A Medgyessy-kormány Magyarország rendszerváltás utáni ötödik kormánya volt, 2002 és 2004 között.

Története A kormányt ugyanaz a két párt alkotta, mint 1994 és 1998 között a Horn-kormányt: az MSZP és az SZDSZ. Érdekesség, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök nem volt tagja egyik kormánypártnak sem (sem más pártnak). A kormány 2002. május 27-én tette le a hivatali esküt.

A koalíció kétszer került válságba: először 2002-ben, amikor kiderült a miniszterelnök rendszerváltás előtti titkosszolgálati működése (D-209). Ekkor az SZDSZ még bizalmáról biztosította Medgyessyt és segített pozíciójában maradni. A második válság 2004 augusztusában következett be, amikor Medgyessy egy kormány-átalakítás során le akarta váltani Csillag István gazdasági minisztert. Az SZDSZ (akinek a jelöltje volt Csillag) erre válaszul megvonta a bizalmat a kormányfőtől, aki a közelgő bizalmatlansági indítvány elől a lemondásba „menekült”. A kormányfő előbb augusztus 25-én kívánt lemondani, ezt azonban visszavontaMedgyessy lemondott volna, de nem kapott garanciát Mádltól, Ma.hu, 2004. augusztus 25. kicsivel később viszont mégis benyújtotta; lemondását követően ügyvezető miniszterelnökként 2004. szeptember 29-éig volt hivatalban. A kormányfő utódja Gyurcsány Ferenc és első kormánya lett. A kormány tagjai

Névhivatal kezdetehivatal végepártmegjegyzés<center>Miniszterelnök Medgyessy Péter 2002. május 27. 2004. szeptember 29. <center>pártonkívüli lemondása után ügyvezető miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc 2004. szeptember 29. 2004. október 3. <center>MSZP ügyvezető miniszterelnökként saját kormánya megalakulásáig (október 4.)<center>Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Kiss Elemér 2002. május 27. 2003. február 21. <center>pártonkívüli Kiss Péter 2003. március 3. 2004. október 4. <center>MSZP <center>Belügyminiszter Lamperth Mónika 2002. május 27. 2004. október 4. <center>MSZP <center>Külügyminiszter Kovács László 2002. május 27. 2004. október 4. <center>MSZP <center>Pénzügyminiszter László Csaba 2002. május 27. 2004. február 15. <center>pártonkívüli Draskovics Tibor 2004. február 16. 2004. október 4. <center>pártonkívüli <center>Gazdasági és közlekedési miniszter Csillag István 2002. május 27. 2004. október 4. <center>pártonkívüli <center>Földművelésügyi miniszter Németh Imre 2002. május 27. 2004. október 4. <center>Agrárszövetség/pártonkívüli pártja időközben egyesületté alakult<center>Igazságügyminiszter Bárándy Péter 2002. május 27. 2004. október 4. <center>pártonkívüli <center>Egészségügyi, szociális és családügyi miniszter Csehák Judit 2002. május 27. 2003. szeptember 14. <center>MSZP Kökény Mihály 2003. szeptember 15. 2004. október 4. <center>MSZP <center>Nemzeti Kulturális Örökség minisztere Görgey Gábor 2002. május 27. 2003. május 18. <center>pártonkívüli Hiller István 2003. május 19. 2004. október 4. <center>MSZP <center>Oktatási miniszter Magyar Bálint 2002. május 27. 2004. október 4. <center>25px SZDSZ <center>Foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Kiss Péter 2002. május 27. 2003. március 2. <center>MSZP Burány Sándor 2003. március 3. 2004. október 4. <center>MSZP <center>Honvédelmi miniszter Juhász Ferenc 2002. május 27. 2004. október 4. <center>MSZP <center> Környezetvédelmi miniszter Kóródi Mária 2002. május 27. 2003. május 18. <center>25px SZDSZ Persányi Miklós 2003. május 19. 2004. október 4. <center>pártonkívüli <center> Gyermek-, ifjúsági és sportminiszter |- | Jánosi György | 2002. május 27. || 2003. május 18. ||<center>MSZP || |- | Gyurcsány Ferenc | 2003. május 19. || 2004. október 4. ||<center>MSZP ||

!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>Informatikai és hírközlési miniszter Kovács Kálmán 2002. május 27. 2004. október 4. <center>25px SZDSZ <center>Európai integrációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter (2003. május 19-étől 2004. május 1-jéig) Juhász Endre 2003. május 19. 2004. május 1. <center>pártonkívüli <center>Esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter (2003. május 19-étől 2004. június 13-áig) Lévai Katalin 2003. május 19. 2004. június 13. <center>pártonkívüli

Kapcsolódó szócikkek A rendszerváltás utáni magyar kormányok tagjainak listája

Jegyzetek

Források Kormánylista a vokscentrum.hu honlapján

Kategória:Magyarország kormányai Kategória:Magyar Szocialista Párt Kategória:Szabad Demokraták Szövetsége