Sándor Erzsi, születési neve: Sándor Erzsébet (Budapest, 1956. december 3. –) magyar újságíró, rádiós riporter, műsorvezető és szerkesztő, illetve színházi sajtóreferens, aki pályáját színésznőként kezdte.
Életútja Anyai ágon zsidó családba született, sok családtagját a holokauszt során meggyilkolták. Apja a születése napján disszidált, így édesanyja nevelte. 1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán Simon Zsuzsa osztályában.Sándor Erzsébet , szfe.hu - (hozzáférés: 2017. szeptember 5.) Ezt követően a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1983-tól 1994-ig a kecskeméti Katona József Színházban játszott. Ezután elhagyta a pályát, de továbbra is elsősorban kulturális témákkal foglalkozott.
1992-ben kezdett el riporterként dolgozni a Magyarországról jövökben,Rádió-dokumentumok 1992 (Galántai György interjú, kérdező: Sándor Erzsi, Kossuth Rádió, Magyarországról jövök, CD 14.28. Rádió-dokumentum - 1992.06.18.) Artpool (hozzáférés: 2017. szeptember 6.) 1993–1994-ben pedig a Petőfi Rádió Zene-szó című délelőtti és a Kossuth Rádió kulturális műsoraiban volt hallható. 1994-től már szerkesztő-műsorvezető volt a Magyar Rádiónál, kulturális és esélyegyenlőségi tematikájú műsorokban. Többek között ilyen volt a szombat délelőttönként Fodor Jánossal közösen vezetett Party című beszélgetős műsor is. 2010–2011-től kevesebb munkát kapott. Ekkor kereste meg Vajda Róbert, aki egy kocsmában rendezte a Lüszisztraté című Arisztophanész-dráma felújított változatát egy alternatív színjátszó társulattal, a darab címszerepének eljátszására. Másfél évig futott az előadást, ami ez idő alatt negyvenszer ment le. 2013-ban elbocsájtották a rádiótól. Ezután alkalmi feladatokat vállalt a Klubrádiónál.
Az 1990-es évek közepétől újságíróként is dolgozott. A 168 Óra közéleti hetilapnál, a Mozgó Világ folyóiratnál, 1999-től a Népszabadság hétvégi mellékletében jelentek meg interjúi, tárcái, tévékritikái, színházi írásai és riportjai, 2000-től pedig a Premier színházi magazin számára készített tárcákat, portrékat, interjúkat.
2013-tól Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója felkérte, hogy segítse a színház kommunikációját. Így itt szervezte meg a szociális tematikákat feldolgozó első két „történetfelolvasó maratont”: 2014-ben a Holokauszt és a családom estet,Bernáth László: Közelkép - Mégis sokan segítettek , Népszava.hu - 2014. május 16. 2015-ben a gyerekek elleni erőszak témakörben.Pálos Máté: Végül a szüzességemet nem vette el, origo.hu - 2015. április 10. 2017-ben „Szüléstörténetek” címmel már a Pesti Magyar Színházban zajlott az esemény,Szüléstörténetek – felolvasó maraton a Pesti Magyar Színházban, artnews.hu - 2017. április 24. aminek ettől az évtől kezdve sajtóreferense.
2013-ban és 2016-ban jelent meg egy-egy életrajzi ihletettségű könyve a Park Kiadónál. Az előbbi, a Szegény anyám, ha látnám fia (Juhász Tomi) és saját történetét dolgozza fel. Az utóbbi, az Anyavalya „anyaregény”, amelynek epizódjait történelmi események keretezik. 2019-ben jelent meg szintén a Park Kiadónál harmadik kötete, a Meddig jössz című vidéki színházi-szerelmes regény – főszereplője, Lili már korábbi tárcáiban, novelláiban megszületett, története pedig a ’90-es évek vidéki színházairól és a színészi életforma buktatóiról és örömeiről szól, amit Presser Gábor és Sztevanovity Dusán Csak dalok című lemezének szövegei tagolnak.Szegvári Katalin: Ismerős hangok - vendég Sándor Erzsi, akivel új könyvéről beszélgetünk: Színház az egész világ... ez lehetne a mottója a Meddig jössz c. kötetnek, radiobezs.hu - 2019. június 18.
Két gyermeke van, Juhász Lujza és Tamás.
