A második Gyurcsány-kormány 2006. június 9-én tette le hivatali esküjét, az első Gyurcsány-kormányt követve a hatalomban. Ez a rendszerváltás utáni hetedik kormány. A kormánytöbbség a 2006-os választást megnyerő Magyar Szocialista Pártból (MSZP) és a vele szövetséges Szabad Demokraták Szövetségéből (SZDSZ) állt 2008. április 30-áig, amikor az SZDSZ visszahívta minisztereit és kilépett a koalícióból. A kormányfő Gyurcsány Ferenc (MSZP) volt. 2009. április 14-én az Országgyűlés elfogadta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt. A dolog régóta ért. 2006 óta szenvedett a kabinet a ráégett Őszödi beszéd és az azt követő tüntetés sorozat utóhullámaitól. Nem tett jót a kormánynak az sem, hogy a tüntetők szétveréséhez azonosítószám nélküli rendőrök kivezénylésével próbált úrrá lenni, amit a nemzeti oldal azóta csak 2006-os rendőrterrornak hív. (https://index.hu/velemeny/jegyzet/schiffer7672/ ) A bukásban nagy súllyal esett latba az elszálló GDP arányos államadósság és a felvett IMF hitel is. (Lásd lentebb)

A kormány tagjai NévHivatal kezdeteHivatal végePártMegjegyzésMiniszterelnök Gyurcsány Ferenc 2006. június 9. 2009. április 14. MSZP A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Szilvásy György 2006. június 9. 2007. június 30. pártonkívüli Kiss Péter 2007. június 30. 2009. április 16. MSZP Szociális és munkaügyi miniszterKiss Péter 2006. június 9. 2007. június 30. MSZP Lamperth Mónika 2007. június 30. 2008. május 4. MSZP Szűcs Erika 2008.május 5. 2009. április 16. MSZP Önkormányzati és területfejlesztési miniszter (2008. április 30-áig) Lamperth Mónika 2006. június 9. 2007. június 30. MSZP Bajnai Gordon 2006. julius 1. 2008 május 14. pártonkívüli Önkormányzati miniszter (2008. április 30-ától) Bajnai Gordon 2008. április 30. 2008. május 14. pártonkívüli Gyenesei István 2008. május 14. 2009. április 16. Somogyért Gazdasági és közlekedési miniszter (2008. április 30-án kettévált, alább)Kóka János 2006. június 9. 2007. december 3. SZDSZ Kákosy Csaba 2007. december 3. 2008. április 30. pártonkívüli Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter (GKM-ből, 2008. április 30-ától) Szabó Pál2008. április 30. 2008. november 30. pártonkívüli Molnár Csaba 2008. november 30. 2009. április 16. MSZP Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter (GKM-ből, 2008. április 30-ától)Bajnai Gordon2008. április 30. 2009. április 16. pártonkívüli Külügyminiszter Göncz Kinga 2006. június 9. 2009. április 16. pártonkívüli Pénzügyminiszter Veres János 2006. június 9. 2009. április 16. MSZP Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Gráf József 2006. június 9. 2009. április 16. MSZP Igazságügyi és rendészeti miniszter Petrétei József 2006. június 9. 2007. május 31. pártonkívüli Takács Albert 2007. május 31. 2008. február 17. pártonkívüli Draskovics Tibor 2008. február 17. 2009. április 16. pártonkívüli Egészségügyi miniszter Molnár Lajos 2006. június 9. 2007. április 6. SZDSZ Kóka János 2007. április 6. 2007. április 22. SZDSZ ideiglenesenHorváth Ágnes 2007. április 22. 2008. április 30. SZDSZ Székely Tamás 2008. április 30. 2009. április 16. pártonkívüli Oktatási és kulturális miniszter Hiller István 2006. június 9. 2009. április 16. MSZP Honvédelmi miniszter Szekeres Imre 2006. június 9. 2009. április 16. MSZP Környezetvédelmi és vízügyi miniszter Persányi Miklós 2006. június 9. 2007. május 6. pártonkívüli Fodor Gábor 2007. május 6. 2008. április 30. SZDSZ Szabó Imre 2008. április 30. 2009. április 16. MSZP A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter (2007. július 1-jétől) Szilvásy György 2007. július 1. 2009. április 16. pártonkívüli Kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter (2008. május 5-étől) Molnár Károly 2008. május 5. 2009 április 16. pártonkívüli Kormányzati koordinációért felelős tárca nélküli miniszter (2007. július 1. – 2008. február 17.) Draskovics Tibor 2007. július 1. 2008. február 17. pártonkívüli

