thumb|right|263px|Orbán Viktor (középen) 2001-ben a Mária Valéria híd átadásán. Mikuláš Dzurinda szlovák kormányfő (balra) és Günter Verheugen (jobbra), az EU bővítésért felelős biztosának társaságábanA jövő a Mária Valéria hídon is elkezdődött

Az első Orbán-kormány a rendszerváltás utáni negyedik kormány volt 1998–2002 között. Létrejöttét az FKgP tette lehetővé: 82 helyen léptette vissza képviselőjelöltjeit a második forduló előtt, ezzel megfordította a választási eredményt. A kormány megalakulásához a visszaléptetések miatt kisebb létszámú, de így is nagy számú, 48 kisgazda képviselő szavazata elengedhetetlen volt. A két párt közötti kormányzati viszonyt a koalíciós megállapodás alkotta, amelyet a tárgyalódelegációk dolgoztak ki, élükön Kövér Lászlóval, illetve Szabadi Bélával. A koalíciós kormányt három párt alkotta: a FIDESZ, az FKGP és az MDF. Az utóbbi a Fidesz segítségével került be az Országgyűlésbe. Orbán Viktor miniszterelnök 1998. július 6-án tette le hivatali esküjét, miniszterei két nappal később, július 8-án. A koalíció 2001-ben, ha formálisan nem is, de érdemileg megszűnt: a koalíciós megállapodás gyakorlatilag hatályát vesztette. Az FKGP még Boros Imre visszahívását sem tudta elérni, holott a jelölés joga a párté volt. Attól kezdve, hogy Torgyán József, az FKGP elnöke, fiának ún. kazetta-ügye miatt lemondani kényszerült miniszteri posztjáról, a párton belüli posztját meg tudta ugyan tartani, de helyzete jelentősen meggyengült: pártjának frakciója – a Fideszt támogató képviselők szavazataival és házszabályt sértő módon – kizárta a pártelnököt a képviselőcsoportból. Öt, korábban a kisgazda frakcióból kizárt, illetve kivált képviselő támogatásáról biztosította a kormányt, ezzel egy időre megmaradt annak többsége az Országgyűlésben. A kormány ugyanakkor külső támogatást kapott a MIÉP-től. A 2002-es választási vereséget követően ügyvezető kormányként működött 2002. május 27-éig.

Kormányzati szerkezet

A kormány tagjai {|class="wikitable" style="font-size:95%"

!width=150|Név !width=119|Hivatal kezdete !width=119|Hivatal vége!!Párt!!Megjegyzés

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'Miniszterelnök</center> |- | Orbán Viktor | 1998. július 6. || 2002. május 27. ||Fidesz ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

