Az 1986-os labdarúgó-világbajnokság a futball történetének 13. világbajnoksága volt. Mexikóban rendezték május 31. és június 29. között. A világbajnoki címet Argentína válogatottja szerezte meg, miután a döntőben 3–2 arányban legyőzte az NSZK válogatottját.
A FIFA 1974-ben határozott arról, hogy a világbajnokságot Kolumbia rendezheti meg. Azonban 1982 végén a kolumbiai vezetés bejelentette, hogy nem tudják megrendezni a tornát. A FIFA döntéshelyzetbe került, és Kanadát és az Egyesült Államokat megelőzve Mexikót választották a világbajnokság helyszínéül. 1985 szeptemberében egy komoly földrengés miatt felmerült, hogy Mexikó sem tudja megrendezni a játékokat, de végül sikerült lebonyolítani a mérkőzéseket.
A világbajnokság lebonyolítása jelentősen megváltozott 1982-höz képest. A 24 részt vevő csapatot hat darab négyes csoportba sorsolták. A csoportmérkőzések után azonban egyenes kieséses szakasz következett, ahová a csoportok első két helyezettjei, illetve a legjobb négy harmadik jutott be. Ezen a vb-n vezették be azt az újítást, hogy a csoportmérkőzések utolsó fordulójában az egy csoporton belüli utolsó két mérkőzést azonos időpontban rendezték meg, többek között az 1982-es NSZK–Ausztria mérkőzés következményeként. Ezen a világbajnokságon szerepelt utoljára Magyarország.
Helyszínek
VárosStadionFérőhelyMérkőzésekA hazai csapatok a csoportkörbenMexikóvárosEstadio Azteca114 600nyitó mérkőzés, B csoport,Negyeddöntő, Középdöntő, DöntőMexikóvárosEstadio Olímpico Universitario72 000A csoport, Nyolcaddöntő, , GuadalajaraEstadio Jalisco66 000D csoport, Nyolcaddöntő, Negyeddöntő, KözépdöntőPueblaEstadio Cuauhtémoc46 000A csoport, Nyolcaddöntő, Nyolcaddöntő,Harmadik helyértSan Nicolás de los GarzaEstadio Universitario44 000F csoport, Nyolcaddöntő, negyeddöntő*, *, Santiago de QuerétaroEstadio La Corregidora40 785E csoport, NyolcaddöntőMonterreyEstadio Tecnológico38 000F csoportLeónEstadio Nou Camp35 000C csoport, NyolcaddöntőCiudad NezahualcóyotlEstadio Neza 8635 000E csoport, , IrapuatoEstadio Irapuato32 000C csoport, , ZapopanEstadio Tres de Marzo30 000D csoport*, , *Toluca de LerdoEstadio Nemesio Díez30 000B csoport, , * Lengyelország és Portugália játszott Zapopanban, miközben Spanyolország és Algéria San Nicolás de los Garzában. Selejtezők
Résztvevők
Afrika (CAF)
Ázsia (AFC)
Dél-Amerika (CONMEBOL)
Észak- és Közép-Amerika (CONCACAF)
Európa (UEFA)
Játékvezetők A FIFA összesen 36 főnyi játékvezetői keretet jelölt a torna lebonyolítására. A tornán töltötte be 50. életévét, a FIFA legfelsőbb korhatárát, a bolgár Bogdan Docsev és a mexikói Antonio Márquez Ramírez, a két legfiatalabb játékvezető az északír Alan Snoddy és a szíriai Dzsamál as-Saríf volt. Minden meghívott játékvezető legalább egy mérkőzést vezetett és 1-5 mérkőzésen partbíróként tevékenykedett. A világbajnokságon két hazai játékvezető egy-egy mérkőzésen csak partbíróként tevékenykedett.
Európa Horst Brummeier Alexis Ponnet Németh Lajos Siegfried Kirschen Volker Roth Carlos Silva Valente Zoran Petrović Alan Snoddy Jan Keizer Valerij Butyenko André Daina Joël Quiniou Ioan Igna Vojtěch Christov Victoriano Arminio Luigi Agnolin George Courtney Erik Fredriksson Bogdan Docsev Afrika Idrissa Traoré Ali Bin Nasser Edwin Picon-Ackong
Ázsia Falládzs as-Sanár Dzsamál as-Saríf Takada Sizuo Ausztrália Christopher Bambridge Észak-Amerika David Socha Közép-Amerika Antonio Márquez Ramírez Berny Ulloa Morera Rómulo Méndez Dél-Amerika Carlos Espósito Romualdo Arppi Filho Martínez Bazan Jesús Díaz Hernán Silva Gabriel González
Csoportkör Egy győzelem 2 pontot ért, egy döntetlen 1 pontot ért. A sorrendről a pontszám után a jobb gólkülönbség, majd a több szerzett gól döntött. A csoport
B csoport
C csoport
D csoport
E csoport
F csoport
Harmadik helyezett csapatok sorrendje
Egyenes kieséses szakasz
Nyolcaddöntők
Negyeddöntők
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
Az 1986-os labdarúgó-világbajnokság győztese2. cím
Díjak
AranylabdaAranycipőLegjobb fiatal játékosFIFA Fair Play-díj Diego Maradona Gary Lineker Enzo Scifo
A Legjobb fiatal játékos díját először 2006-ban adták át, a FIFA 1958-ig visszamenőleg megnevezte a díjazottat.
Gólszerzők 6 gólos Gary Lineker
5 gólos
4 gólos
3 gólos
2 gólos
1 gólos
Öngólos Dajka László (Szovjetunió ellen) Csho Kvangre (Olaszország ellen)
Végeredmény Az első négy helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározása a következők szerint történt: több szerzett pont (a 11-esekkel eldöntött találkozók a hosszabbítást követő eredménnyel, döntetlenként vannak feltüntetve), jobb gólkülönbség, több szerzett gól, nemzetnév. thumb|300px|right|Az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon részt vevő országok helyezései
Források
Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról. A '86-os válogatott története; Szenzár, Bp., 2020 Kovács Attila: Az én aranycsapatom. Az utolsó világverő magyar labdarúgó-válogatott története, 1983–1986; szerzői, Veszprém–Bp., 2020
Kategória:Labdarúgó-világbajnokságok