Fontosabb színpadi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma szereplőként 2017. szeptember 5-i lekérdezéskor: 32 – Előadások adatbázisa Carlo Goldoni, Mészöly Dezső: Csetepaté Chioggiában – Lucietta (rendező: Major Tamás; Miskolci Nemzeti Színház, 1982)Kovács Dezső: Kiteregetve A Chioggiai csetepatéról, szinhaz.net – 2009. május 8. Gyárfás Miklós: Képzelődők – Zágoniné (rendező: Angyal Mária; Katona József Színház, Kamaraszínház, 1986) Sławomir Mrożek, : A nagykövet – A nagykövet felesége (rendező: Bodolay Géza; Katona József Színház, Kamaraszínház, 1990) Arisztophanész, Arany János, Pajzs Miklós: Lüszisztraté avagy a hálófülkék forradalma – Lüszisztraté (rendező: Vajda Róbert; Salto Mor(t)ale Társulat, kocsmaszínház, 2010)MGP: Arisztophánész, nol.hu - 2010. szeptember 15.
Rádiós munkássága Magyarországról jövök (riporter 1992) Gondolat-jel, Kékharisnya magazin, Szombat délelőtt, Színházi magazin (riporter 1993/1994) Zene-szó (riporter 1993/1994, szerkesztő-műsorvezető 1994–1997) Party (műsorvezető 1994-től) Petőfi Délelőtt (szerkesztő-műsorvezető 1994–1997) Kossuth - Szombat Délelőtt (műsorvezető 1994–1997) Kossuth Krónika reggeli kulturális magazin (szerkesztő-műsorvezető 1994–1997) Esti Randevú 5 perccel 7 után’’Esti Randevú 5 perccel 7 után’’ - a Centrálban , terasz.hu - 2005. (hozzáférés: 2017. szeptember 5.) beszélgető műsor a Centrál Kávéházban (havonta kétszer, 2004–2012) Tandem Kupé (szerkesztő) Kulissza Kérjen lehetetlent Új lenyomat
Könyvei Szegény anyám, ha látnám (Park Kiadó, 2013) Anyavalya (Park Kiadó, 2016) Meddig jössz (Park Kiadó, 2019)
Díjak Toleranciadíj – I. díj, nyomtatott sajtó, Autonómia Alapítvány (1995) Toleranciadíj – III. díj, rádió, Autonómia Alapítvány (Ránki Júliával a Csiga Háza I-II. Más-sáv című műsorért, MR Petőfi rádió, 1998)Az Autonómia Alapítvány által alapított Tolerancia Díj '98-as díjazottjai, Beszélő Toleranciadíj – Egyforintos díj, a rádiós műfaj különdíja, Autonómia Alapítvány (1999)Az Autonómia Alapítvány által alapított Tolerancia Díj 1999-es díjazottjai, Beszélő 4. évfolyam 12. szám, beszelo.c3.hu - 1999.MTI: Átadták a Tolerancia-díjakat, origo.hu - 1999. december 10. MR nívódíj (2002) Hüpatia-médiadíj, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért a magyar sajtóban (a 2012-ben elhangzott Kramer kontra anyaság és Tiltakozó rendezvény a kényszerláthatás ellen riportjaiért, 2013)Ez az, csajok! A HÜPATIA Média Díj nyertesei , huppa.hu - 2013. május 8.
Jegyzetek
Források Sándor Erzsébet (mek.oszk.hu)
Sándor Erzsi a Kék Művészügynökség és Produkciós Iroda honlapján JNA24 médiafigyelő Kupé regi.sofar.hu „Szegény anyám, ha látnám”: vak fiával közösen írt könyvet Sándor Erzsi, atv.hu, 2013. december 14. Matkovich Ilona: "A végén bekérdez valamit" Sándor Erzsi elbocsátott rádiós portré, MagyarNarancs 2013/24., magyarnarancs.hu - 2013. június 31. Forgács Iván: Aki magyar akar lenni, nol.hu - 2014. február 14. Sallai László: Mit szólna ehhez anyád? – Sándor Erzsi-interjú, librarius.hu - 2016. július 1. Forgách Kinga: Sándor Erzsi: Nagyon nagy sokk, amikor az ember életében először beszél úgy a gyerekeivel, mint az anyja , Könyves blog, 2016. június 7. Anyaregény őszinteséggel és humorral, atv.hu, 2016. június 27.
További információk Szerzők: Sándor Erzsi, park.libricsoport.hu Molière: Tudós nők fekete-fehér, magyar színházi közvetítés, 1980 (Közvetítés az Ódry Színpadról Molière vígjátékának legendás főiskolai vizsgaelőadása Major Tamás rendezésében.), nava.hu - 2014. szeptember 1. Videó: Sándor Erzsi és a közszolgálati rádió, Presszó-videó, nol.hu - 2013. június Krausz Viktória: A levegő hiánya - Sándor Erzsi zokogás helyett írt, vasarnapihirek.hu - 2016. június 18. Sándor Erzsi , hirtv.hu - 2016. november 17.
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Élő személyek Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok