Raymond van Barneveld (Hága, 1967. április 20. –) ötszörös világbajnok holland dartsjátékos. 1987-től 2006-ig a British Darts Organisation, majd 2006-tól 2019-ig és 2021-től a Professional Darts Corporation tagja. Azon kevés játékosok egyike, akik mind a két szervezetnél világbajnoki címet tudtak szerezni; Öt világbajnoki címe közül négyet a BDO-nál, és egyet a PDC-nél nyert. Beceneve „Barney”. Eredetileg balkezes, de a dartsozáshoz mégis a másik kezét használja.

Pályafutása Kezdetek Barneveld 17 éves korában kezdett el dartsversenyekre járni és első évében rögtön meg is nyerte a Rotterdami nyílt dartsbajnokságot. Ettől kezdve honfitársai nagy tehetségként tartották számon. A következő évtől kezdve már nemzetközi versenyeken is indult, és 1987-ben a belga dartsbajnokságon második helyen végzett. 1988-ban a holland dartsbajnokságon az elődöntőig jutott, majd két évvel később a WDF Európa-kupán a negyeddöntőig jutott, ahol későbbi riválisa Phil Taylor ejtette ki.

BDO Első világbajnokságán (1991) nem jutott el túl sokáig, mivel már az első körben búcsúzni kényszerült egy sima 3–0-s vereséggel. A következő év viszont még nagyobb csalódás lehetett számára, mivel már a világbajnokságra sem sikerült kvalifikálnia magát.

1993-ban az (utolsó alkalommal a „sztárok” PDC-be való távozása előtt), Barneveldnek sikerült felhívnia magára a figyelmet egy 170-es kiszállóval John Lowe ellen, de végül a mérkőzést elveszítette 3–2-re és kiesett.

1994-ben a nagyok távozása után esélye nyílt volna többek között neki is, hogy egy jobb eredményt érjen el a világbajnokságon. Ennek ellenére nagy csalódást okozva még a vb-re sem sikerült kijutnia, így újra elmaradt a várva várt áttörés számára.

Az 1995-ös BDO világbajnokságon viszont remekelt és karrierje során először sikerült bejutnia a vb döntőbe, ahol 6–3-ra alulmaradt a walesi Richie Burnett ellen. A következő két évben, mindkétszer csak a második körig sikerült eljutnia, így megközelíteni sem tudta a korábbi világbajnoki menetelését.

1998-ban viszont sikerült bejutnia a vb döntőbe, ahol újra a 3 évvel ezelőtti döntő ismétlődhetett meg. Ezúttal viszont Barneveldnek sikerült győznie. Ellenfelét egy szoros mérkőzésen 6–5-re győzte le és szerezte meg első világbajnoki címét.

Egy évvel később Barneveldnek összejött a címvédés, ami korábban csak Eric Bristownak sikerült és később is csak Martin Adams és Glen Durrant tudták ezt megismételni a BDO-nál.

2000-ben viszont óriási csalódás volt számára a vb, mivel már rögtön az első fordulóban kiesett. Hiába ő volt a legnagyobb esélyese a világbajnokságnak, ezzel a vereséggel elúszott az esélye annak, hogy harmadszor is világbajnok legyen sorozatban.

2001-ben és 2002-ben is a negyeddöntőig jutott, majd 2003-ban sikerült megszereznie harmadik vb címét a walesi Ritchie Davies ellen.

2004-ben a későbbi győztes Andy Fordhamtől kapott ki az elődöntőben egy emlékezetes mérkőzésen. Ezen a meccsen Barneveld 3–0-ra majd 4–2-re is vezetett már, de Fordham fordítani tudott és végül 5–4-re legyőzte Barneveldet.

Barneveld utolsó BDO világbajnoki címét 2005-ben szerezte meg, ahol a döntőben az angol Martin Adamset verte 6–2-re.