| Stumpf István | 1998. július 8. || 2002. május 27. ||pártonkívüli ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Belügyminiszter |- | Pintér Sándor | 1998. július 8. || 2002. május 27. ||pártonkívüli ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Külügyminiszter |- | Martonyi János | 1998. július 8. || 2002. május 27. ||pártonkívüli ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Pénzügyminiszter |- | Járai Zsigmond | 1998. július 8. || 2000. december 31.||pártonkívüli || |- | Varga Mihály | 2001. január 1. || 2002. május 27. ||Fidesz ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Gazdasági miniszter |- | Chikán Attila | 1998. július 8. || 1999. december 31. ||pártonkívüli || |- | Matolcsy György | 2000. január 1. || 2002. május 27. ||pártonkívüli ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter |- | Torgyán József | 1998. július 8. || 2001. február 15. || FKgP || |- | Boros Imre | 2001. február 16. || 2001. március 26. || FKgP || |- | Vonza András | 2001. március 26. || 2002. május 27. || FKgP ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Igazságügy-miniszter |- | Dávid Ibolya | 1998. július 8. || 2002. május 27. || MDF ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Egészségügyi miniszter |- | Gógl Árpád | 1998. július 8. || 2000. december 31. ||Fidesz || |- | Mikola István | 2001. január 1. || 2002. május 27. ||pártonkívüli ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Nemzeti kulturális örökség minisztere |- | Hámori József | 1998. július 8. || 1999. december 31. ||pártonkívüli || |- | Rockenbauer Zoltán | 2000. január 1. || 2002. május 27. ||Fidesz ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Oktatási miniszter |- | Pokorni Zoltán | 1998. július 8. || 2001. július 15. ||Fidesz || |- | Pálinkás József | 2001. július 16. || 2002. május 27. ||Fidesz ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Szociális és családügyi miniszter |- | Harrach Péter | 1998. július 8. || 2002. május 27. ||Fidesz ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Honvédelmi miniszter |- | Szabó János | 1998. július 8. || 2002. május 27. || FKgP ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Környezetvédelmi miniszter |- | Pepó Pál | 1998. július 8. || 2000. június 19. || FKgP || |- | Ligetvári Ferenc | 2000. június 20. || 2000. november 30. || FKgP || |- | Turi-Kovács Béla | 2000. december 1. || 2002. május 27. || FKgP ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter (2000. június 1-jétől közlekedési és vízügyi miniszter) |- | Katona Kálmán | 1998. július 8. || 2000. május 31. ||pártonkívüli || |- | Nógrádi László | 2000. június 1. || 2000. november 30. ||Fidesz || |- | Fónagy János | 2000. december 1. || 2002. május 27. ||Fidesz ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|Ifjúsági és sportminiszter |- | Deutsch Tamás | 1999. január 1. || 2002. május 27. ||Fidesz ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|A titkosszolgálatokért felelős tárcanélküli miniszter |- | Kövér László | 1998. július 8. || 2000. május 2. ||Fidesz || |- | Demeter Ervin | 2000. május 3. || 2002. május 27. ||pártonkívüli ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|PHARE-program koordinációjáért felelős tárcanélküli miniszter |- | Boros Imre | 1998. július 8. || 2002. május 27. || FKgP ||

Kormányátalakítások

1998. július 6-án a parlament egyazon szavazással (222 igen, 119 nem és 8 tartózkodás mellett) fogadta el a miniszterelnök személyét: Orbán Viktort és kormányprogramját („Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért"). A program egyes részeit a tárcákat irányító miniszterek és pártjaik készítették. A szavazás után - a rendszerváltás utáni időszak addigi három kormányalakításától eltérően - nem került sor azonnal a kormány megalakítására. A miniszterelnök megszavazása után két nap elmúltával, július 8-án hozták nyilvánosságra a köztársasági elnök határozatát a miniszterek kinevezéséről.

Az Orbán-kormány megalakulásával jelentősen változott a minisztériumok neve és feladatköre. A parlament új törvényt fogadott el a minisztériumok felsorolásáról (1998. évi XXXVI. törvény), amely jelentős struktúraváltozást eredményezett.

A Népjóléti Minisztériumból Egészségügyi Minisztérium lett. Létrejött a Szociális és Családügyi Minisztérium, amelyhez a megszűnő Népjóléti Minisztérium egészségügyi ágazatának feladatai mellett a szintén megszűnő Munkaügyi Minisztérium teendőit is átvette - kivéve a szakoktatás irányítását, melynek gazdája az Oktatási Minisztérium lett. A Földművelésügyi Minisztériumból és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium egy részéből létrejött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, ami a korábbi területeken kívül a területfejlesztést, az építészetet, a mezőgazdasági célú vízhasznosítást és vízkárelhárítást, az állami tartalékolást és intervenciót is magában foglalta. Létrejött a legnagyobb minisztérium. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumból létrejött a Gazdasági Minisztérium, a minisztérium feladatai a Pénzügyminisztériumból (PM) és a Munkaügyi Minisztériumból (MüM) átvett feladatokkal bővültek. A Miniszterelnöki Hivatal (MEH) vezetője előlépett: miniszteri rangban vezette a hivatalt, amit kancelláriává'' alakítottak át. Ez is kifejezte az erős központosítást, a minisztériumok szoros felügyeletét. Az 1990 előtti időszak irányításának kettősségét felújították: az egyes minisztériumokat a MEH központi referatúrája ellenőrizte, amelyet a kormány szerkezetének megfelelően szerveztek meg. A MEH apparátusát felduzzasztották, létszámát duplájára, költségvetését sokszorosára növelték. Központi területté tették a kormányzati propagandát, a kormányszóvivő politikai államtitkári rangot kapott: több főosztályt és céget felügyelt. A MEH-ben a politikai államtitkárok száma 11-re nőtt. Megszűnt a privatizációért felelős tárca nélküli miniszteri poszt, funkcióját a kancelláriaminiszter kapta. A koalíciós alku részeként a PHARE-támogatások koordinációját tárca nélküli miniszter és néhány fős hivatala végezte: összesítette a minisztériumoktól kapott anyagokat. Kettéválasztották a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, külön Oktatási Minisztérium alakult, illetve megalakult a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Az ifjúsági és sportügyek külön minisztériumba kerültek. Ez volt a legkisebb minisztérium. A százat alig meghaladó létszám ellenére a lehető legtöbb, öt helyettes államtitkár működött e szervezetben. A minisztérium létrehozásáról egy 1998. december 22-én elfogadott törvény (1998. évi LXXXVI. törvény) rendelkezett. A tárca a megszűnt Országos Testnevelési és Sporthivatal teendőit vette át. Ciklus közben a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumból leválasztották az informatikai ügyeket, amelyet egy kormánybiztos vezetett tovább. Ez a terület is a MEH-be került, a kancelláriaminiszter irányítása alá. Orbán Viktor miniszterelnök az informatika súlyának növekedésével magyarázta a hírközlés kiválását a KHVM-ből.

