Az 1. Magyar Filmdíj átadó ünnepségre, amelyen a 2016-ban forgalomba hozott, s a Magyar Filmakadémia tagjai által legjobbnak ítélt magyar alkotásokat részesítik elismerésben, a 2. Magyar Filmhét záróeseményeként 2016. március 6-án került sor Budapesten, a Nemzeti Színházban. A gálaest műsorvezető házigazdája Hajós András volt.
A filmhétre, illetve a díjra 2016. január 18-ig lehetett nevezni olyan alkotásokkal, melyek 2015. január 1. és december 31. között kerültek moziforgalmazásba vagy televíziós sugárzásba, illetve nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepeltek. Tekintettel arra, hogy a 2014 októberében megtartott 1. Magyar Filmhéten nem került sor díjazásra, az akkor nevezett filmek automatikusan részt vettek a megmérettetésben. Mivel finanszírozási gondok, majd a Magyar Filmszemle megszűnésével 2011 óta nem volt magyar filmes verseny, a nagyjátékfilmek esetében a 2012. február 5-től forgalomba került alkotások nevezését fogadták el.
A kijelölt határidőig 251 darab, 2015-ben készült filmet neveztek hat kategóriában: 19 nagyjátékfilmet, 13 tv-játékfilmet, 76 dokumentumfilmet, 34 ismeretterjesztő filmet, 72 kisjátékfilmet (max. 40 perc), valamint 37 animációs filmet. Közülük a Filmakadémia által kiválasztott ötfős előzsűri állította össze a hivatalos versenyprogramot, melyet 2016. február 1-jén jelentettek be. A végső, tizennyolc (6 filmes és 12 alkotói) kategóriában öt-öt alkotást, illetve művészeket tartalmazó jelölések listáját a díjátadó előtti nap hozták nyilvánosságra.
A legtöbb jelölést Ujj Mészáros Károly fantasy vígjátéka, a Liza, a rókatündér kapta, 13 kategóriában összesen 15 jelöléssel. Ugyancsak jelentős számú, 11 jelölést kapott Szász Attila televíziós filmdrámája, a Félvilág. Mellettük 8 jelöléssel indult a végső szavazatokért az Anyám és más futóbolondok a családból, hattal a Swing és öt-öttel a Hajnali láz és az Isteni műszak. Több színészi kategóriában is előfordult, hogy egy-egy alkotás két szereplőjének kellett megküzdenie egymással (legjobb női főszereplő, legjobb női, illetve férfi mellékszereplő).
A másnapi díjátadón kiderült, hogy a papírforma érvényesült: a Liza, a rókatündér alkotói hét alkalommal vehették át a nemzeti színű szalaggal feldíszített, filmorsót magasba emelő szobrocskát, míg a Félvilág négy díjat sepert be. A további díjakon egy-egy alkotás osztozott. A megmérettetés legnagyobb vesztese az Anyám és más futóbolondok a családból című négygenerációs filmdráma lett: 8 jelöléséből egyetlen díjat sem nyert meg.
Az alkotók kérésére nem vett részt a versenyben a Saul fia, viszont a frissen Golden Globe- és Oscar-díjas magyar filmet nem akarták elismerés nélkül hagyni, ezért a Filmakadémia különdíját vehette át a rendező, Nemes Jeles László.
Díjak és jelölések Versenydíjak A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. Filmes díjakLegjobb nagyjátékfilmLegjobb tv-játékfilm Liza, a rókatündér, producer: Major István (rendező: Ujj Mészáros Károly) A nagy füzet, producer: Sándor Pál, Sőth Sándor (rendező: Szász János) Anyám és más futóbolondok a családból, producer: Garami Gábor, Dettre Gábor, Nicole Gerhardt, Kalin Kalinov (rendező: Fekete Ibolya) Isteni műszak, producer: Bodzsár István ( rendező: Bodzsár Márk) VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, producer: Berkes Júlia, Bosnyák Miklós, Petrányi Viktória (rendező: Reisz Gábor) Félvilág, producer: Lajos Tamás, Mink Tamás (rendező: Szász Attila) A fekete múmia átka, producer: Lajos Tamás, Mink Tamás (rendező: Madarász Isti) A kőmajmok háza, producer: Kálomista Gábor (rendező: Fonyó Gergely) Hivatal, producer: László Sára, Gerő Marcell (rendező: Nagy Viktor Oszkár) Ketten Párizs ellen, producer: Papp Gábor Zsigmond, Angelusz Iván (rendező: Papp Gábor Zsigmond)Legjobb dokumentumfilmLegjobb ismeretterjesztő film Drifter, rendező: Hörcher Gábor Anyám levelei Sztálin elvtársnak, rendező: Mészáros Márta Budapest ostroma, rendező: Babos Tamás Káin gyermekei, rendező: Gerő Marcell Tititá, rendező: Almási Tamás Vad Kunság- A