2006-ban már a hatodik vb döntőjét játszhatta a BDO-nál, de ebben az évben alulmaradt honfitársával Jelle Klaasennel szemben, aki a második holland vb győztes lett a BDO-nál Barneveld után.

2006. februárjában Barneveld négy világbajnoki cím és számos tornagyőzelem után búcsúzott a BDO-tól, és átszerződött a PDC-hez.

PDC Miután van Barneveld átjött a PDC-hez, első tornája amin elindult a Premier League volt. Első éve a PDC-nél nagyon jól sikerült, mivel a világranglistán a nulláról indult és egy év múlva már a második helyén találta magát. Első PDC világbajnoksága nem is sikerülhetett volna jobban, mivel a döntőbe tudott jutni. A döntőben Phil Taylort egy nagyon hosszú és szoros mérkőzésen (a végén a döntő leget megnyerve) győzte le és rögtön első világbajnokságán győzni tudott. A döntőben 21 db 180-ast dobott, ami nagyon sokáig rekord volt, és ezt a teljesítményt csak 2016. december 30-án tudta megdönteni az angol Dave Chisnall.

2006-ban sikerült megnyernie a UK Open tornát, amelyen a következő évben sem talált legyőzőre.

2008-ban már nem sikerült ilyen jól Barneveld világbajnoksága. A harmadik körben a 2004-es döntős Kevin Painter ellen esett ki.

A következő évben ő lett az első játékos a PDC világbajnokságok történetében, akinek sikerült egy kilencnyilas leget dobnia. Ebben az évben újra sikerült bejutnia a vb döntőbe, ahol ezúttal is Phil Taylorral találkozott. Ezúttal viszont Taylor nagyon nagy formában játszott, és hiába produkáltak mindketten 100 feletti átlagot, a végén Taylornak 7–1-re sikerült győznie.

A 2010-es világbajnokságon az elődöntőben 6–2-re kapott ki az ausztrál Simon Whitlock ellen. Ezután 1998 óta először a másik elődöntő vesztesével Mark Websterrel játszott a harmadik helyért, de 10–8-ra kikapott legek tekintetében. Ezen a világbajnokságon is sikerült egy kilencnyilast dobnia, és még mindig ő volt az egyedüli játékos, akinek ez sikerült a vb-k történetében.

2011-ben nem sikerült jól számára a világbajnokság, mivel a negyeddöntőben kikapott a későbbi döntős Gary Anderson ellen 5–1-re.

A következő vb-re nem éppen a legjobb formában érkezett. Ezt mutatta az is, hogy a világranglistán is visszacsúszott a nyolcadik helyre. A vb-n már az első fordulóban kiesett, ahol ellenfele az angol James Richardson nagyon simán 3–0-ra verte meg. Ez év novemberében öt év után újra sikerült egy kiemelt PDC tornát nyernie, amely a Grand Slam of Darts volt. A döntőben honfitársát Michael van Gerwent verte 16–14-re.

2013-ban a világbajnokságra újra sikerült visszanyernie korábbi jó formáját, de az elődöntőben egy szoros mérkőzésen 6–4-re kikapott Taylortól és ezzel búcsúzott a tornától.

2014-ben a harmadik körig jutott a vb-n, ahol Mark Webster ellen esett ki. Barneveld ebben az évben megnyerte a Premier League-t, ami máig az utolsó kiemelt PDC tornagyőzelme.

2015-ben és az ezt követő két világbajnokságon is az elődöntőig sikerült eljutnia, ahol először Taylor, majd Lewis és azután van Gerwen ellen sorozatban harmadszor bukott el.