Koalíciós válság – Fidesz kontra FKgP A koalíció válságában és a koalíciós együttműködés megszűnésében, de az ezzel együtt végbement kisgazdapárti leépülésben is több eseménynek és tényezőnek is szerepe van. Mindenekelőtt a kétéves költségvetés elfogadásának, ami minimálisra csökkentette egy pártok közötti veszélyes viszály és egy kormánybukás kockázatát. A 2000 őszén induló, Torgyán József elnevezésével: „lejáratási kampány” (Székely-ügy, Torgyán-villa) nyomás alá helyezte az FKGP-t és elnökét. Már ekkor elindult a helyezkedés az FKGP-ben.

A párt december végi gödi gyűlési határozatai (párt vidéki szárnyának erősítése) után 2001 elején az FKGP frakció egy része, akiket e határozatok érintettek, szembefordult Torgyánnal. Lányi Zsolt és Pokol Béla is lemondott a frakcióvezető-helyettesi tisztségéről, Liebmann Katalin fővárosi elnököt leváltották, amit ő nem akart tudomásul venni. Torgyán elutazott előre megszervezett dél-amerikai körútjára, akkor volt távol, amikor leginkább itthon kellett volna lennie. Lányi Zsolt a miniszterelnöknél tett látogatása után („balkán szindróma”) élére állt a Torgyánnal szembefordulóknak.

Kirobbant az ún. kazettaügy, ami az elnök-minisztert fián keresztül közvetlenül érintette. Torgyánt ez gyengítette meg leginkább, mivel pályafutása alárendelődött saját fia érdekeinek. A Népszava birtokába jutott hangfelvétel olyan beszélgetést örökített meg, amin nem vett részt az, aki ellen ezt bizonyítékként akarták felhasználni. Arról esett szó, hogy a miniszter fiát Torgyán Atilla 3 millió forintos kenőpénzzel kellene megvesztegetni, cserében agroparkok támogatásáért. Az ügy koronatanúja, a hangfelvételt készítő Deésy GézaDeésy szembeszáll Don Torleonéval, Index, 2001. február 1., (Hozzáférés: 2009. május 13.) vállalkozó, a Stadler-per későbbi elítéltje ezután egy dokumentumot is eljuttatott a Népszavának, melyből kiderült, hogy a Torgyán Atillának átutalt kenőpénz közpénzből származik.Közpénzből vesztegették meg Torgyán Attilát, Index, 2001. január 31., (Hozzáférés: 2009. május 13.) Ezt követően 2001. február 8-án Torgyán József az Orbán Viktornál tett látogatásakor lemondott posztjáról, amit a miniszterelnök 2001. február 15-ei hatállyal elfogadott.Torgyán lemondott, Index, 2001. február 8., (Hozzáférés: 2009. május 13.)