Puszta rejtett élete, rendező: Mosonyi Szabolcs A kőbaltás ember – Érdi medvevadászok, rendező: Gauder Áron A nagyszerelmű város, rendező: Csukás Sándor, Oláh Kata Az ég felé nyitott tanterem, rendező: Székely Orsolya Kis kamerák, nagyvadak, rendező: Tóth Zsolt MarcellLegjobb kisjátékfilmLegjobb animációs film Betonzaj, rendező: Kovács István Az Elmenetel, rendező: Tóth Barnabás En Passant, rendező: Oláh Kata Levelek anyámtól, rendező: Dér Asia Terminál, rendező: Simonyi Balázs Kojot és a szikla, rendező: Gauder Áron Az Árpádok emlékezete: III. Béla király, rendező: Jankovics Marcell Az ostoba Matjus, rendező: Cakó Ferenc Egy komisz kölyök naplója – 4. epizód: Betty néninél, rendező: Gyulai Líviusz Hoppi mesék – A titokzatos levél, rendező: Rofusz FerencAlkotói díjakLegjobb rendezőLegjobb forgatókönyvíró Ujj Mészáros Károly – Liza, a rókatündér Fekete Ibolya – Anyám és más futóbolondok a családból Gárdos Péter – Hajnali láz Pálfi György – Szabadesés Reisz Gábor – VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Köbli Norbert – Félvilág Bodzsár Márk – Isteni műszak Fekete Ibolya – Anyám és más futóbolondok a családból Gárdos Péter – Hajnali láz Hegedűs Bálint, Ujj Mészáros Károly – Liza, a rókatündérLegjobb női főszereplőLegjobb férfi főszereplő Balsai Móni – Liza, a rókatündér Básti Juli – Anyám és más futóbolondok a családból Gryllus Dorka – Félvilág Kovács Patrícia – Félvilág Ónodi Eszter – Anyám és más futóbolondok a családból ifj. Vidnyánszky Attila – Veszettek Bede-Fazekas Szabolcs – Liza, a rókatündér Gáspár Tibor – Anyám és más futóbolondok a családból Kulka János – Swing Thuróczy Szabolcs – Szerdai gyerekLegjobb női mellékszereplőLegjobb férfi mellékszereplő Csákányi Eszter – Utóélet Gubík Ági – Liza, a rókatündér Jordán Adél – Isteni műszak Molnár Piroska – Liza, a rókatündér Petrik Andrea – Hajnali láz Kulka János – Félvilág Bán János – Liza, a rókatündér Cserna Antal – Liza, a rókatündér Derzsi János – A nagy füzet Gálffi László – UtóéletLegjobb vágóLegjobb hangmester Czakó Judit – Liza, a rókatündér Barsi Béla – Swing Fiers Ádám – Hajnali láz Hargittai László – Félvilág Kovács Zoltán – Veszettek Balázs Gábor – Swing Tőzsér Attila – Isteni műszak Juhász Róbert, Madácsi Imre – Liza, a rókatündér Major Csaba – Félvilág Zányi Tamás – SzabadesésLegjobb operatőrdíszlet/látvány/jelmez Nagy András – Félvilág Garas Dániel – Swing Győri Márk – Víkend Máthé Tibor – Aglaja Szatmári Péter – Liza, a rókatündér Hujber Balázs, Bárdosi Ibolya – Liza, a rókatündér Horgas Péter, Jánoskúti Márta – Hajnali láz Stork Csaba, Szakács Györgyi – Aglaja Valcz Gábor, Breckl János – Isteni műszak Valcz Gábor, Szakács Györgyi – FélvilágLegjobb zeneszerzőLegjobb smink-, fodrász- és maszkmester Tövisházi Ambrus, Csengery Dániel – Liza, a rókatündér Faltay Csaba – Swing Novák János – Anyám és más futóbolondok a családból Parádi Gergely – Félvilág Presser Gábor – Szerdai gyerek Horváth Csilla, Rácz Erzsébet, Kapás Nóra – Liza, a rókatündér Ágoston Zsombor, Nagy Viktor – Swing Forgács Erzsébet, Csatári Viktória, Elena Zvarich, Gabriela Pavlova, Desislava Ilkova, Balázs Krisztina – Anyám és más futóbolondok a családból Hortobágyi Ernella, Végh Attila – Félvilág Rácz Erzsébet, Vitray Júlia – Aglaja
Különdíj A film címeRendezőProducer Saul fia Nemes Jeles László Sipos Gábor, Rajna Gábor
Többszörösen jelölt és díjazott alkotások
Filmek Jelölés Díj Cím 15 7 Liza, a rókatündér 11 4 Félvilág 8 0 Anyám és más futóbolondok a családból 6 1 Swing 5 0 Hajnali láz 5 0 Isteni műszak 2 1 Utóélet 2 1 Veszettek 2 0 Aglaja 2 0 A nagy füzet 2 0 Szabadesés 2 0 Szerdai gyerek 2 0 VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Alkotók Jelölés Díj Név 3 1 Ujj Mészáros Károly 2 0 Fekete Ibolya 2 0 Gárdos Péter 2 1 Kulka János 2 0 Valcz Gábor
Díjátadó személyek A Magyar Filmakadémia a következő személyeket kérte fel a díjak átadására:
Jegyzetek
Források
További információk
2016-os Magyar Filmhét
Kapcsolódó szócikkek Magyar filmművészet
Kategória:Magyar Filmdíj Magyar Magyar