Világbajnoki szereplései BDO 1991: Első kör (vereség Keith Sullivan ellen 0–3) 1993: Második kör (vereség John Lowe ellen 2–3) 1995: Döntő (vereség Richie Burnett ellen 3–6) 1996: Második kör (vereség Matt Clark ellen 1–3) 1997: Második kör (vereség Les Wallace ellen 2–3) 1998: Győztes ( Richie Burnett ellen 6–5) 1999: Győztes ( Ronnie Baxter ellen 6–5) 2000: Első kör (vereség Chris Mason ellen 1–3) 2001: Negyeddöntő (vereség Ted Hankey ellen 4–5) 2002: Negyeddöntő (vereség Mervyn King ellen 3–5) 2003: Győztes ( Ritchie Davies ellen 6–3) 2004: Elődöntő (vereség Andy Fordham ellen 4–5) 2005: Győztes ( Martin Adams ellen 6–2) 2006: Döntő (vereség Jelle Klaasen ellen 5–7)

PDC 2007: Győztes ( Phil Taylor ellen 7–6) 2008: Harmadik kör (vereség Kevin Painter ellen 2–4) 2009: Döntő (vereség Phil Taylor ellen 1–7) 2010: Elődöntő (vereség Simon Whitlock ellen 5–6); 4. hely a „bronzmeccsen” (vereség Mark Webster ellen 8–10 (leg)) 2011: Negyeddöntő (vereség Gary Anderson ellen 1–5) 2012: Első kör (vereség James Richardson ellen 0–3) 2013: Elődöntő (vereség Phil Taylor ellen 4–6) 2014: Harmadik kör (vereség Mark Webster ellen 3–4) 2015: Elődöntő (vereség Phil Taylor ellen 2–6) 2016: Elődöntő (vereség Adrian Lewis ellen 3–6) 2017: Elődöntő (vereség Michael van Gerwen ellen 2–6) 2018: Negyeddöntő (vereség Michael van Gerwen ellen 4–5) 2019: Második kör (vereség Darius Labanauskas ellen 2–3) 2020: Első kör (vereség Darin Young ellen 1–3) 2022: Második kör (vereség Rob Cross ellen 1–3) 2023: Harmadik kör (vereség Gerwyn Price ellen 0–4) 2024: Negyedik kör (vereség Luke Littler ellen 1–4) 2025: Második kör (vereség Nick Kenny ellen 1–3) 2026: Első kör (vereség Stefan Bellmont ellen 0–3)

Döntői BDO nagytornák: 18 döntős szereplés Történet BDO Világbajnokság (4–2) Winmau World Masters (2–1) World Darts Trophy (2–0) Zuiderduin Masters (4–0) International Darts League (3–0)

EredménySorszámÉvBajnokságEllenfél a döntőbenPontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben, (p) = pontszám pontokban, (m) = pontszám mérkőzésekben. Döntős 1. 1995 BDO Világbajnokság Richie Burnett 3–6 (sz) Győztes 1. 1998 BDO Világbajnokság (1) Richie Burnett 6–5 (sz) Győztes 2. 1999 BDO Világbajnokság (2) Ronnie Baxter 6–5 (sz) Győztes 3. 2001 Winmau World Masters (1) Jarkko Komula 4–2 (sz) Győztes 4. 2001 Zuiderduin Masters (2) Andy Fordham 5-1 (sz) Győztes 5. 2003 BDO Világbajnokság (3) Ritchie Davies 6–3 (sz) Győztes 6. 2003 International Darts League Mervyn King 8–5 (sz) Győztes 7. 2003 World Darts Trophy Mervyn King 6–2 (sz) Döntős 2. 2003 Winmau World Masters (1) Tony West 6–7 (sz) Győztes 8. 2003 Zuiderduin Masters (3) Mervyn King 6–1 (sz) Győztes 9. 2004 International Darts League (2) Tony David 13–5 (sz) Győztes 10. 2004 World Darts Trophy (2) Martin Adams 6–4 (sz) Győztes 11. 2004 Zuiderduin Masters (4) Ted Hankey 5–1 (sz) Győztes 12. 2005 BDO Világbajnokság (4) Martin Adams 6–2 (sz) Győztes 13. 2005 Winmau World Masters (2) Göran Klemme 7–3 (sz) Döntős 3. 2006 BDO Világbajnokság (2) Jelle Klaasen 5–7 (sz) Győztes 14. 2006 International Darts League (3) Colin Lloyd 13–5 (sz)

