Gary Anderson (Musselburgh, 1970. december 22. –) kétszeres világbajnok skót dartsjátékos. 2000-től 2009-ig a British Darts Organisation, majd 2009-től a Professional Darts Corporation tagja. Becenevét az egykor világszenzációnak számító gőzmozdony, a Flying Scotsman után kapta.
Pályafutása Kezdetek, BDO Anderson a BDO-nál kezdte pályafutását, ahol már a második versenyét a 2001-es Welsh Opent megnyerte. Ezzel a győzelemmel kvalifikálta magát a következő évi BDO világbajnokságra. A vb-n az első körben vereséget szenvedett a svéd Stefan Nagy ellen.
A 2003-as BDO világbajnokságon az elődöntőig jutott, ahol Ritchie Daviestől kapott ki. 2006-ig nem tudott a világbajnokságokon meccset nyerni, ebben az évben is csak egyet, mivel a második körben Raymond van Barneveld ellen búcsúzni kényszerült. A következő két BDO világbajnokságon mindkétszer az első körben kiesett.
Anderson 2009-ig a BDO szervezet játékosa volt és ezalatt néhány kivételtől eltekintve a BDO által szervezett tornákon vett részt. Ez a néhány kivétel csak a 2007-es és 2008-as PDC által lebonyolított Grand Slam of Darts tornákat jelenti, melyre Anderson is meghívást kapott. Ebben az időszakban jó formában játszott, ezt mutatja az is, hogy ezen a két tornán mindkétszer az elődöntőbe jutott. Ekkortájt születtek meg első komolyabb tornagyőzelmei is a BDO-nál.
Az első ilyen a 2007-es International Darts League volt, melynek a döntőjében Mark Webstert győzte le. Anderson volt az első játékos a torna történelmében, aki egyetlen játékot sem veszített el. Emellett a tornán sikerült dobnia 59 db 180-ast, amellyel csúcstartó lett a torna tekintetében.
Ebben az évben megnyerte még a World Darts Trophyt, mely a második kiemelt BDO tornagyőzelme volt. Ebben a döntőben a többszörös világbajnok Phil Taylort győzte le 7–3-ra. 2007-ben sikerült győznie a Zuiderduin Masters kiemelt BDO tornán. A címét a következő évben sikeresen megvédte, és ezzel megszerezte negyedik kiemelt BDO tornagyőzelmét, mely egyben az utolsó is volt.
A 2009-es BDO világbajnokságon a negyeddöntőig jutott, ahol Tony O'Shea ellen esett ki. Ezután kezdtek előjönni azok a hírek, hogy Anderson elhagyja a BDO-t és átszerződik a PDC-hez.
2009 februárjában Anderson a PDC által szervezett Premier League második játéknapján aláírta szerződését a szervezettel, és ezzel eldőlt, hogy csatlakozik a PDC-hez és elhagyja a BDO-t.
PDC Első PDC világbajnokságán, 2010-ben a második körig jutott, ahol Ronnie Baxter ellen búcsúzott. A 2010-es UK Openen játszott először döntőt kiemelt PDC tornán. A versenyen legyőzte többek között Michael van Gerwent, Paul Nicholsont, Mervyn King-et is, de a döntőben nem tudta megverni Taylort, aki 11–5-re győzött.
Anderson a 2011-es PDC világbajnokságon a döntőig jutott, ahol a fiatal angol Adrian Lewis ellen kapott ki 7–5-re. A döntőig vezető úton megverte többek között Dennis Priestleyt, Raymond van Barneveldet és Terry Jenkinst is. Nagy formában játszott ezen a vb-n Anderson, és a döntő kivételével minden meccsen 100 feletti átlagot sikerült dobnia. Még ebben az évben a Players Championship Finals torna döntőjéig menetelt Anderson, ahol végül 13–12-re kikapott Phil Taylortól. 2011. május 19-én megnyerte a Premier League döntőjét, ahol a visszavágott az elveszített vb döntőért Lewisnak és 10–4-re győzött.
2012-ben a vb-n a negyeddöntőig jutott, ahol a 2010-es döntős ausztrál Simon Whitlock volt az ellenfele. Anderson megnyerte az első szettet a meccsen, de ezután a kiszállózása borzalmas volt, és végül 5–1-re kikapott. 2012. június 8-án megdobta első televíziós kilencnyilasát a UK Openen.
A 2013-as világbajnokságon az első két kört sikerrel vette, majd a harmadik körben nagyon simán kikapott 4–0-ra Raymond van Barneveldtől.
A következő világbajnokságon, újra csak a harmadik körig sikerült eljutnia, ahol az abban az évben világbajnoki címet szerző van Gerwentől kapott ki 4-3-ra. Ebben az évben Andersonnak sikerült megnyernie a Players Championship Finalst. A döntőben 6–5-re győzte le Andrew Gildinget, és Anderson az eddigi legmagasabb átlaggal (111,47-dal) fejezte be a meccset.
