A Hódító Robur Jules Verne fantasztikus regénye, amely először a Journal des debates politiques et littéraires folyóiratban jelent meg folytatásban 1886. június 29. és augusztus 18. között, majd 1886. augusztus 23-án Párizsban Pierre-Jules Hetzel adta ki könyv formában. A regény folytatásának tekinthető A világ ura című mű.
A könyv három rétegű. Elsősorban ifjúsági regény. Másrészt korának egyik tudományos vitájában foglal határozottan állást, Verne tudományos ismeretei alapján a légballonnal szemben a levegőnél nehezebb repülő eszközöket látja repülésre alkalmasabbnak. És végül szól az emberi tudás, elbizakodottság határól.
Történet A regény tartalmát maga Verne foglalja össze a Hódító Robur folytatásában, A Világ Ura regényében.Verne Gyula: A világ ura, XVI. fejezet Hódító Robur. Az itt olvasható összefoglaló ennek a fejezetnek a kicsit meghúzott, két bekezdéssel – Dahomey királyság, Jeanette gőzös – kiegészített változata.
Június 12-én este tartotta ülését Philadelphiában a Weldon Club, amelynek elnöke Uncle Prudent, titkára pedig Phil Evans volt. Az irányítható léghajó fontos kérdéséről vitatkoztak. Az igazgatótanács megbízásából elkészítették a negyvenezer köbméter űrtartalmú léghajót, amelynek a Rajta nevet adták. A léghajót vízszintes irányban légcsavar hajtotta volna, ezt egy könnyű, de nagy teljesítményű dinamó működteti. Arról pedig, hogy hova helyezzék el ezt a légcsavart, egyesek azt mondták, hogy előre, mások pedig, hogy a léghajó kosarának hátsó részére.
A kérdés még nem dőlt el, éles harc folyt az előre-pártiak és a hátra-pártiak között. A vita annyira elfajult, hogy a Weldon Club egyes tagjai már majdnem ölre mentek, amikor a legnagyobb kavarodás közepette egy ismeretlen ember kért bebocsátást az ülésterembe.
Amikor beengedték, Robur néven mutatták be. Miután szót kért, általános csendben kezdett el beszélni. Nyíltan állást foglalt a kormányozható léghajó kérdésének vitájában, és kijelentette, hogy mivel az ember a vitorlával, kerékkel vagy csavarral hajtott hajók révén a tengerek ura lett, a levegő urává csak akkor válik, ha a levegőnél nehezebb szerkezetet használ, mert abban a közegben csak nehezebb tárgy biztosítja a szabad mozgást.
Ez pedig örökös vita tárgya volt a léghajózás és a repülés tábora között. Az ülésen, ahol a levegőnél könnyebb légi közlekedési eszközök hívei voltak többségben, a vita oly hevessé vált, hogy Robur, akinek ellenfelei a "Hódító" melléknevet adták, kénytelen volt elhagyni a termet.
Néhány órával ennek a rendkívüli embernek a távozása után a Weldon Club elnökét és titkárát mindenre elszánt emberek elrabolták. Amikor a Frycollin nevű inas kíséretében a Fairmont Parkon haladtak át, több ember vetette magát rájuk, szájukat betömték, kezüket-lábukat összekötözték; minden ellenállásuk hiábavalónak bizonyult, a magányos fasorokon át elcipelték és az egyik tisztáson álló járműbe tuszkolták őket. Virradatkor Robur repülő gépének foglyaiként már a levegőben szálltak olyan táj felett, amelyet sehogyan sem tudtak felismerni.
Uncle Prudent és Phil Evans most személyesen győződött meg arról, hogy az előző napi szónok nem vezette őket félre, hogy olyan repülő gépe van, amely a levegőnél nehezebb szerkezet repülésének elvén alapult, és amelyen jó vagy balszerencséjük - majd kiderül, melyik - rendkívüli utazást tartogat számukra.
Ezt a szerkezetet, amelyet Robur mérnök tervezett és készített, kétféle irányba beállított légcsavarok hajtották a tengelyükkel egyező irányban. A függőleges tengelyű csavarok függőleges irányban, a vízszintes tengelyűek vízszintes irányban mozdították el a gépet. Működése hasonlított a helikopteréhez, amely a levegőben rézsútos síkban is tud repülni.
Az Albatros nevű repülő gépnek harminc méter hosszú volt a törzse, két légcsavar - az egyik elöl, a másik hátul - biztosította az előrehaladást, harminchét függőleges tengelyű légcsavar pedig a levegőben tartotta fenn, ezek közül tizenöt-tizenöt a repülő testének két oldalán, hét hosszabb tengelyű pedig a közepén helyezkedett el.
