A szkizofrénia (, szkhizofrénia), vagy elterjedt alternatív alakban skizofrénia, néhol hasadásos elmezavar, olyan kóros mentális állapot, amelyet a mentális folyamatok összeomlása, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, rossz érzelmi alkalmazkodás, érzékcsalódások és téveszmék jellemeznek."Schizophrenia" - Concise Medical Dictionary. Oxford University Press, 2010, Oxford Reference Online, Maastricht University Library , 2010. június 29., prepaid subscription only
A szkizofrénia nem jelent „tudathasadást” vagy „többszörös személyiségzavart” (ezeket manapság disszociatív személyiségzavarnak is nevezik), és gyakran össze is keverik a két betegséget. A kifejezés a betegség jellegzetes megjelenési formájának következtében inkább azt jelenti, hogy „hasadt a szellemi funkció”. Leválik az érzelem a gondolkodásról (pl. nevetve beszél az édesanyja haláláról). További elterjedt tévhit, hogy a szkizofrén betegek agresszívak, és erőszakos bűncselekményeket követnek el, amelyet a bűnügyi történetekben való felülreprezentáció is táplál. Kutatások szerint a szkizofréniában szenvedők 85-90%-a sosem követ el erőszakos cselekményt, ellenben nagyobb eséllyel áldozata erőszaknak. Egy kanadai felmérés szerint az erőszakos bűncselekmények elkövetői közül 19 százaléknak volt valamilyen mentális betegsége, de csupán 3 százalék esetében volt tulajdonítható a cselekmény a mentális betegség következményének.
A szkizofrénia úgynevezett spektrumbetegség, betegségcsoport, amelynek leggyakoribb megnyilvánulási formái az akusztikus hallucinációk, paranoid vagy bizarr téveszmék, illetve dezorganizált (rendezetlen) beszéd és gondolkodás. Ezekhez gyakran társulnak jelentős szociális és foglalkozási zavarok is. A szkizofrénia rendszerint fázisokban kialakuló betegség, tünetei leggyakrabban a fiatal felnőttkorban jelentkeznek (férfiak esetén 15–25 éves korban, nők esetében 25–35 éves korban jellemző), a betegek 20–40%-ánál a serdülőkor táján jelentkezhet, de kialakulhat későbbi életkorban is. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora, 40–45 éves korban ismét gyakoribb. Az egész élettartamon át tartó prevalencia körülbelül 0,3–0,7%.
Diagnosztizálásának alapja a megfigyelt viselkedés és a beteg által elmondott tapasztalatok. A személyiség szétesése néha lassan alakul ki, máskor viszont hirtelen, heves zavarodottsággal, érzelmi nyugtalansággal kezdődik. Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. Sokszor jelentkeznek vonatkoztatási és üldöztetési téveszmék, észlelési és koncentrációs zavarok, (elsősorban akusztikus) hallucinációk, bizarr motoros aktivitások. Az érzelmi eltompulás mögött belső nyugtalanság feszül, amely olykor dührohamok formájában tör a felszínre. A tünetek sok lehetséges kombinációja következtében vitatott, hogy a diagnózis egy rendellenességet vagy több, nem összefüggő szindrómát takar-e.
Megfigyelések szerint a genetikai tényezők, a gyermekkori környezeti tényezők (családi stresszek, traumák), neurobiológiai változások, valamint pszichológiai és szociális folyamatok fontos hozzájáruló tényezők, néhány rekreációs vagy receptre kapható gyógyszer előidézheti vagy súlyosbíthatja a tüneteket. Vannak, akik nyugtatókat, antidepresszánsokat vagy ún. rekreációs szereket szednek abból a célból, hogy elnyomják a nemkívánatos érzelmeiket, amelyek esetleg a szkizofrénia első tünetei lehetnek.
A ma legelterjedtebb nézet szerint a szkizofrénia etiológiája a stresszvulnerabilitás modelljével írható le, amely szerint az egyének különböző mértékben sérülékenyek a szkizofréniával szemben. A sérülékenységet biológiai, szociális és pszichológiai faktorok kombinációja határozza meg. A betegség kialakulásának feltétele a környezeti stressz, és ha a sérülékenység kifejezett, akkor relatíve kis mértékű stressz is kiválthatja. Az elmúlt évek kutatásai igyekeztek a különféle vulnerabilitási tényezőket meghatározni. A biológiai vulnerabilitási faktorok közé tartozik az agy strukturális, funkcionális és biokémiai diszfunkciója. A jelenlegi kutatások a neurobiológia szerepére koncentrálnak, jóllehet eddig nem találtak körülírt szervi okot.