2015-ben megszerezte első világbajnoki címét, miután a döntőben legyőzte a jóval esélyesebb tizenhatszoros világbajnok Phil Taylort 7–6-ra. Világbajnoki menetelése során legyőzte a tavalyi döntős honfitársát Peter Wrightot és a világbajnoki címvédő van Gerwent is. Az év további részében sikerült újra megnyernie 2011 után a Premier Leaguet. A tornán a harmadik helyen jutott be az elődöntőbe, ahol Dave Chisnallt győzte le. A döntőben van Gerwen volt az ellenfele, akit 11–7-re sikerült legyőznie.
A 2016-os világbajnokságon címvédőként indult, és a Phil Taylor és Adrian Lewis után ő lett a harmadik játékos, aki meg tudta védeni PDC világbajnoki címét. A döntőig vezető úton különösebb gondja nem akadt, a két legkomolyabbnak tűnő ellenfele ellen is simán vette az akadályokat. James Wadet a negyeddöntőben 5–1-re, majd Jelle Klaasent az elődöntőben 6–0-val ütötte ki. Klaasen ellen megdobta karrierje második televíziós kilencnyilasát is. A döntőben a szintén jó formában lévő Adrian Lewis volt az ellenfele, így megismétlődhetett a 2011-es világbajnoki döntő. Ezúttal is nagyon szoros mérkőzést vívtak, de most Anderson örülhetett, miután 7–5-re legyőzte ellenfelét.
A 2017-es világbajnokságon hiába volt kétszeres címvédő, mégsem ő volt a világbajnokság favoritja, hanem a 2016-ban a világbajnokságon kívül minden kiemelt PDC tornát megnyerő van Gerwen. Végül mindkettőjüknek sikerült bejutni a döntőbe, ahol van Gerwen az előző meccseihez hasonlóan nagyon magas szinten játszott és most sem lehetett legyőzni őt. Végül viszonylag simán 7–3-ra sikerült megvernie Andersont. Andersonnak így nem sikerült az újabb címvédés, de a 2015-től sorozatban megnyert 15 vb meccsével, a megelőzte Lewist (14) és ő lett Phil Taylor után a sorozatban legtöbb győzelemmel rendelkező játékos a világbajnokságokon. 2017. január végén újra találkoztak van Gerwennel, ezúttal a The Masters döntőjében, ahol ismét a hollandnak sikerült nyernie. Andersonnak ebben az évben egy nagy torna fináléja volt, melyet a Champions League of Darts-on játszott, ahol 11–9-es vereséget szenvedett az osztrák Mensur Suljović-tól.
A 2018-as világbajnokságon a negyeddöntőig jutott, ahol a későbbi döntős Phil Taylor ellen szenvedett 5–3-as vereséget. Az év további részében megnyert 3 kiemelt tornát, (UK Open, World Matchplay, Champions League of Darts), valamint a Grand Slam of Darts tornán is döntőig jutott, ahol Gerwyn Price-tól kapott ki végül.
A 2019-es világbajnokságot a negyedik kiemeltként várta, így csak a második körben csatlakozott be a küzdelmekbe. Első meccsén Jermaine Wattimena volt az ellenfele, akivel egy szoros csatát sikerült játszaniuk, de végül Anderson 4–3-ra megnyerte a mérkőzést. A következő körben az angol Chris Dobey ellen hasonlóan szoros mérkőzést játszott mint Wattimena ellen, és végül újra Anderson nyerte meg a meccset 4–3-ra. A negyeddöntőben Dave Chisnall-al mérkőzött meg Anderson az elődöntőbe jutásért, és végül 5–2-es győzelemmel felülkerekedett angol ellenfelén. Az elődöntőben a világelső van Gerwent végül már nem tudta megállítani, aki köszönhetően sokkal magasabb szintű játékának, végül 6–1-re nyert, és bekerült a vb fináléjába.
2020-ban a legjobb 16 között állította meg Nathan Aspinall, éppen szárnyaló formájában. A Covid-időszak kezdetén Dimitri Van den Bergh ellen játszotta a World Matchplay döntőjét, vereséget szenvedett 18–10 arányban, miután a döntőbe vezető úton megverte Justin Pipe-ot, Simon Whitlock-ot és Michael Smith-t is.
Majd a világbajnokságon a Madars Razma, Mensur Suljović, Devon Petersen, Dirk van Duijvenbode és Dave Chisnall elleni győzelmek után kikapott a fináléban a nagyszerűen játszó Gerwyn Price-tól.
Többnyire a világbajnokságra szedi össze magát, bizonyítja az újabb elődöntős veresége Peter Wright-tal szemben. Pár hónapig nem találta a játékát, utolsó lett a Premier League 2022-es kiírásában, majd a Nordic Darts Masters döntőjében egyoldalú vereséget szenvedett a 2020-as World Matchplay győztestől, Van den Berghtől.