Kormányátalakítások A második Gyurcsány-kormány megalakulásával némileg változtak a minisztériumok nevei és feladatai: A belügyminisztériumból Önkormányzati és területfejlesztési minisztérium lett, a korábban a belügyminisztériumhoz rendelt rendészeti feladatokat az igazságügyi minisztérium kapta meg. Az oktatási és a kulturális minisztérium újra egyesült. Az informatikai és hírközlési minisztérium megszűnt, beolvadt a gazdasági minisztériumba. A kormány mellett három, a kormányfőnek alárendelt csúcshivatalt hoztak létre; kormánybiztos rangú vezetőkkel: A 2006-ban megalakított Államreform Bizottság feladata a különféle reformfolyamatok (közigazgatási, költségvetési stb.) összehangolása. A titkárság vezetője Draskovics Tibor. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség feladata az európai uniós fejlesztési pénzek felhasználásának irányítása és ellenőrzése. A kabinet vezetője Bajnai Gordon. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság feladata a minisztériumok háttérmunkájának elősegítése (személyügy, informatika, média, számvitel stb.). Vezetője Schäffer István.

Gyurcsány Ferenc először MSZP-elnökké választása után, 2007 júniusának végén alakította át jelentősebben kormányát. Visszaállította a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter posztját, amit Szilvásy György kapott meg. A Miniszterelnöki Hivatal élére Kiss Péter került, a szociális és munkaügyi miniszter Lamperth Mónika lett, az ő helyét pedig Bajnai Gordon foglalta el. A Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára Szetey Gábor lett.

A koalíció felbomlása

A kormánykoalíció szempontjából a 2008-as népszavazás súlyos vereség volt, hiszen a résztvevők nagy többsége elutasította a vizitdíjat, tandíjat, stb. A miniszterelnök pártja március végi kongresszusán kifejezte szándékát, hogy meneszti az SZDSZ által delegált Horváth Ágnes egészségügyi minisztert,Gyurcsány új egészségügyi minisztert akar, index, 2008. március 29. és javasolta a koalíciós partnernek, hogy közösen jelöljenek új minisztert. Az SZDSZ azonban élesen elutasította Gyurcsány javaslatát , és határozottan kiállt Horváth mellett.SZDSZ: Elfogadhatatlan Gyurcsány javaslata, index, 2008. március 29. Ezzel kezdetét vette a kormányválság.

Az SZDSZ vezetői azzal fenyegetőztek, hogy ha Gyurcsány nem visszakozik, kilépnek a koalícióból,SZDSZ: Gyurcsány mentálisan alkalmatlan, index, 2008. március 30. és/vagy megvonják tőle a bizalmat. A kormányfő nem változtatott, és 2008. március 31-én április 30-ai hatállyal felmentette a miniszterasszonyt.Felmentették Horváth Ágnest, index, 2008. március 31. Az SZDSZ ezt a koalíciós szerződés felrúgásaként értelmezte, válaszul a párt ügyvivői tanácsa még aznap este összeült, és úgy döntött, április 30-ai hatállyal visszahívja az SZDSZ-es kormánytagokat.Kóka: Gyurcsányból elfogyott az erő (kormányválság percről percre), index, 2008. március 31.Kóka: Nem akarunk a kormányban maradni (kormányválság percről percre), index, 2008. március 31. Ez a közös kormányzás végét jelentette; a második Gyurcsány-kormány 2008. május 1-jétől kisebbségi kormánnyá vált.

Egypárti kormány

2008. május 1-jétől, a koalíció felbomlásától kezdve csak MSZP-s és pártonkívüli miniszterek alkották a kormányt. A korábban SZDSZ vezette minisztériumok élére új miniszterek kerültek, de új miniszteri tárcák is létesültek. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), valamint a Fejlesztési és Önkormányzati Minisztérium fejlesztési részlegeiből létrejött a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, amelynek élére Bajnai Gordon került. Ez az új tárca egyesítette magában a gazdaságfejlesztés, a területi, regionális, illetve az európai uniós fejlesztés eszközrendszerét.

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium(Bajnai Gordon)Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (Kákosy Csaba) 26px|Kapcsos zárójel110px|Jobbra nyíl30px|Kapcsos zárójel Önkormányzati Minisztérium(Gyenesei István) Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium(Bajnai Gordon) Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (Szabó Pál)

Lamperth Mónika is távozott a kormányból, posztját Szűcs Erika vette át a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban. Az Egészségügyi Minisztériumot Horváth Ágnes helyett Székely Tamás vezette, aki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi főigazgatója volt. Az új környezetvédelmi miniszter Szabó Imre lett, aki a Pest Megyei Közgyűlés MSZP-s elnöke volt előzőleg. Molnár Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Széchenyi-díjas professzor kutatásfejlesztési tárca nélküli miniszter lett.

Gazdaságpolitika bélyegkép|jobbra|250px|Az államháztartás hiányának tervezett alakulása 2005-2010 2006 júniusára a kormány kidolgozta az „Új egyensúly 2006-2008” programot, amely Gyurcsány-csomag néven vonult be a köztudatba (Lásd még: Bokros-csomag). A makrogazdasági pénzügyi egyensúly megteremtése érdekében számos megszorító intézkedést tartalmazott. Elemzők hiányolták a programból az állami intézményrendszer nagyobb átalakítását: úgy vélték, hogy e nélkül a makroegyensúly ismét fel fog borulni.

Az államháztartás egyensúlya érdekében készítették el az euró bevezetését előkészíteni hivatott konvergenciaprogramot. A makrogazdasági igazítás áfaemeléssel és új adók (például kamatadó) bevezetésével növelte az állam bevételeit. A kiadásokat jóval kevésbé csökkentette. Ennek elemeként a minisztériumokat „karcsúsították” (a minisztériumokban dolgozók létszámát 7936-ról 6089-re csökkentettékÚj Magyarország (kormányzati prezentáció), miniszterelnök.hu, 2006 (.ppt)), állami alkalmazottakat bocsátottak el, rászorultsági elvűre módosították a gázártámogatást, lefaragták az egészségügyi kiadásokat (bevezették a vizitdíjat és kórházi napidíjat, ágyszámszerkezet-átalakítás során kórházak, kórházi osztályok szűntek meg, korlátozták az elvégezhető kezelések számát stb.).

A Magyar Nemzeti Bank élére Simor András került. Az euró bevezetésére már céldátumot sem adtak meg, mivel 2002-től kormányzó MSZP-SZDSZ koalíció a gazdaság mutatóinak romlásával párhuzamosan újabb, egyre későbbi céldátumokat jelöltek ki, és ezeket a pénzügyi piacokon egyre kevésbé hitték el.Alacsony növekedés, magas infláció - borúsabb a kép a gazdaságról , portfolio.hu

Az államháztartás hiánya a 2006-os 9,2 százalék után 2007-ben a GDP 6%-a alá csökkent. Ennek az ára azonban infláció növekedése és a gazdasági növekedés tovább lassulása volt. Az éves infláció 3,9%-rólInfláció 2006: +3,9 százalék, december: +6,5 százalék hvg.hu, 2007. január 16. (KSH adatok alapján) 8%-ra nőtt,Nyolcast kapott az infláció, Népszabadság online a gazdasági növekedés 5%-ról 1,3%-ra csökkent.Egy százalék alatti növekedés a negyedik negyedévben , tozsdeforum.hu, 2008. február 14. (KSH adatok) Ez az elemzők becsléseinél is alacsonyabb volt; jóval elmaradt a várt 2-2,2%-tól.Bokrosi mélységekben a gazdasági növekedés, index.hu, 2007. augusztus 14.

Az első év gazdasági megszorításainak hatására javul Magyarország külföldi megítélése. A Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország 20 helyett lépett előre – a 66.-ról a 45.-re. Javultak a vállalkozások indításának és megszüntetésének feltételei, a tulajdon-nyilvántartás, gyorsult az engedélyezés (ebben fejlődtünk leginkább: a 143.-ról a 87. helyre léptünk „elő”), fejlődött a külkereskedelem. Csökkentek például az adminisztratív és pénzügyi költségek, a vállalkozások alapításához kellő idő, javult a munkaerő-felvétel nehézségét jelző index. A szerződésben foglaltak érvényesítésének lehetősége viszont romlott, az adóbevallások időigénye nőtt.Nagy ugrás a középmezőnyben, Népszabadság

A deficitet lefaragó intézkedések növelték a vállalkozásokat terhelő adókat. Mivel eközben a régióban mindenfelé csökkentették az adókat, összességében Magyarország versenyképessége csökkent.

Gazdasági növekedés