településeken éltek, melyek nyomai Korčula szigetének mintegy harminc pontján, többek között a Blato határában fekvő Kopila nevű régészeti lelőhelyen találhatók meg. Az itteni történelem előtti vármaradvány alatti terület a keleti-adriai görög-római kultúra egyik legfontosabb lelőhelye, ahol már a 19. században többször találtak korinthoszi feketealakos tárgyakat, a dél-adriai vaskorra jellemző fémből és csontból készített ékszereket. A lelőhelyen 2012-ben kezdődtek meg a zárai egyetem régészeti kara, a vela lukai kulturális központ és Blato község önkormányzata támogatásával a szakszerű feltárások. Az egykori vár alatti ún. tumulusból előkerült régészeti leletek legnagyobb része az i. e. 4. és a 2. század közötti időszakra datálódik. Részben görög, részben helyi, durvább kivitelezésű cseréptöredékek, fémékszerek, fegyverek, üvegtárgyak is előkerültek. Halottaikat kőből rakott halomsírokba temették, melyek általában szintén magaslatokon épültek. Ilyen halom sírok találhatók a község területén többek között Lukovaracon, Naraton, Puhovac – Glavicán, a Blatsko poljén fekvő Dugi Podnál, Kraljevacnál, Čelopikén és a blatoi temető felett is.
Az illírek i. e. 30-ig uralták a szigetet, amikor Octavianus hadai végső győzelmet arattak felettük. A római légionáriusok a mai Blato környékén is letelepedtek magukkal hozva kultúrájukat, életmódjukat, szokásaikat. A római villagazdaságokban nagy mennyiségű gabonát, olívaolajat, bort, sózott halat és más élelmiszert állítottak elő, melyekkel élénk kereskedelmet folytattak. Ezek a tágas, kényelmesen berendezett épületek központi fűtéssel, díszes mozaikpadlóval, luxustárgyakkal rendelkeztek. Az itteni fényűző életről árulkodnak a díszesen faragott sírkövek is. Ilyen villagazdaságok álltak valamikor Mala Krtinján és Dubovica-Hrastovicán. A római civilizáció a 3. századtól indult hanyatlásnak, a kereskedelem megszűnt, a villagazdaságok elpusztultak, vagy kisebb településközpontokká alakultak. Ez a kereszténység elterjedésének időszaka, amikor több kisebb templom épült a szigeten. A ma ismert templomok közül a legrégebbi a dugi podi Szent Mihály templom valószínűleg még az illírek által épített vár maradványaira épült, bár első említése csak sokkal később, a 14. században történt. 6. századi ókeresztény bazilika romjaira építették a 13. században a zablaći Szent Kozma és Damján templomot is.
A 8. században a horvát betelepülés részeként egy rettegett tengeri kalóznép a neretvánok telepedtek itt le, akik hajóikkal évszázadokig uralták az Adria térségét adózásra kényszerítve a gazdag Velencei Köztársaságot is. A korai középkor időszakából szinte semmilyen adat nem maradt fenn a térségből. A 13. században már a korčulai grófok irányították a szigetet, akik alattvalóiknak statutumban (1214.) írták elő kötelezettségeiket. Blato (oppidum Blattae) 1386-ban szerepel először Pauliniusnál írásos forrásban. A statútumban foglaltakból kiderül, hogy a javak védelmére Blatonak is volt saját őrsége, melyet kumpanijának neveztek. A 14. századtól felépült, vagy megújult számos templom és a hitélet egyre szervezettebb lett. A 16. század végére már két plébánia is működött a településen, melyek 1769-ben egyesültek újra. Blato számos templomának védőszentje közül a legnagyobb tisztelet Szent Vincenca római vértanút övezte, akinek ereklyéjét az utolsó korčulai püspök Koserić 1792-ben kapta meg VI. Pius pápától. Az ereklyét 1795. április 7-én ünnepélyes keretek között hozták Blatora, ahol később a plébániatemplomban, a részére külön kialakított kápolnában helyezték el. Azóta Szent Vincenca a település védőszentje. Minden év április 28-án a szent relikviáit körmenet keretében hordozzák körbe a városban.
A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. Blato 1865-től lett önálló község. A településnek 1857-ben 3450, 1910-ben 7107 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a Független Horvát Állam része volt. A háború után a szocialista Jugoszlávia része lett. 1962-ben az önálló Blato községet megszüntették és az egységes Korčulához csatolták. Önálló községi rangját csak a független Horvátország megalakulása utáni közigazgatási reform alkalmával, 1993-ban kapta vissza. A községnek 2011-ben 3570 lakosa volt, akik főként a mezőgazdaságból és a turizmusból éltek.