Világbajnoki szereplései BDO 2002: Első kör (vereség Stefan Nagy ellen 0–3) 2003: Elődöntő (vereség Ritchie Davies ellen 2–5) 2004: Első kör (vereség Tony O'Shea ellen 0–3) 2005: Első kör (vereség Raymond van Barneveld ellen 0–3) 2006: Második kör (vereség Raymond van Barneveld ellen 1–4) 2007: Első kör (vereség Albertino Essers ellen 1–3) 2008: Első kör (vereség Fabian Roosenbrand ellen 2–3) 2009: Negyeddöntő (vereség Tony O'Shea ellen 3–5)
PDC 2010: Második kör (vereség Ronnie Baxter ellen 0–4) 2011: Döntő (vereség Adrian Lewis ellen 5–7) 2012: Negyeddöntő (vereség Simon Whitlock ellen 1–5) 2013: Harmadik kör (vereség Raymond van Barneveld ellen 0–4) 2014: Harmadik kör (vereség Michael van Gerwen ellen 3–4) 2015: Győztes ( Phil Taylor ellen 7–6) 2016: Győztes ( Adrian Lewis ellen 7–5) 2017: Döntő (vereség Michael van Gerwen ellen 3–7) 2018: Negyeddöntő (vereség Phil Taylor ellen 3–5) 2019: Elődöntő (vereség Michael van Gerwen ellen 1–6) 2020: Negyedik kör (vereség Nathan Aspinall ellen 2–4) 2021: Döntő (vereség Gerwyn Price ellen 3–7) 2022: Elődöntő (vereség Peter Wright ellen 4–6) 2023: Harmadik kör (vereség Chris Dobey ellen 1–4) 2024: Negyedik kör (vereség Brendan Dolan ellen 3–4) 2025: Második kör (vereség Jeffrey de Graaf ellen 0–3) 2026: Elődöntő (vereség Gian van Veen ellen 3–6)
Döntői BDO nagytornák: 4 döntős szereplés Történet World Darts Trophy (1–0) Zuiderduin Masters (2–0) International Darts League (1–0)
Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben, (m) = pontszám mérkőzésekben. Győztes 1. 2007 International Darts League 13–9 (sz) Győztes 2. 2007 World Darts Trophy 7–3 (sz) Győztes 3. 2007 Zuiderduin Masters 5–4 (sz) Győztes 4. 2008 Zuiderduin Masters 5–4 (sz)
PDC nagytornák: 20 döntős szereplés Történet PDC Világbajnokság (2–3) World Matchplay (1–1) Premier League (2–0) World Grand Prix (0–1) Grand Slam (0–2) UK Open (1–1) The Masters (0–1) Players Championship Finals (1–1) Champions League of Darts (1–1) Európa-bajnokság (0–1)
Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben, (m) = pontszám mérkőzésekben. Döntős 1. 2010 UK Open 5–11 (l) Döntős 2. 2011 PDC Világbajnokság 5–7 (sz) Döntős 3. 2011 Players Championship Finals 12–13 (l) Győztes 1. 2011 Premier League Darts 10–4 (l) Döntős 4. 2011 Grand Slam of Darts 4–16 (l) Győztes 2. 2014 Players Championship Finals 11–6 (l) Győztes 3. 2015 PDC Világbajnokság 7–6 (sz) Győztes 4. 2015 Premier League Darts 11–7 (l) Döntős 5. 2015 Európa-bajnokság 10–11 (l) Győztes 5. 2016 PDC Világbajnokság 7–5 (sz) Döntős 6. 2016 World Grand Prix 2–5 (sz) Döntős 7. 2017 PDC Világbajnokság 3–7 (sz) Döntős 8. 2017 The Masters 7–11 (l) Döntős 9. 2017 Champions League of Darts 9–11 (l) Győztes 6. 2018 UK Open 11–7 (l) Győztes 7. 2018 World Matchplay 21–19 (l) Győztes 8. 2018 Champions League of Darts 11–4 (l) Döntős 10. 2018 Grand Slam of Darts 13–16 (l) Döntős 11. 2020 World Matchplay 10–18 (l) Döntős 12. 2021 PDC Világbajnokság 3–7 (sz)
PDC World Series of Darts tornák: 8 döntős szereplés Történet World Series of Darts Finals (0–1) World Series of Darts (6–1)
Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben, (m) = pontszám mérkőzésekben. Győztes 1. 2016 Dubai Darts Masters Michael van Gerwen 11–9 (l) Győztes 2. 2016 Auckland Darts Masters Adrian Lewis 11–7 (l) Győztes 3. 2016 Tokyo Darts Masters Michael van Gerwen 8–6 (l) Győztes 4. 2017 Dubai Darts Masters Michael van Gerwen 11–7 (l) Győztes 5. 2017 Perth Darts Masters 11–7 (l) Döntős 1. 2017 World Series of Darts Finals 6–11 (l) Győztes 6. 2018 US Darts Masters Rob Cross 8–4 (l) Döntős 2. 2022 Nordic Darts Masters Dimitri Van den Bergh 5–11 (l)
PDC csapatversenyek: 4 döntős szereplés