A kezelés alapja olyan antipszichotikus gyógyszer, amely főként a dopamin (és néha a szerotonin) receptorok aktivitását csökkenti. A pszichoterápia, valamint a szakmai és szociális rehabilitáció szintén fontos része a kezelésnek. Súlyosabb esetekben – ahol a beteg önmagára és másokra is veszélyes lehet – a kényszerű kórházi gondozás is szükséges lehet, bár manapság a kórházi tartózkodás rövidebb és kevésbé gyakori, mint régebben.
A betegség főként az agy kognitív funkcióit támadja meg, de általában a krónikus viselkedési és érzelmi problémákhoz is hozzájárul. A szkizofréniában szenvedő embereknél egyéb társbetegségek is valószínűsíthetők, beleértve a súlyos depressziót és a szorongásos zavart. A szkizofréniában szenvedőknél csaknem 50% a problémás alkohol- és/vagy drogfogyasztás előfordulási valószínűsége. Gyakoriak a szociális problémák, úgymint a hosszú ideig fennálló munkanélküliség, a szegénység és a hajléktalanság. A szkizofréniában szenvedő emberek átlagos várható élettartama 12–15 évvel rövidebb, mint azoké, akik nem szenvednek ebben a betegségben; ez a gyakoribb testi egészségi problémák és a magasabb öngyilkossági arány (körülbelül 10%) következménye.
Története Elnevezése A szkizofrénia elnevezés a görög eredetű szkhizein (σχίζειν), „hasadás” és phrén, phren- (φρήν, φρεν-), „elme” szavakból ered, a kifejezést a svájci Eugen Bleuler pszichiáter alkotta 1911-ben. Azelőtt a dementia praecox, Magyarországon régen az ifjúkori elmegyöngeség elnevezést használták. Az 1910-es évek óta a legtöbb országban a szkizofrénia vagy hasadásos elmezavar nevet használják. Japánban az 1933 óta tartó pszichiátriai reformtörekvések eredményeképp 2002-ben átnevezték a betegséget integrációs zavarra (統合失調症). Dél-Koreában 2011 márciusától a Koreai Orvosi Tanács javaslatára húrhangolási betegségként (조현병, 調絃病; csohjonbjong) aposztrofálják, jelképesen a húros hangszerek húrjainak nem megfelelő hangolására utalva.
Visszaélések a 20. században bélyegkép|A Leningrádi Speciális Pszichiátriai Kórház, ahol a politikai okokból elmebetegnek minősített egyéneket fogvatartották
Mivel a 20. század első felében születési rendellenességnek gondolták a szkizofréniát betegek százezreit kényszersterilizálták a nemzetiszocialista Németországban, az Egyesült Államokban és egyes skandináv országokban. A nemzetiszocialisták később az Action T4 program keretében a többi „szellemileg alkalmatlan” emberrel együtt a szkizofrén betegeket is megölték.
A Szovjetunióban a szkizofréniát a politikai harc szolgálatába állították, Andrej Sznyezsnyevszkij javaslatára új alkategóriáját állapították meg „lassan terjedő szkizofrénia” () néven. Ezt a diagnózist a politikai disszidensek hiteltelenítésére és gyors bebörtönzésére használták, annak érdekében, hogy mellőzzék az esetlegesen kínos pert. A gyakorlatot szovjet disszidensek hozták nyilvánosságra, és 1977-ben a Pszichiátriai Világszövetség elmarasztalta a Szovjetuniót ezért a 6. Pszichiátriai Világkongresszuson.
Tünetei A szkizofrén betegek jelentős részénél grandiózus (magukat hatalmas módon túlbecslő) téveszmék alakulnak ki|bélyegkép
A szkizofrénia pszichotikus, mentális megbetegedés, ennek jellemző sajátosságai általánosan elmondhatók a betegekről.
Pszichózis: „Egy olyan mentális rendellenesség, ahol a gondolkodás, érzelmek, realitástesztelés és a kommunikációs készségek oly mértékben károsodottak, amely meggátolja a környezeti ingerekre való adekvát válaszreakciók kialakulását.”
A klinikai gyakorlatban a következő tüneteket értékelik a szkizofrénia diagnosztizálása során: Gondolkodás: betegségbelátás nincs. A logikus gondolkodás zavara: az ok-okozati összefüggések, a célképzetek megszűnése, inkoherens, laza képzettársítás. A gondolkodási folyamat elakadása, elsivárosodása, beszűkülése, az absztrakciós képesség csökkenése. Téveszmék (doxazmák): olyan megingathatatlan téves gondolatok vagy hit, ami nem magyarázható a kulturális környezeti hatásokkal. Esetenként idővel egyre jobban kidolgozottá válhatnak, és téveszmerendszerek jöhetnek létre. Tipikus téveszmék: perzekutoros; vonatkoztatásos; grandiózus; bűnösségi; hipochondriás; nihilisztikus; religiózus; miszidentifikáció; féltékenységi; szexuális/amorózus; diszmorfofóbia; befolyásoltság-érzés (a szabad cselekvés érzésének elvesztése); gondolatelvonás, gondolatbeültetés, gondolatsugárzás, a saját gondolatok elidegenedése (a személy külsőnek érzi azokat). Attól függően, hogy a hangulat befolyásolja-e a doxazmák tartalmát, megkülönböztetünk holotím és heterotím doxazmákat. Utóbbinál a téveszmék és a hallucinációk nincsenek összefüggésben az aktuális érzelmi állapottal, és ebben az esetben a viselkedés is nagyon ellentmondásos lehet. Érzékelés: általánosságban jellemző, hogy a realitásészlelés nem megfelelő. Gyakoriak a hallucinációk; leginkább akusztikus, ezen belül is főként beszédhangok észlelése, melyek gyakran irányító jellegűek. A vizuális hallucinációk (ezek leggyakrabban vallásos jellegűek) a normál észleléstől eltérőek lehetnek (például fekete-fehérek). Gyakori még a saját testtel kapcsolatos hallucináció is, furcsa, testen belüli folyamatok téves érzékelése. A szag-, íz- és tapintásos hallucinációk viszonylag ritkák. Egyéb rendellenes érzések: deperszonalizáció (saját személyiségét, testét vagy testrészét idegennek, megváltozottnak éli meg), derealizáció (elidegenülés a valóságtól). Általános megjelenés: a személyes higiénia és öltözködés elhanyagolása, bizarr viselkedés, visszahúzódás a szociális élettől. Beszéd: bizarr intonáció, mutizmus (némaság), neologizmák (új szavak kitalálása és önkényes használata), echolália (a hallott szavak kényszeres, visszhangszerű ismétlése), önmagukban értelmes, de a szövegkörnyezethez nem illő szavak használata. Viselkedés: nárcisztikus, repetitív jellegű viselkedés, melyek bizarr formát öltenek. Repetitív mozgások: a betegre jellemző lehet egy-egy furcsa mozdulat, arckifejezés gyakori használata; echopraxia – a látott mozgás gépies utánzása. A viselkedést általában befolyásolja, hogy a pozitív vagy negatív tünetek dominálnak, hogy ha vannak téveszmék, azok milyen típusúak. Gyakori a mozgásos nyugtalanság vagy gátoltság, katatónia esetén katatóniás stupor (megmerevedettség). Gyakori a negativizmus, azaz hogy a beteg megszakítja, visszautasítja környezetével a kapcsolatot, nem beszél, mozog, táplálkozik stb. Egy ritka altípusban a beteg túlnyomórészt néma, bizarr testhelyzetekben mozdulatlanul marad, vagy céltalanul izgatott mozgást produkál, ezek mind a katatónia jelei. Affektus: az érzelmek elsivárosodása, eltompulása, vagy esetenkénti indokolatlan túlérzékenység, egymással ellentétes érzelmek egyidejű megjelenése (ambivalencia) ugyanazzal a személlyel, dologgal kapcsolatban. Motiváció: a tervező- és kivitelezőképesség csökkenése. Az ambivalencia áttevődhet az akarati életre is, ami az elhatározásokat, döntéseket ellehetetleníti, mindez társul a késztetések csökkenésével. Szociális élet: bizalmatlanság, eltávolodás a külvilágtól, és a saját, belső világába való visszavonulás, ami egyrészt a többi tünet következménye, másrészt annak is tulajdonítható, hogy a környezet reakciói a tünetekre általában negatívak. A pszichotikus epizódokban azonban kialakulhat kontrollvesztett állapot, amely során a beteg gyakran túlfokozott kapcsolati igény jeleit mutatja. Neurológiai jelek: gyors szemmozgások, finom motoros koordináció zavarai, rossz jobb-bal diszkrimináció, dysdiadochokinesis (nem képes egymással ellentétes mozgások sorozatos elvégzésére), astereognosia (tapintással nem ismer fel tárgyakat). A kognitív funkciók romlása (figyelem, munkamemória, tervezés, problémamegoldás), a betegség előrehaladtával növekvő mértékben. Dezorganizáció (a térbeli, időbeli, emlékezetbeli tájékozódás, a tudati működések, az ítéletalkotás zavara).