Népesség Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 3.450 4.928 4.035 4.981 5.781 7.107 8.050 8.073 5.604 5.676 5.148 5.912 3.861 4.093 3.659 3.570
Nevezetességei A főtéren álló, a Mindenszentek tiszteletére szentelt plébániatemplomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: RST-0075-1963. valószínűleg a 14. században épült. Építtetője valószínűleg az első korčulai püspök volt. Első írásos említése 1350-ben történt. Története során többször is átépítették és bővítették. 1664-ben épült a templom nyugati része. 1814-ben a Szent Vincenca ereklye számára építettek hozzá kápolnát. Harangtornyát a 18. században építették, mai harangjai 1929-ben készültek. A márvány főoltár a keleti részben áll. Az oltár díszítő képeket, melyek a mindenszenteket és a Szűzanyát gyermekével ábrázolják az itáliai reneszánsz festő Girolamo da Santacroce festette 1540 körül. A nagy tiszteletnek örvendő Szűz Mária szobrot a legenda szerint az egyik közeli öbölben találták. Hálájuk jeléül a hívek gyöngysorokkal ékesítették, így ebben a formájában egész Dalmáciában egyedülálló. A templom nyugati oldalán Szent Márk és Szent János evangélisták, az északi oldalon Szent Illés és Szent Jeremiás próféták barokk szobrai láthatók. Blato további templomai és kápolnái:
A blatoi mező északnyugati részén álló krtinji Szent Márton templomot 1346-ban említik először, 1828-ban megújították. Egyhajós, négyszög alaprajzú, dongaboltozatos épület. Egyetlen jellegzetes külső stilisztikai eleme a nyitott harangtorony csúcsíves nyílása, mely a 14. vagy a 15. században készült. Bár néhány eleme (köztük a 90 centiméteres falak) arra utal, hogy eredetileg védelmi funkciója is lehetett. Az apszis nélküli négyszög alaprajz is eléggé szokatlan a középkori szakrális épületek között. A templom az idők során szinte teljesen tönkrement, így a 19. század első felében végzett felújítási munkálatai eléggé megkéstek.
A régi temetőben álló Szent Kereszt templomÖrökségvédelmi jegyzékszáma: RST-0583-1971. a források szerint 1346-ban épült Jakov Radostić végrendelete alapján. Egyhajós épület félköríves apszissal. A csúcsívesen boltozott hajó 14. századi gótikus, de a román stíluselemeket viselő apszis a szakemberek szerint legkésőbb a 13. század végén épülhetett. Így lehet, hogy a templom építése több fázisban ment végbe.
A veli učijaki Szent Vid templomot 1650-ben építették. Ide temetkezett 1888-ban Marko Kalogjer spliti püspök, mögötte ószláv temető található.
A Legszentebb Szentháromság és Szent Lúcia templomotÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-5586. 1687-ben a régi templom helyére építtette J. Mirošević plébános. Az egyik legszebb fából faragott oltárral és antependiummal büszkélkedhet egész Dalmáciában.
A település közepén, a plébániatemplomtól mintegy száz méterre keletre álló Szent Jeromos templomotÖrökségvédelmi jegyzékszáma: RST-0584-1971. 1445-ben építették, kezdetben Bogdan Radić magántemploma volt. Egyhajós késő gótikus épület félköríves, román stílusú apszissal, mely legkésőbb már a 13. század végéig felépülhetett. Ennek alapján megállapítható, hogy a templom két építési fázisban készült el. Ezt azonban csak egy régészeti feltárás tisztázhatja véglegesen.
A mali učinjaki Gyógyító Boldogasszony kápolnát 1871-ben, egy a szigeten pusztító nagy járvány után építették. A 17. századi oltárt a plébániatemplomból hozták át.
A blatoi mező északi szélén álló poljai Boldogasszony templomÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-4862. valószínűleg a település első plébániatemploma volt, melyet már 1336-ban említenek. Vela Luka közelében áll. 1970-be és 1976-ban régészeti szondázást végeztek a templomban, mely során megállapították, hogy régebbi alapokra épült. Mintegy egy méteres mélységben római villa rustica alapfalait tárták fel, melynek helyére előbb egy régebbi szakrális épület létesült. Pontosabb eredményeket csak egy alaposabb régészeti feltárás hozhat.
A Szent Borbála templomot a 17. században említik először. Közvetlenül a török alóli felszabadulás után építette Franko Milošević.
A blatoi mezőtől délre álló lovi Remete Szent Antal kápolnát 1395-ben említik először, körülötte régi temető volt. Kis méretű, egyhajós, apszis nélküli, négyszög alaprajzú, dongaboltozatos épület. Szokatlan a tájolása, mely a középkori templomokkal ellentétben észak-déli irányú. Kevés stílusbeli jellegzetessége lehetetlenné teszi pontos kormeghatározását. A körülötte fekvő temető és a szokatlan tájolás nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a helyén egy régebbi épület állt, de ezt csak egy régészeti feltárással lehetne tisztázni.
A Blaton belül álló veli strani Szent János evangélista kápolnátÖrökségvédelmi jegyzékszáma: P-6288. a 14. században építették. Első írásos említése 1389. január 19-én történt. Apszis nélküli egyhajós épület. Mai formáját legkorábban a 16. században nyerte el. Az is elképzelhető, hogy időközben a 14. századi épületet lebontották és a mai kápolna ennek a helyén épült. Oltára és oltárképe a 19. században készült.
A trolukai Szent Péter kápolna a 18. században épült fedett loggiával.
Az Angyali Üdvözlet kápolnát 1650-ben fogadalomból építette Šimun Nalešić tengerész.1947-ben egy útépítés miatt 50 méterrel arrébb kellett helyezni.