Az energia, amely a gépet a levegőben fenntartotta és előrehajtotta, az elektromosság. Hogyan és miből merítette a feltaláló azt az elektromosságot, amellyel az elemeket és telepeket feltöltötte? Nagyon valószínű - bár titka sohasem derült ki -, hogy a környező levegőből vonta ki, amely mindig tartalmaz több-kevesebb villamosságot.
Robur mérnök személyzete egy John Turner nevű tisztből, három gépészből, két segédgépészből és egy szakácsból állt, összesen nyolc emberből, akik jól el tudták látni a szolgálatot.
Így mondta aztán Robur két útitársának, akik akaratuk ellenére lettek kísérői: A repülő gépemmel ura vagyok ennek a hetedik világrésznek, amely nagyobb, mint Ausztrália, Óceánia, Ázsia, Amerika és Európa; ura vagyok Ikáriának, ennek a légi birodalomnak, amelyet a közeli jövőben az ikáriaiak ezrei népesítenek majd be!
Az Albatros nyugat felé haladva átrepült a Sziklás-hegység óriási vonulata, majd a kaliforniai rónák felett; aztán elhagyta San Franciscót, áthaladt a Csendes-óceán északi része felett egészen a Kamcsatka-félszigetig. Majd a repülő gép utasainak szeme előtt végigvonultak a Mennyei Birodalom tartományai és fővárosa, Peking, amelyet négyszeres falgyűrű övez. Ezután a repülő gépet az emelő légcsavarok nagyobb magasságokba emelték, és átrepülte a Himalája hófedte csúcsait és csillogó gleccsereit. Ettől kezdve állandóan tartotta a nyugati irányt. Miután áthaladt Perzsia és a Kaszpi-tenger felett, elérte Európa határát, majd az orosz sztyeppéket; végigrepült a Volga völgye felett, látták Moszkvában és Péterváron, megpillantották Finnország lakói és a Balti-tenger halászai. Svédországot Stockholmnál, Norvégiát Krisztiániánál repülte át; majd dél felé fordult, ezer méter magasságban repült el Franciaország felett; Párizsnál százlábnyira leereszkedett, fényszórói pedig vakító fénykévékkel világították meg ezt a nagy fővárost. Aztán Olaszország következett: Firenze, Róma, Nápoly, majd rézsútos irányban átrepülte a Földközi-tengert. A légi jármű elérte a hatalmas kiterjedésű Afrika partjait, ezek mentén haladt a marokkói Espartel-foktól egészen Egyiptomig Algéria, Tunisz és Tripolitánia felett. Majd a Szahara királynőjének nevezett Timbuktu felé vette útját, és nekivágott az Atlanti-óceán légiterének.
Afrika elhagyása előtt Robur az Albatrost a Dahomey királyság fővárosa fölé irányítja. Dahomey épp új királya megkoronázására készül, ilyenkor hatalmas emberáldozatot mutatnak be. Robur és emberei az alacsonyra süllyedő Albatros fedélzetéről golyózáporral szétzavarja a mészárlásra készülőket.
Semmi sem tudta feltartóztatni a hatalmas víztükör felett, még a hevesen tomboló viharok sem, sőt még annak a nagy erejű forgószélnek az örvénye sem, amelybe belekerült, és amelynek tölcsérét - hála a pilóta hidegvérének és ügyességének - sikerült ágyúlövésekkel szétoszlatni. A szárazföldet a Magellán-szoros bejáratánál pillantották meg ismét. Az Albatros észak-déli irányban átrepült felette, majd a Horn-fokon túl kanyarodott el tőle, és nekivágott a Csendes-óceán déli térségeinek.
A Tűzföld elhagyása előtt észreveszik az elsüllyedt nantes-i Jeanette gőzös csónakba menekült, legyengült legénységét. Egy kötelet lelógatva bevontatják őket a legközelebbi kikötőbe.
Majd miután áthaladt a Déli-sarkvidék tengereinek kihalt térségei felett, miután megküzdött egy ciklonnal, amelynek sikerült aránylag csendesebb központját elérnie, Robur a Graham-föld csaknem ismeretlen vidékei felett haladt tovább; a déli fény csodálatos ragyogásában néhány óráig a Déli-sark felett lebegett. Majd az orkán elsodorta, és a vulkanikus tüzet árasztó Erebus felé hajtotta, és csak csodával határos módon menekült meg.
Aztán július végén, az Indiai-óceán egyik szigetén, amely Új-Zélandtól tizenöt fokkal keletre feküdt, a Chatham-szigetek egyikén, útja során először, az Albatros kikötött. Itt azért kötöttek ki, mert a legutolsó orkánban a repülő légcsavarjai erősen megrongálódtak, és ha nem javítják meg, nem tudott volna eljutni a kétezer-nyolcszáz mérföldre fekvő X-szigetre, a Csendes-óceán egy ismeretlen szigetére, ahol az Albatros készült.