PDC nagytornák: 15 döntős szereplés Történet PDC Világbajnokság (1–1) World Matchplay (0–1) World Grand Prix (0–2) Grand Slam (1–0) Premier League (1–0) UK Open (2–0) The Masters (0–2) Las Vegas Desert Classic (1–2) US Open (0–1)

EredménySorszámÉvBajnokságEllenfél a döntőbenPontok Győztes 1. 2006 UK Open (1) 13–7 (l) Döntős 1. 2006 Las Vegas Desert Classic 3–6 (sz) Győztes 2. 2007 PDC Világbajnokság (1) 7–6 (sz) Döntős 2. 2007 US Open Phil Taylor 1–4 (sz) Győztes 3. 2007 UK Open (2) 16–8 (l) Győztes 4. 2007 Las Vegas Desert Classic (1) 13–6 (l) Döntős 3. 2008World Grand Prix Phil Taylor 2–6 (sz) Döntős 4. 2009 PDC Világbajnokság Phil Taylor 1–7 (sz) Döntős 5. 2009 Las Vegas Desert Classic Phil Taylor 11–13 (l) Döntős 6. 2009 World Grand Prix Phil Taylor 3–6 (sz) Döntős 7. 2010 World Matchplay Phil Taylor 12–18 (l) Győztes 5. 2012 Grand Slam of Darts (1) 16–14 (l) Győztes 6. 2014 Premier League Darts (1) Michael van Gerwen 10–6 (l) Döntős 8. 2015 The Masters Michael van Gerwen 6–11 (l) Döntős 9. 2018 The Masters Michael van Gerwen 9–11 (l)

PDC World Series of Darts tornák: 5 döntős szereplés Történet World Series of Darts (0–5)

EredménySorszámÉvBajnokságEllenfél a döntőbenPontok Döntős 1. 2013 Dubai Darts Masters Michael van Gerwen 7–11 (l) Döntős 2. 2015 Auckland Darts Masters Adrian Lewis 10–11 (l) Döntős 3. 2017 Perth Darts Masters Gary Anderson 7–11 (l) Döntős 4. 2018 Auckland Darts Masters Michael van Gerwen 4–11 (l) Döntős 5. 2019 New Zealand Darts Masters Michael van Gerwen 1–8 (l)

Független nagytornák: 1 döntős szereplés EredménySorszámÉvBajnokságEllenfél a döntőbenPontok Győztes 1. 2007 Masters of Darts Peter Manley 7–0 (sz)

PDC csapatversenyek: 7 döntős szereplés Történet PDC csapatvilágbajnokság (World Cup) (4–1) World Pairs (1–0) World Darts Challenge (1–0)

EredménySorszámÉvBajnokságOrszágCsapattársEllenfél a döntőbenPontok Győztes 1. 1997 World Pairs — 18–15 (l) Győztes 2. 2007 — John Kuczynski Phil Taylor és Ray Carver 14–11 (l) Győztes 3. 2010 4–2 (p) Győztes 4. 2014 3–0 (m) Döntős 1. 2016 2–3 (m) Győztes 5. 2017 3–1 (m) Győztes 6. 2018 3–1 (m)

További tornagyőzelmei

PDC Players Championships

Players Championship (BOL): 2021 Players Championship (DER): 2011 Players Championship (GER): 2007 Players Championship (GIB): 2007 Players Championship (HAY): 2006 Players Championship (HIL): 2024 Players Championship (IRE): 2013 Players Championship (VEG): 2007 Players Championship (WAL): 2007

UK Open Regionals/Qualifiers

Regional Final (IRL): 2006, 2007 Regional Final (MID): 2006 Regional Final (NEE): 2007 Regional Final (SCO): 2006 UK Open Qualifier: 2012 (x2)

European Tour Events