Kovács Sebestény József, névváltozat: Kovács Sebestyén József (Garamvezekény, 1804. április 24. – Ipolypásztó, 1884. április 21.) református lelkész esperes, Kovács Sebestény Endre testvérbátyja.

Életútja

Szülei hatéves korában Losoncra vitték a nagyatyai házhoz, ahol három évig járta az elemi iskolákat; tanult Selmeczen 1814-ben, Budán 1815-ben, ahol Verseghy Ferencnél volt szálláson. 1818-ban Révkomáromba vitték szülei, ahol Komár Józsefnél, a híres prédikátornál elég alkalma volt magát kiképezni. 1819-ben Debrecenbe ment teológusnak (vagy mint akkor nevezték togátusnak); itt végezte iskolai pályáját; ekkor a IV. gimnáziumi osztály praeceptora, majd a püspökladányi egyház akadémikus rektora lett. A lelkész-vizsgáknak Pápán történt letevése után. 1831. október 16-án az ipolypásztói református egyház rendes lelkészének választotta és állomását azonnal elfoglalta. 1848-49-ben hazájáért és a szabadságért heves szónoklatokban küzdött. 1849 elején kapitány volt, ezt követően pedig Hont vármegye kormánybiztosaként működött. A világosi fegyverletétel után kötél általi halálra ítélték, a pozsonyi börtönbe vitték, ahonnét öccse, Kovács Sebestény Endre közbenjárása mentette ki. Ipolypásztón hunyt el 53 évi lelkészi működés után.

Műve

Egyházi eljárás, melyet t. Blaskovics Pál ur, cs. kir. kapitány áttérési és nejével Sárközy Johanna ő nagyságávali egybekelési ünnepélyen teljesített t. ns. Hontmegyében Házas-Nénnyén tavaszelő 9. napján 1845. Pápa, 1845.

Források

Híres emberek Gyászjelentése

További információk

Koczó József: 125 éve született Kovács Sebestény József – emlékbeszéd Balassagyarmat, 2011. szeptember 25., Perőcsény, 2011. október 23.

Kategória:Magyar református egyházi személyek Kategória:1804-ben született személyek Kategória:1884-ben elhunyt személyek Kategória:Ipolypásztóiak Kategória:Lekériek