Uncle Prudent és Phil Evans nagyon jól tudta, hogy most, amikor a gépet a földhöz kötötték, kedvezőek a körülmények a szökéshez. Azt a merész tervet eszelték ki, hogy a gépet felrobbantják egy dinamitbombával, amelyet a lőszerkamrából szereznek, így elpusztítják a nagy erejű repülő szerkezetet feltalálójával és személyzetével együtt. A dinamit robbanása előtt még lesz idejük a sodronyon leereszkedni, és végignézhetik, hogyan pusztul el az Albatros, hogyan hullik szét darabjaira. Tervüket meg is valósították.
Az Albatros - amelynek előrehajtó légcsavarjai akkor nem működtek - a szél elsodorta, a robbanás összetörte, majd a gép belezuhant a Csendes-óceán hullámaiba.
Uncle Prudent, Phil Evans és Frycollin június 12-ről 13-ra virradó éjszaka tűnt el, amikor a Weldon Clubból távoztak. Azóta semmi hír sem érkezett róluk. Még találgatni sem lehetett, hogy hol lehetnek. A két köztiszteletben álló férfiú klubtársai attól tartottak, hogy többé nem látják viszont őket. Kutatni kezdtek utánuk, a rendőrség is bekapcsolódott a nyomozásba, táviratoztak az Ó- és Újvilág minden részébe. Az eredmény semmi.
Szeptember 20-án aztán egy olyan hír terjedt el Philadelphiában, amely gyorsan eljutott másfelé is. Uncle Prudent és Phil Evans délután visszaérkezett a Weldon Club elnöki lakásába. Még aznap este ülésre hívták össze a klub tagjait, akik kitörő örömmel fogadták társaikat. A feltett kérdésekre igen tartózkodóan válaszoltak, helyesebben szólva: egyáltalán nem feleltek. Később azonban a következők derültek ki:
A szökés és az Albatros eltűnése után Uncle Prudent és Phil Evans arra törekedett, hogy életét valahogyan biztosítsa, és közben várták az alkalmat, hogy elhagyhassák a Chatam-szigeteket. Türelemre volt tehát szükségük, és a hajótöröttek csak öt hét múlva tudtak felszállni egy Amerika felé induló hajóra.
És tudja az olvasó, hogy mi volt Uncle Prudent és Phil Evans egyetlen gondja a visszatérés után? Egész egyszerűen az, hogy folytassák a félbeszakadt munkát, befejezzék a Rajta léghajó építését, és ismét felemelkedjenek a magasabb légrétegekbe, amit nemrég jártak be, méghozzá milyen körülmények között, annak a repülő gépnek a fedélzetén!
A következő év április 20-án a léghajó készen állt az indulásra Harry W. Tindernek, a híres léghajósnak a vezetésével, akit a Weldon Club elnöke és titkára kísért el útjára.
Elérkezett a felszállás napja. A Rajta űrtartalma óriási, így azonnal felemelkedik majd a legmagasabb légrétegekbe. Magától értetődik, hogy az előre-pártiak és a hátra-pártiak vitáját a legegyszerűbben és leglogikusabb módon oldották meg: egy légcsavart helyeztek a léghajó gondolájának elejére, egy másikat a hátuljára; az elektromosság majd olyan erővel hajtja ezeket, amilyet eddig még soha nem tapasztaltak.
Az idő egyébként a lehető legkedvezőbb volt, az ég felhőtlen, még csak egy szellő sem fújt. A léghajó lassan, méltóságteljesen emelkedett felfelé. Azután kísérletet tettek a vízszintes irányú mozgásra - és a műveletet teljes siker koronázta. Északnyugat felől egy mozgó test tűnt fel a levegőben, és igen gyorsan közeledett.
Hogy megdöbbent Uncle Prudent és Phil Evans, amikor megpillantották az Albatrost, amelyről azt hitték, elpusztult!... A robbanás valóban el is pusztította, a roncsai pedig a mérnökkel és személyzetével a Csendes-óceánba zuhantak. Egy hajó azonban csakhamar felszedte őket, azon Ausztráliába utaztak, és onnan azonnal továbbindultak X-szigetre.
Roburt most már csak egyetlen gondolat foglalkoztatta: bosszút állni. És hogy a bosszúállás sikerüljön, egy újabb, és ha lehet, még tökéletesebb repülő gépet szerkesztett, mint az előző volt. Aztán amikor megtudta, hogy hajdani utasai, a Weldon Club elnöke és titkára kísérleti útra készülnek a Rajtával, elindult az Egyesült Államok felé, s az említett napon és órában megjelent.