A Magyar Mozgókép Díj a legjobb maszkmesternek (korábban Magyar Filmdíj) elismerés a 2014-ben alapított Magyar Filmdíjak egyike, amelyet a Magyar Filmakadémia (MFA) tagjainak szavazata alapján ítélnek oda egy-egy év magyar filmterméséből legjobbnak tartott vezető maszk-, fodrász- és sminkmesternek.

A díjra történő jelölés nem automatikus; arra azon művek alkotói jöhetnek számításba, amelyeket beneveztek a Magyar Mozgókép Fesztiválra. Nevezni az előző év január 1. és december 31. között moziforgalmazásba került vagy kerülő (forgalmazói szándéknyilatkozattal rendelkező), illetve televíziós csatorna műsorára tűzött, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt művet lehet.

Miután a Filmakadémia smink- és maszkmesteri szekciójának tagjai január 1-je és 31-e között megnézték a benevezett műveket, titkos szavazással választják ki saját szakmájuk öt jelöltjét, akik felkerülnek a jelöltek listájára.

A listát február 1-jén hozzák nyilvánosságra. A jelölt alkotásokat a Magyar Filmhét műsorára tűzik.

A második körben az Akadémia tagjai e szűkített listáról választják ki egy újabb titkos szavazás során a díjra érdemesnek tartott személy(eke)t.

Az ünnepélyes díjátadóra Budapesten, a Magyar Filmhetet lezáró gálán kerül sor minden év március elején.

Az 1. Magyar Filmdíj kiosztásakor e kategóriában összevontan értékelték a legjobb smink-, fodrász- és maszkmesterek munkáját, ennek megfelelően a hivatalos megnevezése Magyar Filmdíj a legjobb smink-, fodrász- és maszkmesternek volt.

Díjak és jelölések A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. 2021 óta az alkotói teljesítményeket a műfajokat összevonva értékelik. Év(Gála)Díjazottak és jelöltekMegjegyzés Csak játékfilm kategória 2016(1.) Horváth Csilla, Rácz Erzsébet és Kapás Nóra – Liza, a rókatündér Ágoston Zsombor és Nagy Viktor – Swing Forgács Erzsébet, Csatári Viktória, Elena Zvarich, Gabriela Pavlova, Desislava Ilkova és Balázs Krisztina – Anyám és más futóbolondok a családból Hortobágyi Ernella és Végh Attila – Félvilág Rácz Erzsébet és Vitray Júlia – Aglaja 2017(2.) Kriskó Ancsa – A martfűi rém Borda Mátyás, Tilinger Attila – Hurok Forgács Böbe – Halj már meg! Novák Balázs és Ölvedi Szabolcs – Kút Tesner Anna – Halj már meg! 2018(3.) Tesner Anna, Halász Judit és Görgényi Réka – Budapest Noir Koltai Nóra – Jupiter holdja Kozma Éva – Aurora Borealis – Északi fény Petrilla Orsolya – Testről és lélekről Színek Klári és Tesner Anna – 1945 2019(4.) Nem osztották ki. 2020(5.)Hortobágyi Ernella és Hufnágel Mariann – Apró mesék Hortobágyi Ernella és Tóth Móni – Valan – Az angyalok völgye Kozma Éva és Halász Míra – FOMO – Megosztod, és uralkodsz Kund Barbara és Károlyi Márk – Akik maradtak Nagy Andrea és Galló Krisztina (fodrász) – Seveled Összevont kategória 2021Hámori Dániel – Post Mortem Kund Barbara – Űrpiknik Petrilla Orsolya – Hasadék Hildegard Haide – Toxikoma Kriskó Ancsa – Hab 2022Kreuzer Barbara – A feleségem története Kriskó Ancsa – Az unoka Hortobágyi Ernella – A játszma Bujdosó Magdolna – Magyar Passió Kund Barbara – El a kezekkel a Papámtól! 2023Görgényi Réka – Blokád Jakóts Katalin – Béke – A nemzetek felett Petrilla Orsolya – Együtt kezdtük Frank Éva – Az almafa virága Vozák Timi – Veszélyes lehet a fagyihttps://filmtett.ro/hirek/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-2023-as-jeloltjeihttps://www.balatonica.hu/article/Megvannak-a-Magyar-Mozgokep-Fesztival-nyertesei 2024Tóth Anikó – Tündérkert – Kísértések kora Kriskó Ancsa – Hadik Petrilla Orsolya – Háromezer számozott darab Koltai Nóra – Semmelweis Ipacs Szilvia – Majdnem menyasszonyhttps://index.hu/kultur/2024/05/13/magyar-mozgokep-fesztival-magyar-mozgokep-dij-jeloltek-veszprem-europa-kulturalis-fovarosa/https://mozgokepfesztival.hu/hir/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-idei-jeloltjeihttps://magyar.film.hu/filmhu/hir/a-semmelweis-lett-a-legjobb-film-koltai-a-legjobb-rendezo-a-mozgo-n.html 2025Kriskó Ancsa és Tóth Mónika – Most vagy soha! Kovács Zsófia, Kriskó Ancsa és Gyöngyösi Péter – S.E.R.E.G. Kund Barbara, Lázár József és Lengyel Gergő – Ma este gyilkolunk Petrilla Orsolya és Bara Beáta – Ők tudják, mi a szerelem Wolf Réka – Az utolsó lélek az ördögéhttps://mozgokepfesztival.hu/hir/kozel-100-filmmel-sok-premierrel-es-sztarral-unnepli-a-magyar-filmet-a-moz-go-magyar-mozgokep-fesztivalhttps://mti.hu/hirek/2025/06/21/hogyan-tudnek-elni-nelkuled-kapta-legjobb-jatekfilmnek-jaro-dijat-mozgo-magyar

Jegyzetek Megjegyzések

Hivatkozások

Források

További információk A Magyar Filmakadémia hivatalos honlapja A Magyar Filmhét honlapja A Magyar Mozgókép Szemle honlapja

Kapcsolódó szócikkek Magyar filmművészet Magyar Filmdíj Magyar Filmhét

Kategória:Magyar Filmdíj