A Testről és lélekről 2017-ben bemutatott magyar filmdráma Enyedi Ildikó rendezésében Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplésével. A film elnyerte a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága Magyarország nevében jelölte a filmet a 2017-es év Oscar-díjára a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.Eldőlt, hogy a Testről és lélekrőlt nevezzük idén az Oscarra 2018. január 23-án bejelentették, hogy a film bekerült az öt legjobb jelölt közé.Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó filmjét
Történet A két főszereplő találkozik egy vágóhídi munkahelyen. Endre, a vágóhíd visszafogott természetű, lebénult bal kezű gazdasági igazgatója és Mária, a nagyon szigorú, autisztikus viselkedésű új minőségellenőr, aki még tanulja az érzelmek elfogadását és az emberi érintést, aki bár motivált az emberi kapcsolatokra, de a kollégái számára különös stílusa miatt elszigetelődik. Mint később kiderül, Endrének és Máriának minden éjjel ugyanaz a közös álma van egy szép, hóval borított erdőben ismerkedő szarvaspárként. Erre azonban csak akkor jönnek rá, amikor egy munkahelyi lopás miatt (a vágóhíd irodájából valaki búgatóport csempészett ki, hogy megtréfálja egy 50 éves érettségi találkozó résztvevőit), elmesélik az álmaikat a lopási ügyet vizsgáló pszichológusnőnek. A mentálhigiénés vizsgálatot végző pszichológusnő azt gondolja, hogy csak gúnyt űznek belőle. Endrének és Máriának nem könnyű megtalálni egymásban, az álmukban szarvasként már megélt szerelmet.
Szereplők Morcsányi Géza – Endre Borbély Alexandra – Mária Schneider Zoltán – Jenő Nagy Ervin – Sanyi Tenki Réka – Klára Békés Itala – Zsóka Mácsai Pál – Nyomozó Jordán Tamás – Mária orvosa Bata Éva – Köves Jutka Járó Zsuzsa – Zsuzsa Nyakó Júlia – Rózsi Zrinyi Gál Vince – Béla
Nézettség A nézettségi adatok szerint jegyet adtak el rá.
Fontosabb díjak és jelölések thumb|right|Morcsányi Géza, Enyedi Ildikó, Borbély Alexandra Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2017) díj: Arany Medve – Enyedi Ildikó díj: FIPRESCI-díj – Enyedi Ildikó díj: ökumenikus zsűri díja – Enyedi Ildikó Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál (2017) díj: Arany béka – Herbai MátéOscar, jövünk! Újabb fontos díjat nyert a Testről és lélekről (hvg.hu) Európai Filmdíj (2017) díj: legjobb színésznő – Borbély Alexandra jelölés: legjobb rendező – Enyedi Ildikó jelölés: legjobb film – Enyedi Ildikó, Mécs Mónika, Muhi András, Mesterházy Ernő jelölés: Legjobb forgatókönyvíró – Enyedi Ildikó II. Hét Domb Filmfesztivál (2018) díj: fődíj – Enyedi IldikóA II. Hét Domb Filmfesztivál díjazottjai , hetdombfilmfesztival.hu - 2018. szeptember 10.
Jegyzetek
További információk
Berlinale 2017: „Meg szerettem volna találni a szarvasok Clint Eastwoodját” – interjú Enyedi Ildikóval
Kategória:2017 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Mozinet-filmek